József és gyermeke

Wunderlich Józseffel, A Pál utcai fiúk Bokájával, a Padlás Rádiósával, a Háború és béke Andrej Bolkonszkijával most arról a kilenc hónapról beszélgettünk, amikor a babát várták, de őszintén beszélt azokról az órákról is, amelyeket a szülőszobában töltött, gyermeke világrajövetelekor. Ugyanis apás szülést terveztek, s annak rendje és módja szerint le is zajlott.

Erős visszaigazolásnak tekinti, hogy elsőre megfogant a baba.

Igen, időben így szerettük volna. Ezt hívják tudatos családtervezésnek. Ha nem abban a ciklusban fogant volna meg, akkor a következő hónapban már minden csúszik, máshogy alakul Katus évadja. Matematikáztunk. Utánaszámoltunk. Átgondoltuk. Katus azt mondta: „József, ehhez te értesz!” Rám bízta az időszámítást. Nálunk nem a nő szólt, hogy most kell, hanem én mondtam, hogy ha most sikerül, augusztus elején megszületik, s akkor évad végén maximum egy hónapot kell kérni, a következőt pedig már el lehet kezdeni. Így is lett. Minden úgy alakult, ahogy elterveztük.

Meddig bírták titkolni a kollégák előtt, hogy jön a baba?

Három hónapig. De nagyon nehéz volt. Sokáig senki nem vett észre semmit. Telekes Péter volt az első, aki gyanús jeleket észlelt nálunk. A próbák során, a takarásban műanyag pohárban hordtam a vizet Katának. Igyekeztem titokban vinni, hogy senki ne lássa, Pepe mégis észrevette. Később bevallotta, hogy figyelte, mennyire vigyázok Katára, hogy a szemem örökké rajta volt, mert emelgették őt, mindenféle fizikai akció van a darabban. Igen, féltettem, nehogy baja essen. Aztán jöttek a rosszullétek, hőhullámok, szédülések, nem tudott rendesen enni, hányingerrel küszködött. Ez volt az első három hónap. Aztán bejelentettük a hírt a művészeti tikárságon, túl voltunk az egyeztetéseken, a szervezésen, és onnantól már csak az erős késztetést éreztem, hogy a lehető legtöbbet segítsek Katának. A második trimeszter már nagyon jó volt. Addig a rosszullétekkel kellett megküzdeni, aztán jött a nagy szexuális felszabadulás. A teljes genetikai szűrővizsgálat is megvolt. Tudtuk, hogy egészséges a baba, az eredmény pozitív volt.

És ugye, bújták a könyveket.

Nagyon sokat olvastunk. Főleg Katus, a dolgok női részét. A férfiakra vonatkozókat mindig odatolta elém. Csodálatos írásokat talált, de olvastunk szakirodalmat is. A bába válaszol című könyv a terhesség kezdetétől a szoptatás időszakáig ad nagy összefoglalót, hogy milyen módozatok vannak abban, hogy azt a lehető legjobban éljük meg mind a hárman.

Közben mindketten tudatosan készültek a szülésre.

Az első pillanattól kezdve. Már a fogantatás előtt megbeszéltük, hogy ha gyermekünk lesz, én mindenképpen bent szeretnék lenni a szülésnél.

Nem érte csalódás?

Egyáltalán.

Kata fájdalmait hogyan viselte?

Emberfeletti élmény volt. Transzcendentális. Tizennégy éves voltam, amikor az édesapám meghalt. Már akkor megéreztem valamit a földöntúli világból. Sokszor elképzeljük ezeket a lelkeket, ahogy folyamatos kölcsönhatásban vannak a fizikai léttel, de nincs semmi megfogható belőle. Amikor az édesapám már nagyon beteg volt, és elfogyott a rák miatt, láttam is, éreztem is, ahogy a teste szép lassan felkészíti magát arra, hogy nem lesz többé ebben a formában. Most pedig a másik irányt tapasztalhattam meg. Azt, hogy Kata teste, az egész lénye hogyan készül fel arra, hogy egyszer csak a semmiből, ami az isteni csoda része, ott lesz egy élet, amely megérkezik. Romantikusan hangzik, de így van. Megérkezik egy lény ide.

Sok férfi eldönti, hogy ott lesz a szülésnél, aztán az utolsó pillanatban mégis megretten, meggondolja magát, s inkább a kórház folyosóján izgul.

Nekem ez eszembe sem jutott.

Vagy ott állnak a szülésnél, és összeomlanak.

Én elképzelni sem tudtam, hogy ennek a folyamatnak pont a záróaktusából kimaradjak. Végigkövettem a terhességet, az érzelmi hullámvölgyeket, a rosszulléteket, ahogy Katus hasában nőtt a baba, zenéltem, dudorásztam neki, kialakult köztünk egyfajta előkommunikáció, valamiféle prototípusa a későbbi apai-anyai, szülői kommunikációnak. Nekem ott kellett lennem! A bába is, aki több ezer szülést levezetett, erősen hangsúlyozta a könyvében, hogy ha nem tudsz is csinálni semmit, a puszta jelenléted is nagyon fontos a nőnek. A bizalomteljes jelenlét, hogy ott állsz mellette. Én nagyon aktívan éltem meg az egészet. Rengeteg pozícióváltása volt Katának. A szülésznő többnyire nem volt bent, hiszen egy időben több szülés zajlott. Egyik helyről a másikra ment. Négyen-öten megszültek, míg Kata vajúdott. De azt is mondták, hogy az összes doki és az összes szülésznő teljesen ki volt fáradva, mert előző nap több mint tíz császármetszést végeztek. Ebben a nehéz helyzetben mégis kedvesek tudtak maradni.

Mennyi időt töltött a szülőszobában?

Tíz és fél órán keresztül folyamatosan ott voltam. Borzasztó meleg volt, hordtam a vizet Katusnak. Egyik oldalról a másikra fordultunk, frissítettem, nedvesítettem, cserélgettem rajta a kiskendőt, a lepedőt. Volt gumilabda, gerinctorna, rugózás, négykézláb, rákönyökölve. A zuhany alatt, a mosdóban is szükség volt rám. Nemcsak álltam és néztem, hogy szegény vajúdik, hanem fogtam, és átsegítettem a másik oldalára, hogy a következő három fájás úgy jöjjön. Közben figyeltem a gépet, amely a fájások erősségét mérte. Mutattam a ritmust, hogy kifúj, belélegez, kifúj, belélegez, hogy el tudjon lazulni minden. Már a délelőtt folyamán 30-32 fok volt, egyik legmelegebb napja a nyárnak, és semmi légkondi, nem is mozdult a levegő. Ott álltam a kék, steril ruhában, folyt a víz rólam. Amikor vége lett, és levettem magamról a ruhát, tocsogtam a saját izzadságomban. De ha nem lettem volna ott Kata mellett, kevesebb volnék, és róla is kevesebbet tudnék. Én eddig is tiszteltem a nőket, de most még inkább tisztelem őket, hiszen erre a csodára csak ők képesek. Elképesztő érzés belegondolni, hogy ezt az utat minden anya végigjárja a gyermekéért.

A világrajövetel perceiből mennyit látott?

Ott álltam Kata mellett, fogtam a kezét. Később aztán ráfogott a lábtartóra, hogy jobban tudja kifelé tolni a babát, de akkor sem tágítottam mellőle. A doki és a szülésznő is mondta, hogy most nem szabad kifújni, bent kell tartani a levegőt, és tolni, tolni, tolni, amennyire csak lehet. A szülésznőtől hallottam, hogy milyen nagy haja van a babának. Ő már akkor látta és nevetett rajta, aztán én is megláttam, miközben végignéztem egy dupla gátmetszést.

Egyetlen pillanatig sem érezte, hogy elég volt, nem bírja tovább?

Igazából csak a gyomrom ugrott össze, amikor tíz és fél óra után azt láttam, hogy – ez orvosi gyakorlat – belekönyökölnek Kata hasába. Hogy a doktornő felállt fél lábbal az ágy szélére, és az egész testsúlyát bevetette. Amikor először állt fel, csak néztem, hogy úristen, ez most mi lesz? El is fordultam gyorsan, léptem kettőt, vettem egy nagy levegőt, kifújtam, visszafordultam, és akkor láttam, hogy Kata rendben van, neki ez nem volt fájdalmas, ez segítség a szülés folyamatában. De amikor másodszor csinálta ugyanezt a doktornő, akkor egyből elfordultam. A gátmetszés már olyan természetesnek tűnt. Láttam, ahogy jött kifelé a baba feje, aztán kicsit vissza, majd megint kijjebb, és éreztem, hogy ezt meg kell könnyíteni. Olvastam azt is, hogy a gátszakadás sok esetben rosszabb, mint egy pici metszés. A mi babánknak jó helyen volt a feje, be volt illeszkedve, de egy nagyon kicsit el volt billenve az egyik irányba, ezért nem tudott belülről erőt kifejteni. Kata küzdelme azért is volt olyan nagy, mert Júlia igazából végigcsuklotta a kitolást, másfél-két órán át csuklott, és kicsit forgatta a fejét. Ezektől az apró finomságoktól volt megható az egész. Erősen megérintett.

Júlia tehát délutáni baba.

16.31-kor született. Mivel utána egy-másfél óráig nem volt nagy tumultus, nem jöttek szülni, ott maradtunk hármasban a szülőszobában. Az a másfél óra is csodálatos volt. Én is fogtam a babát, Kata ráfektette a testére, majd elvitték tőlünk, lemérték, jöttek az első vizsgálatok. Én azalatt felmentem Kata szobájába, áthordtam a holmiját az újszülöttosztályra, s akkor búcsúztam el tőlük, amikor este hét-nyolc óra körül a nővérke finoman jelezte, hogy hat órakor véget ért a látogatási idő.

Otthon, egyedül nem volt furcsa az éjszaka?

Az volt nehéz, hogy nagyon akartam pihenni, és egyáltalán nem tudtam. Rakodtam, hajnali háromig tettem-vettem. Cuccok ide, babaruhák oda. A magzatmázas törülközőt hazahoztam Hercegnek, hogy szagolgassa, ismerkedjen a baba illatával, tudja, hogy ez lesz. Beszélgettem vele, hogy nemsokára jön Júlia. Az örömtől teljesen más dimenzióba kerültem. Mintha tartósan illuminált állapotban lettem volna. És ez eltartott négy-öt napig. Addig aludni sem tudtam rendesen.

Most meg szinte eufórikus állapotban él.

A színházból mindig rohanok haza. Ha érzem, hogy már nem kellek a próbán, el is kéredzkedem. Már fürödtünk is együtt Júliával. Végigolajozom a kis fejét, nyakát, az egész testét, minden hajlatát. Ha nyűglődik, a mellkasomon altatom el. Az ágyunk mellett a babaágy. Rálátunk mindketten. Halljuk, ha éjszaka megéhezik, szoptatni kell. Így teljes a kép. Hála Katusnak és a babának már elég jól alszom éjszakánként.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!