Köznév és tulajdonnév határán

A tulajdonnevek jelentős része több szóból álló kifejezés, amelynek tagjai önmagukban köznevek, s csak együttesen alkotnak tulajdonnevet.

A tulajdonnevek jelentős része több szóból álló kifejezés, amelynek tagjai önmagukban köznevek, s csak együttesen alkotnak tulajdonnevet. A közneveket köztudottan kis kezdőbetűvel írjuk, a tulajdonnév elemeként szereplő köznevet viszont írhatjuk kis és nagy kezdőbetűvel is, attól függően, milyen a szerepe és a helyzete az adott tulajdonnévi alakulatban. Így a közterek esetében az út, utca, tér stb. szavakat kisbetűvel írjuk, az egyedítő név azonban nagy kezdőbetűs: Arany János utca, Szőlőskert utca, Csendes sor stb.

Vannak azonban olyan esetek, amikor maga az utcanév válik részévé egy másik tulajdonnévnek. Ennek tipikus példája az, amikor egy-egy oktatási intézményt úgy különítünk el másoktól, hogy a nevében annak az utcának, térnek stb. a neve szerepel, ahol az adott intézmény található. Ilyenkor melyik írásmód a helyes: Szabadság utcai Óvoda vagy Szabadság Utcai Óvoda? A tapasztalatom az, hogy sokan úgy gondolják, a közterület eredeti írásmódja megmarad az intézménynévben is, ezért választják azt az írásmódot, amelyet első példánk képvisel. A beiratkozások kapcsán az Új Szóban is találkozunk ilyennel: füleki Ifjúság utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola, pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium. Mivel ezek az iskolák még nem vették fel valamely személyiség nevét, bennük az egyedítő elem az utcanév, azaz véleményem szerint az említett iskolák esetében az utcanév az intézménynév szerves részét képezi. S mivel az intézménynévben (az és kötőszón és a névelőn kívül) minden más elemet nagy kez?dő?be?tűvel írunk, a szabályszerű írásmód véleményem szerint ez volna: füleki Ifjúság Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola, pozsonyi Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium. Más a helyzet akkor, ha az iskola felvette valamely személyiség nevét, ekkor a magyar hagyományok szerint az utcanév már nem a név része, csak helyjelölő funkciója van, pl.: dunaszerdahelyi Hviezdoslav utcai Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Alap?iskola.

Egy másik olyan tulajdonnévtípus, amelyre szintén jellemző a váltakozó írásmód, az országnevek és államalakulatok neve. Az országokat a köznapi beszédben a többségi nemzet nevével vagy valamilyen földrajzi névvel nevezzük meg, pl. Magyarország, Svédország, Andorra. A hivatalos megnevezésük azonban utal az államformára (köztársaság, királyság, államszövetség, unió stb.), vagyis a népnév (helyjelölés) + államforma megnevezés a tipikus: Magyar Köztársaság, Svéd Királyság, Andorrai Fejedelemség. A gondot rend?szerint az okozza, amikor egy szövegben az adott államra a hivatalos név utótagjával utalunk. Ilyen esetben egyesek úgy gondolják, hogy a köztársaság, királyság stb. szavak valójában az adott országnév helyett állnak, ezért nagy kezdőbetűvel írják őket, holott ezek a szavak önmagukban nem tulajdonnevek, ezért szabály?szerűen kisbetűvel írandók, pl.: A Svéd Királyság a skandináv államok egyike. A királyságban...

Ugyanebbe a csoportba tartozik az Európai Unió megnevezés is, amelyet tipikusan kétféleképp rövidítünk: betűszóval (EU) és a második elemmel, amelyet hol kisbetűvel, hol nagybetűvel írnak: unió ~ Unió. A fentiek értelmében a szabályszerű ebben az esetben is a kisbetűs unió írásmód volna, nem kizárt azonban, hogy a későbbiekben az Unió írásmód terjed el. Ilyen kivételek az intézménynevek csoportjában is vannak, pl. az Akadémia típusnév így írva nem akármilyen akadémiát jelöl, hanem csak a Magyar Tudományos Akadémiát. A nagybetűs Unió írásmód is azt jelezné, hogy a sokféle unió (ez számos intézménynévben szerepel) közül csak az Európai Unióra gondolunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?