Kötőjel, nagykötőjel, gondolatjel

Helyesírásunknak vannak ún. „problémás” fejezetei: a külön- és egybeírás, valamint a tulajdonnevek szerteágazó szabályrendszere, benne a földrajzi nevek írásának buktatóival a közvélekedés szerint a magyar ortográfia két legnehezebb területe. Sokkal kevesebb figyelem jut viszont az írásjeleknek, pedig e részterület egyszerűnek látszó tudnivalói mögött számos gyakorlati kérdés rejlik. Az írásjelhasználat kettős szerepét az akadémiai szabályzat is kiemeli: elsődleges funkciójukként a különféle szerkezeti egységek (mondatok, szószerkezetek, szavak) jelentéstani és nyelvtani tagolását jelöli meg, másodlagosként pedig a beszéd intonációs-értelmi (hangsúly, hanglejtés stb.) tagolását.

A szlovákiai magyar írásbeli kommunikáció mindennapi gyakorlatában az írásjelek használata gyakran csak a mondatzáró írásjelekre (pont, kérdőjel, felkiáltójel), illetve a szavak közötti vesszőre szorítkozik. A tulajdonképpeni írásjelek közül a fentieken kívül általában a kötőjel, a nagykötőjel és a gondolatjel fordul még elő a hazai írásgyakorlatban, ám gyakran nem a megfelelő módon: ahol nagykötőjelet kellene alkalmazni, ott a hagyományos kötőjelet választjuk és fordítva, valamint nem figyelünk a szóköz és az írásjelek együttes tagoló szerepére. A továbbiakban éppen ezért megpróbáljuk röviden összefoglalni a szóban forgó grafikai jelölések használati tudnivalóit.

Hagyományos kötőjelet szavak és szórészek között leggyakrabban szóismétlésekben (egy-egy),, mellérendelő összetételekben (süt-főz), ikerszókban (piff-puff) és az alárendelő összetételek bizonyos típusaiban (melegvíz-csap) alkalmazunk. Kötőjellel írjuk még az összetett számneveket (kétezer-nyolc), a kettős családneveket (Bajcsy-Zsilinszky), a több?elemű földrajzi nevek több típusát (Al-Duna, Kis-Kárpátok, Fülöp-szigetek, Holt-Tisza-berek, Dráva-híd), az egyéb tulajdonnévi összetételeket (Kazinczy-díjas, Ázsia-kutató), valamint a hozzávetőlegességet, vagylagosságot kifejező – betűkkel vagy számjegyekkel jelölt – számkapcsolatokat (három-négy fiú, 11-12 éves). Kötőjeles írásmódot választunk több egymás után következő összetett szó azonos utó- vagy előtagjának jelölésekor (zöldség- és gyümölcskereskedő, fakitermelés és -értékesítés), illetve alkalmi szóösszetételek (rőzse-dalok) írásakor is.

Nagykötőjellel érzékeltetjük a népek, nyelvek nevének viszonyát (Osztrák–Magyar Monarchia, szlo?vák–magyar szótár) és két vagy több tulajdonnév kapcsolatát (Geiger–Müller-számlálócső, Cseh–Morva-dombvidék). Ugyanígy kapcsoljuk egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt feltételeznek (Pozsony–Bécs, Du?na–Ti?s?za-csatorna, 2007–2008. évi, tavaszi–nyári divat), s nagykötőjelet használunk egyes géptípusok betű- és számjelzése között is (Apollo–11, Formula–1 verseny).

Gondolatjelet főként a szövegegységek elkülönítésekor alkalmazunk: egyszerűt a közvetlen vagy közvetett idézet és az idéző mondat között („Jót s jól! Ebben áll a nagy titok” – írja Kazinczy.), párosat a közbevetések jelölésére (Bár két diplomával rendelkezik – tanárival és közgazdaságival –, nehezen talál megfelelő állást.). A gondolatjel és a nagykötőjel között az a különbség, hogy a gondolatjel mindig szóközzel kapcsolódik az előtte álló szó utolsó betűjéhez, s nem tapad közvetlenül a következő szó első be?tűjéhez sem. Az újabb szakirodalom a nagykötőjel és a gondolatjel mellett megkülönbözteti a velük azonos formájú ún. párbeszédjelet, mely akkor használatos, ha a szerző valakinek a szavait úgy idézi, hogy az idéző mondat megelőzi az új sorba kerülő idézetet.

(www.gramma.sk)