Különleges energiák a Vajdaságból

Történetük 2011-ben indult, akkor még akusztikus duóként indította Sóti Juli, miután hazatért Budapestről, ahol a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, Zentára. Azóta nagyzenekarrá formálódtak, legutóbbi nagylemezüket 2021-ben adták ki Történetek címmel. A zenekar tagjai közül beszélgettünk a koncertet megelőzően Sóti Juli énekes-frontemberrel és dalszövegíróval, Pintér Tamás gitáros-dalszövegíróval és Bauer Stevóval, a zenekar trombitásával.

Nem első alkalommal járnak Szlovákiában, tavaly ősszel Komáromban, februárban a dunaszerdahelyi NFG klubban adtak koncertet a Jóvilágvannal, de Pozsonyt is ismerik már, itt a La3no Cubanóval léptek fel. A pandémiát követően nehéz érvényesülni, mondják, ezért most olyan szervezőket, helyszíneket keresnek a balkáni és más környező országokban, amelyek nem a híres nevekre koncentrálnak, hanem különleges zenei élményt szeretnének nyújtani a közönségnek.

A magyar zenei szcénán belül a reggae és a ska vonalon mozgó zenekarokhoz fűzi őket szoros kapcsolat. Magyarország első számú reggae zenekarával, a Ladánybene 27-tel való barátságuk Juli vokalista szereplése révén indult, Bodnár Tibor később egy zenei program keretében a mentoruk is volt. Aztán két dalt is felénekelt velük: a Víz, kaja, levegő volt az első, az új lemezre pedig a Valakiért készült a covid idején. A Ladánybene követi a fejlődésüket, látják, hogy milyen tempóban haladnak előre, és hogy a kész album után sem dőlnek hátra. „Látták, hogy mi nem vagyunk az a tipikus reggae zenekar, hogy vannak reggae és ska elemek, de azért nagyon sok balkáni, rockosabb, funkosabb elem is van, ami nem sorol be minket Magyarországon sem egy tipikus skálába, viszont látták azt, hogy a közönségnek érdekes ez a sokszínűség” – mondja Juli, aki szerint dalszövegeikkel is kitűnnek, hiszen nem tipikusan reggae témájú dalokat is hallhatunk tőlük – írtak például dalt a gyász feldolgozásának nehézségéről.

A Revolution című lemezükön többségében angol dalok szerepelnek, ám egy idő után belátták, hogy magyarul sokkal árnyaltabb érzelmi skálát tudnak megszólaltatni. Ezért kihívás, hogy megismertessék magukat a szerbiai zenei színtéren. „Szerbiában magyar zenekar vagyunk, Magyarországon szerbiai magyar zenekar vagyunk” – mondja mosolyogva Péter. „Személy szerint Vajdaságban érzem magam leginkább otthon – ez egy vajdasági életérzést kíván. Más a mentalitás, keveredik a balkáni temperamentum a magyarral.”

„Vajdaságban elmosódnak a határok a magyarok és a szerbek között, viszont minél lejjebb megyünk Szerbiában, annál kevesebben beszélnek magyarul, ezért is jó, hogy van egy-két számunk, amelyet átírunk szerbre” – teszi hozzá Stevo. A banda nemrégen történelmi sikert ért el: a Bunt Rock nevű belgrádi tévés tehetségkutató harmadik helyét zsebelték be egy kétnyelvű dallal. „A dalban a refrént egy mondóka, az Ecc, pecc, kimehetsz szerb verziója ihlette” – mondja Juli. „Nemcsak nekünk, hanem az egész vajdasági közösségnek hihetetlen, hogy díjazva lettünk, mert a belgrádi tévében az elmúlt harminc évben biztosan nem szólt magyar dal főműsoridőben.”

„Sok magyarországi zenész támad azzal, hogy miért nem élek Budapesten, hogy miért nem csinálom meg ezt a zenekart session-zenészekkel Budapesten” – mondja Juli. „Az a válaszom erre, hogy azért, mert ha ezt megcsinálnám és jól szólna, és minden a helyén lenne, akkor sem lenne meg az a színpadi energia, amit a vajdasági tagok tudnak nyújtani a színpadon. Mert van valami, amit a két világ tanulságából és adományából csak mi tudunk belevinni.”

Juli egyébként tizennégy éves kora óta része a vajdasági zenei szcénának – egy foldolgozás-zenekarban énekelt elsőként. „Az MTV rock időszaka volt ez, olyan bandákat hallgattunk, mint a System of a Down, a Rage Against the Machine. Sok klub volt, nagyon mentek a zenekarok, rengeteg élő zenés koncert volt, de az volt a kikötés a klubokban, hogy ne énekeljünk se magyarul, se szerbül, csak angolul. Ez még a helyi klubban is így volt: mikor egy bosnyák zenekar dalát játszottuk volna, még akkor is azt mondták, hogy inkább csak angolt.”

A szerbiai, sőt tágabb értelemben a balkáni zenei színtér a zenei műfajokat tekintve is sajátos közeggé vált a háború hatására – és ez a Vajdaságra is igaz, még úgy is, hogy a háború nem érintette közvetlenül a térséget. „Sok családapa poszttraumás stressz-szindrómával, alkoholizmussal tért haza a háborúból – olyan problémákkal, amiknek hatása volt a családokra, a fiatalokra. Ezek a hatások valahol meg kellett hogy nyilvánuljanak, és ez nem volt más, mint a metálzene. A metál és a rockzene nagyon megerősödött a kilencvenes években, összefogást eredményezett nemcsak Szerbiában, hanem az egész Balkán területén” – magyarázza Juli. „Így fejezték ki az emberek a rengeteg dühöt, a rengeteg elnyomott érzést. Csak hogy éreztessem, mekkora hatással volt a metál mindenre: a legpopulárisabb reggae csapat a kilencvenes években metállal keveredett.”

A Sin Seekas reggae-s, funkos, skás vonala újdonságnak számított tehát a vajdasági zenei színtéren. A banda, aki fiatal zenekarokkal is foglalkozik egy vajdasági tehetségkutatón belül, úgy látja, hogy egyre több fiatal válik viszont nyitottabbá más zenei stílusok felé.

Jelenleg azt tartják a legfontosabbnak, hogy olyan dolgokról kommunikáljanak a közönségükkel a dalaikon keresztül, amelyekről nem beszélünk eleget. A Történetek című lemezük olyan témákat érint, mint a pánikbetegség, a gyász feldolgozása és a mentális problémák. „A Pánik a levesben egy nagyon táncos dal, és mégis a belső szorongásról szól. Akár arról is, hogy itt vagyunk egy fesztiválon, és mégis elfoghat a pánikérzés: lehet, hogy a kedvenc zenekarunk koncertjén állunk a legjobb barátunkkal vagy a párunkkal, fogjuk a kezét, és mégsem érezzük magunkat jól, hanem nagyon-nagyon rosszul” – mondja Juli, aki egy ideje nyíltan beszél ezekről az érzésekről, melyeket saját maga is megtapasztalt. „Amikor ezek a dalok megszülettek, sokkal kevésbé éreztem azt, hogy terápiajellegűek, mint utólag” – teszi hozzá.

Pont a Történetek dalainak nyomán született meg annak a nagyobb projektnek a gondolata, melybe most fogott a banda. Az elképzelés szerint a mentális egészség kérdésével foglalkozó podcasteket készítenek és művészeti táborokat szerveznek majd, melyekkel a középiskolások és a fiatal felnőttek korosztályát szeretnék megcélozni. A másfél éves, művészetiterápia-jellegű projektbe a zenén kívül képzőművészetet, táncművészetet, drámapedagógiát, slam poetryt és irodalmat is szeretnének bevonni.