Könyvsorsok: A Tsúszó Sándor-projekt

Az időpont nem véletlen: ekkor jelentek meg az Irodalmi Szemle Holnap című mellékletében az első Tsúszó Sándor-versek és -prózák, illetve az első tanulmányok Tsúszó Sándor köteteiről, életművéről. Hizsnyai Zoltán, a Tsúszó-projekt legjelentősebb alakja úgy emlékszik vissza a kezdetekre, hogy valamikor 1986 végén vagy 1987 elején a Madách Kiadó Mihálykapu utcai székházában Grendel Lajos, Balla Kálmán, Karsay Katalin, Szőke Edit, Tóth Károly és Hizsnyai Zoltán próbált nevet találni a Fiatal Írók Körének díjára. Miután sem Mikszáth, sem Kassák, sem Jókai, de még Márai sem felelt meg mindenkinek, Hizsnyai javasolta, hogy nevezzék el a díjat Tsúszó Sándorról. A Csúszó Sándor nevet jóval korábban még valószínűleg Hajdú István alkotta meg, de identitása ezen a beszélgetésen alakult ki. „Ha nem találunk olyan valós irodalmi alakot, amely sok irányzatú, rendkívül heterogén irodalmi mozgalmunk tagjainak minden létező és lehetséges igényét képes lenne kielégíteni, akkor, nincs mese, fel kell fedezni egyet. Mégpedig olyat, aki képes erre a lehetetlen műveletre is. Egy kollektív entitást. Ezt akkor, ott a föntiekhez hasonlóan kifejtettem, javasoltam Tsúszó Sándort, és indítványoztam, hogy fogjunk is bele rögvest az élettörténet és az életmű feltárásába. Ennek első nyoma az Irodalmi Szemle 1987-es évfolyama utolsó lapszámának Holnap mellékletében található” – emlékezik vissza Hizsnyai Zoltán. A Tsúszó-díjat (Tsúszó-pénzt, Tsúszó-segélyt) végül az alapítók adták össze, s mindössze kétszer osztották ki, a két díjazott Talamon Alfonz és Hizsnyai Zoltán lett.

A díjnál sokkal nagyobb karriert futott be azonban maga a költő, a minden valószínűség szerint 1907-ben Ederden született Tsúszó Sándor. A magyar irodalmat a posztmodern misztifikáció stratégiája nyomán az 1990-es évektől kezdődően ellepték az írói álnevek (Sárbogárdi Jolán, Jack Cole, Lázáry René Sándor, Samuel Borkopf, Rosmer János, Spiegelmann Laura, Petrence Sándor, Fekete Anna, Kozmár Klára stb.), Weöres Sándor Psychéje, Esterházy Péter Csokonai Lilije mellett Tsúszó Sándor ezeknek az irodalmi álneveknek az egyik fontos őse. Ráadásul egészen különleges is, hiszen kollektív álnévről van szó, Tsúszó Sándor neve alatt olyan költők és prózaírók tették közzé műveiket, mint Talamon Alfonz, Farnbauer Gábor, Krausz Tivadar, Bettes István, Karsay Katalin, A. Szabó László, Hajdú István, Hizsnyai Zoltán, Szászi Zoltán, Z. Németh István, Juhász Katalin, Balla D. Károly, Szombathy Bálint, Mészáros Ottó, Ravasz József, Csehy Zoltán, Parti Nagy Lajos, Norbert György, Mucha Attila, R. Nagy Krisztián, Csillag Lajos, Sipos Janka, Hizsnyai András és sokan mások. Ezt a különlegességet csak tovább fokozza, hogy a szépirodalmi életművel párhuzamosan, már kezdetektől részévé vált a misztifikációnak az életmű értelmezése is, tehát a Tsúszó-szövegekről szóló tanulmányok, esszék, kritikák (Zalabai Zsigmondtól Juhász R. Józsefig) – ilyesmire (azt hiszem) nem is tudunk példát mondani más irodalmi álnevek esetében.

Nem véletlen, hogy Tsúszó az 1990-es években elég látványos karriert futott be. „Legyél helyettem én…” címmel a Magyar Televízió 1995 szilveszterén Tsúszó-emlékműsort adott le, amelyben Hizsnyai Zoltán és a konferanszié szerepét betöltő Vallai Péter mellett többek között Petőcz András, Parti Nagy Lajos, Szkárosi Endre, Szilágyi Ákos költők és Kaszás Attila, Gálffy László, Hegedűs D. Géza, Rudolf Péter, Lukács Sándor színészek olvastak fel Tsúszó-verseket. A Magyar Rádió 1995. június 11-i Vastag Margó című irodalmi műsora pedig „Voltam, aki leszek…” Emlékezés Tsúszó Sándorra címmel jelentkezett Németh Gábor szerkesztésében. De íródott Tsúszó Sándorról szakdolgozat (Czuczor Nóra) és életrajzi regény (Szombathy Bálint), vált tankönyvfejezetté (Fűzfa Balázs: irodalom_12). Balla D. Károly egész Tsúszó-szöveguniverzumot működtet (tsuszológia), Zselinszky Miroslav pedig rátalált egy eredeti Tsúszó-fotóra is 1933-ból, melyen a szlovenszkói költő a híres Cecil M. Jeopardyval (Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső közösen kreált bengáli költőjével) látható.

Tsúszó Sándor neve alatt különféle színvonalú és műfajiságú szövegek jelentek meg, köztük valódi klasszikus remekművek, amelyek néhány sorát érdemes idézni: „Ki muzsikál olyan meghatóan, / hogy a ponty is könnyezik a tóban…”; „Ganéjhordáskor vajúdott világra jó anyám, / Azóta is kedvvel csüggök a friss trágya szagán / Hiába versz, s hiába szorul torkomhoz ravasz, / Nem titkolom, kimondom bátran, az vagyok: paraszt!”; illetve az életmű egyik csúcsa:

„Vetkőzz valómig, s öltöztess magadba. / Mi voltam én?! Voltam, aki leszek! / Legyél helyettem én, mert így – szavamra! – / Magadat is könnyebben megleled.”

Tsúszó életműve és a róla szóló írások eddig három kötetben jelent meg: Hodossy Gyula szerkesztésében a Legyél helyettem én. Tsúszó Sándor Emlékkönyv (1992), Hizsnyai Zoltán szerkesztésében a Legyél helyettem én! Tsúszó Sándor-breviárium I. (2011), illetve szintén Hizsnyai Zoltán szerkesztésében a Legyél helyettem én! Tsúszó Sándor-breviárium II. (2019). Talán megdöbbentő, de egyáltalán nem nélkülözi a logikát az a tény, hogy Tsúszó nemcsak hogy halhatatlan, hanem – minden időről időre felmerülő halálhír ellenére – fizikailag is él. Ennek tanúbizonysága az a két vers, amelyet a jelenleg Wakanaiban, Pápua Új-Guineában élő 112 éves költő küldött tavaly az Irodalmi Szemle szerkesztőségébe, s amely a lap 2020/1-es számában jelent meg.