Könyv egy nem létező városról

Milyen volt a pozsonyi bor? Ki volt Kraxelhuber Tóbiás? Hol álltak a régi szállodák? Hogyan pusztított az 1913-as váraljai tűzvész? Mit üzen a mának egy-egy jeles személyiség életútja? Miről mesélnek a hajdani pozsonyi épületek? Mi lett a lerombolt Mária Terézia-szoborcsoport  darabjaiból? Milyen Jókai- és Petőfi-kultusz alakult ki Pozsonyban?

Ezeket a kérdéseket emelték ki a meghívóban, amely a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás múlt csütörtöki könyvbemutatójára érkezett. A 13 éve működő helytörténeti egyesület sok munkát végzett már el a városi, sőt állami illetékesek helyett, kutatják és közreadják a Pozsony múltját őrző emlékeket. Aki ilyesmire kíváncsi, ma már automatikusan a pozsonyikifli.sk oldalra kattint. Itt jelentek meg magyarul és szlovákul azok a közérthető stílusban írt, egyszerre informatív és szórakoztató szövegek, amelyeket kötetbe gyűjtve is kiadtak.

Nem ez az első ilyen gyűjtemény, 2014-ben már napvilágot látott egy hasonló (A pozsonyi sétatéren megy a villamos), amely nagy sikert aratott, mára mind egy szálig elfogyott. Az Egy „preschpurgi háziúr” okoskodásai már címével feltűnést kelt, gyönyörű a borító, nagyobb a méret, több a fotó, és aki kézbe veszi, neheten tudja letenni.

A könyvbemutatót a kötet egyik szerzője, az egyesület alelnöke, Korpás Árpád vezette, aki történész, Pozsonyra szakosodott idegenvezető, és nem mellékesen lapunk volt munkatársa. Mellette Veres István író, újságíró foglalt helyet, aki nemcsak helytörténeti írásaival szerepel mindkét kötetben, hanem az egyesület által kiadott Pozsonyi mesék sorozat két kötetének (Széchenyi, Petőfi) szerzője is, és – ugyancsak nem mellékesen – a Vasárnap magazin szerkesztője. Mindketten Pozsonyban végezték egyetemi tanulmányaikat, de egyikük sem tőzsgyökeres pozsonyi. Ezt amúgy elég kevesen mondhatják el magukról, ifj. Papp Sándor, az egyesület egyik alapítója, mindkét kötet szerkesztője az egyik ritka kivétel – ő szerényen meghúzódott a közönség soraiban, csak a keresztelő aktuson vett részt, amikor ünnepélyesen eltörtek egy pozsonyi kiflit a könyv fölött. (Külön köszönet, amiért mellőzték azt a barbár szokást, hogy valamilyen folyadékkal locsoljanak le egy példányt a most megjelent ötszázból).

Veres István szerint az a jó könyv, amely az adott témában jártas olvasókat is meg tudja lepni. Ezt a gyűjteményt ő maga is csodálkozva lapozgatta, dacára annak, hogy a szövegeket már ismerte. Bizonyára sokan vannak ezzel így, én például sokkal jobban szeretem a nyomtatott könyveket az internetes tartalmaknál, főleg, ha izgalmas fotókat válogatnak bele. Van itt kép a félig lerombolt Mária Terézia-szoborcsoportról, amelyet Fadrusz János készített az 1896-os millenniumi ünnepségekre, és amely csupán 25 évig állt. Láthatunk régi borozót, a hajdani városi magtárat, a Régi Vásárcsarnok előtti piacteret, az épülő csarnokot, olyan épületek belső tereit, amelyek ma már nem állnak, vagy más célt szolgálnak. Korabeli képeslapokat, köztük egy „pityókás üdvözletet” Pozsonyból. Az épülő Ferenc József hidat, a téli kikötőt, omnibuszt a színház előtti sétatéren, a tűzvész utáni állapotokat – megannyi kincset érő felvételt. És akkor még nem beszéltünk a szövegekről, amelyekből kiderül, hogy Pozsony aranykora már mögöttünk van, sosem jön vissza, de érdemes tudni róla, mert a szocialista lendülettel ledózerolt házaknak, utcáknak, városrészeknek izgalmas történetük van.

Egy személyes élmény: friss pozsonyi egyetemistaként részt vettem egy városnézésen, ahol a szlovák idegenvezető megállította a csoportot a Sznf-híd mellett, és húsz percig mesélt arról, ami a leaszfaltozott terület helyén állt régebben. Majd a várra mutatott, és megjegyezte, hogy az a környék tele volt kanyargós utcácskákkal, apró házakkal, amelyeket ha rendbehoztak volna, akkor ma nem Bécsbe özönlenének a nyugati turisták. Később sokat jártam a várdombba vájt egykori szovjet katonai bunkerben működő U-Klubba, az alternatív zene szó szerint is „under-ground” szívébe, amelyet pár éve szintén likvidáltak, mert a Vödric (Vydrica) helyén modern városnegyed épül, luxuslakásokkal, irodaházakkal, üzletekkel, libegővel – a jóisten tudja, mi lesz ebből. Számos fura beruházás kapott zöld utat a rendszerváltás óta, a vár melletti parlamenttől az új pláza pincéjébe szorított autóbusz-pályaudvarig.

Elnézést a kalandozásért, de ebből is látszik, hogy minden itt élőnek és ide látogatónak van véleménye a városképről. Ez amúgy régen sem volt másképp, hatalmas viták dúltak egy-egy beruházás kapcsán – amint a kötetből kiderül. Soroljuk fel a szerzőket, mert megérdemlik: Benyovszky Mánya Ágnes, Borka László, Buday Péter, Csanda Máté, Hornyák István, Kacsinecz Krisztián, Korpás Árpád, Orbánné Bertha Mária, Ifj. Papp Sándor, Tóth Kelemen, Veres István és Ján Vyhnátek. A kötet kinézetéért pedig Szabó Rékának jár a kalapemelés.