Közös könyvesboltot nyitnak magyar és határon túli kiadók Budapesten

Budapest |

<p>A modern népiség és az új realizmus könyvesboltja lesz a Magyar Napló Könyvesbolt, amely hétfőn nyílik meg Budapesten, a Józsefvárosi Galéria egyik helyiségében több kiadó összefogásának eredményeképp.</p>

Oláh János, a Magyar Napló Kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az árusítóhely öt hazai és több határon túli kiadó összefogásával jött létre. A Magyar Napló mellett a Széphalom Könyvműhely, az Orpheusz Kiadó, az Antológia Kiadó, a Kortárs Kiadó, valamint a Kriterion Kiadó vesz részt jelenleg az együttműködésben. 

A író, kiadóvezető szerint a könyvesbolt a minőségi irodalom helyszíne lesz, ahol a modern népiséget és az új realizmust képviselő kiadók kiadványait lehet majd megvásárolni, azokat a köteteket, amelyek a hagyományos könyvterjesztésben kevés figyelmet kapnak. 

Hozzátette: a boltban valamennyi határon túli magyarlakta régió is helyet kap majd egy-egy kiadó révén. Oláh János úgy becsülte, hogy amennyiben valamennyi megállapodást sikerül valóra váltaniuk, akkor mintegy 5-10 ezer cím lesz megtalálható a boltban. Az újdonságok mellett a kiadók régebbi kiadású, de fontos köteteit is árusítják majd. 

A Magyar Napló Könyvesbolt egy karácsonyi esttel nyílik meg hétfőn, amelyen a kiadók vezetői mellett Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Jókai Anna Kossuth-díjas író és Szakály Sándor történész is jelen lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?