Könyvrepesztők, csőevő duhajkák, pöhötmények

Nézem a dobozt. Egy körbeolvasható sikerkönyvről van szó, amihez máris egy új, jópofa irodalmi legenda kapcsolódik: „Egy kettévágott könyvet olvas a Balaton partján egy anya és a lánya. A könyv mindkét fele 400 oldalas. Spiró György legújabb regényének, a Fogságnak egyik példányát nyaralás közben valóban kettévágta két türelmetlen olvasója, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy melyikük kezdjen bele először.” Ezek után jogos volt a kérdés, hogy ez a könyv félbevágható-e, tényleg működik a közepéről is? „Valószínűleg igen – felelte a szerző. – Másról is hallottam, aki a harmadik könyvnél kezdte olvasni. Utána olvasta el a negyediket és aztán az első kettőt. Valószínűleg körbe lehet olvasni.”

Aztán a siker receptjéről esett szó. Hogy egy mű mitől lesz igazán sikeres, mindig titok marad. ĺgy van ez a Fogsággal is. Az, hogy az olvasók és a kritikusok véleménye megegyezik, mindenesetre nagyon ritka, főleg, ha kortárs magyar regényről van szó. Reméljük azonban, kevesen követik az anya és lánya példáját, s ellenállva a gyakran változó időjárási frontok agyrepesztő hatásának, kissé türelmesebbek lesznek.

Más alkalommal csak úgy félálomban, fél füllel hallgattam a dobozt, amikor a következő mondatok kíméletlenül visszarántottak a kellemes szendergésből: „Ahogy az a fetrengős behenc vagyula turmákolná ki a savanyúra kérgesedett mutykorodat, a trabován küküllő pocsmadékából. Te pohonc, te fregyó, te rühész pagugya, trocs, pocskoláta, feneked a nyöhéres blogyákodba. Nos, erre a késő-atomkori nyelvújításra aztán felkaptam a fejem, és láttam, hogy nem a műsorvezető őrült meg, csupán a Kultúrház éppen Laár Andrást látta vendégül. A beszélgetéshez az adta az apropót, hogy tavaly télen megjelent könyve, a Laár pour L’art után most boltokba került a második, amely egy szürreális meseregény. Az író a Csőevő Duhajka meséinek keletkezéséről beszélt. Megtudtuk, hogy az előbb idézett indulatos monológ eredetileg egy olyan figura szájából hangzik el, akit rajtakaptak. „Ez egy csipával visszaélő bűnszövetkezetnek az egyik tagja. Tehát a Csipaleső pöhötmény és a Szemlakó rákony együtt egy ilyen csipával kapcsolatos visszaélést szervezett” – magyarázta Laár. Kiderült az is, hogy a szemfülesebb Laár-rajongók már régebben is találkozhattak a mese jó néhány szereplőjével, például a Varacskos Torkannyal, a Nagyorrú Függönnyel, a Zúgó Bakterkával, s nem utolsósorban a Tokkantó Vátlával. Ezután a műsorvezető különböző irodalmi párhuzamosokat igyekezett megvonni. Vajon inspirálta-e valami Andrist a mű megírására? Talán Nagy Lajos Képtelen természetrajza? „Ez más. Ezek teljesen kitalált állatok olyan értelemben, hogy nem meglévő állatok vannak félremagyarázva, mint Nagy Lajosnál, hanem ezek kitalált állatok. De semmivel sem vagyok rájuk büszkébb, mint amilyen Nagy Lajos lehetett az övéire.” Vagy talán a Végtelen történet, merthogy ott egyfajta képzelt világba kalauzolja el a főszereplő kisfiú az olvasót, csak ott Fantáziaország van, itt pedig Lehetországnak hívják a helyszínt? Nem, nem, ez sem talált. „A múlt év végén jött ki egy könyvem, amelyben az összes addigi írásom megjelent, amit méltónak tartottam közlésre, most ilyen értelemben ez annak valahol a folytatása. Hát nem annyira abszurd, inkább ez olyan mesés világ. Nem tudom. Azért készülök még írni mást is, és az már nem feltétlenül abszurd lesz.”

A műsorvezető még próbálkozik, hogy a Micimackót elkezdték Tao szinten felgöngyölíteni, Laár András pedig a buddhizmus terén érintett... De nem, ez sem jön be. A könyv legalább annyira buddhisztikus, mint amennyire nem, és ezután komolyan felsóhajthatunk, reklámnak ennyi is elég, és ha Andrisunk így folytatja, még tényleg kötelező olvasmány is válhat belőle. Valamelyik szomszédos Naprendszerben.