Komáromban is tovább játszik

Kassáról a színművészeti főiskola hívta Pozsonyba, onnan került Komáromba, ahol kisebb-nagyobb szünetekkel eltöltött öt-hat évet. A változás, a változtatás igénye természetes folyamatként jelentkezett nála. Különben sem az a típus, aki sokáig bírja egy helyen. Annál sokkal kíváncsibb, érdeklődőbb, nyitottabb alkat.

Keressük ki azt a pillanatot, amikor Komáromban eldöntötte, hogy a biztosból a bizonytalanba ugorva új helyzet elé állítja magát. Kimondottan pesti színész akart lenni, vagy úgy érezte, öt év után lépnie kell – a lehető legegyenesebb úton előre? Nyilván nem egyik napról a másikra hozta meg ezt a döntést.
Az én döntéseimnek állandó hullámzásuk van. Ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyek, ne érezzek magamon semmiféle szorítást, beszűkülést, időnként közeget, környezetet kell változtatnom. Másodéves főiskolásként szerepeltem először Komáromban, azóta eltelt néhány esztendő. Egyszer csak eljutottam arra a pontra, hogy úgy éreztem, a város és én, a színház és én, a kollégák és én mindent átadtunk egymásnak, amit át kellett adnunk. Hogy tovább kell menni, friss hatások felé nézni. Az említett hullámzást azonban kíséri egy nagyon erős, összefüggő egyenes, ami nem más, mint a színház, a színház iránti szeretetem. Az életemet azonban olykor meg kell fűszereznem egy-egy izgalommal, ami kizökkent a színházi mindennapokból. Ezért is próbáltam mindig több lábon állni. Elindítottam egy céget Budapesten. Különböző rendezvényeket szervezek a barátaimmal, ami homlokegyenest másfajta elfoglaltságot jelent, mint a színház. Megtapasztaltam már nemegyszer magamon: nem tesz jót, ha csak egyvalamire összpontosítok. Ha csupán a színházról, a próbákról és az előadásokról szól az életem. Nekem kell más is, néha le kell térnem a főútról.

Volt miben megkapaszkodnia, amikor Budapestre költözött? Vagy mindent azután indított el, amikor már tető volt a feje fölött a Blaha Lujza téren?
A Nemzeti színházi Egri csillagokon kívül semmi másról nem tudtam.

Bele sem gondolt abba, hogy mi lesz, ha…
... én csak arra gondoltam: bátraké a szerencse.

Pedig nem Budapesten nőtt fel, nem ott végzett, nem ott szerzett barátokat a szakmában. Voltaképpen a nulláról kellett indulnia.
Nem volt könnyű. Pontosabban: nagyon nehéz volt. Ma már ki merem mondani: felelőtlen döntés volt a részemről, hogy ekkorát léptem. Nem állt mellettem senki. Nem is biztattak, hogy vágjak csak bele bátran. Egyedül magamra számíthattam. Plusz a szüleimre. Voltak is hónapok, amikor ők segítettek anyagilag. Ínséges időkben ők fogták a kezem. Nagyon gyér volt a budapesti kapcsolatrendszerem. Sokáig kellett várnom a lehetőségekre. Megfizettem az árát annak, ami most van. Most már nagyon jól érzem magam Budapesten. Megérte kibírni, elviselni a nehéz hónapokat. Egzisztenciát teremtettem magamnak.

Vidnyánszky Attila rendezésébe, az Egri csillagokba milyen úton került be?
Már fontolgattam a szabadúszást, amikor megismerkedtem Vidnyánszky Attilával a komáromi színház büféjében. Tudtam, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom, hogy közelebb kerüljek a budapesti színházi léthez. Odaültem Attila mellé, bemutatkoztam, és elmondtam neki, hogy nemsokára Budapestre költözöm, s ha esetleg érdekesnek talál, és lehetőséget lát valamilyen közös munkára, szívesen állok a rendelkezésére, elküldöm a szakmai önéletrajzomat. Fel is kért pár hónap múlva Bojki Tamás szerepére, aki Gárdonyi Géza regényében nem kap akkora teret, mint a színpadon, ahol bizonyos pillanatok, rezzenések nagyító alá kerülnek a műből. Bojki Tamás hadnagy az egri várban. Az első halottja az összecsapásnak.

Mire adott lehetőséget a szerep?
Gyökeret eresztettem a társulatban, elsősorban a fiatalok között. Már vagy harmincszor ment az előadás, nagyon szeretek velük dolgozni. Ők viszik a történet vonalát, az egész előadás rájuk épül. Barátságok köttettek. Nagyon jóban lettem a Berettyán fivérekkel, Nándorral és Sándorral, Mészáros Martinnal, Szabó Sebestyén Lászlóval, Barta Ágnessel és Bordás Rolanddal. De Nagy Márkkal is, aki a Woyzeck címszerepében nyújt kiváló alakítást. Mindegyiküket megszerettem, nagyon tehetséges emberek. A játszás öröme mellett az is erősen hajt befele az épületbe, hogy találkozom velük, és együtt vagyunk egy kicsit.

Egyszer csak feltűnt a Barátok köztben. Robogóval, nyári szerelésben. De nem egy útszéli csávóként, hanem egy rokonszenves autószerelő szerepében. Fogta magát, és elment egy válogatásra?
Majorfalvi Bálint kollégám volt válogatáson, tőle kérte el a telefonszámomat a sorozat castingdirektora. Ő hívott be, hogy látni szeretne. Megcsináltam két jelenetet, teltek-múltak a hónapok, semmi visszhang, azt hittem, ennyi volt, bekerültem az adatbázisba, és ott a nevem, a képem valahol legalul. Aztán jött egy újabb hívás, hogy kitaláltak nekem egy szerepet.

A hódító, lehengerlő stílusú, szerelmi ezermestert. Ennél testhezállóbb feladatot nem s kaphatott volna.
A versenyt így sem volt könnyű felvenni a többiekkel, sőt a műfajjal sem. Egy napi sorozat teljesen más, mint a színház. Vannak filmes szabályok, amelyeket még mindig tanulok. Tanácsokkal látnak el. Figyelek. Látom, hogy mindenki a maximumot hozza ki magából. Elképesztő tempó, amit ott diktálnak. Naponta 12-15-16 jelenet. Reggel nyolctól este nyolcig forgat az ember. A végére a legjobb színész is elfárad.
 

Bejutott egy másik sorozatba, a Jófiúkba is. Ott meg autómosóként villanthatott. De ott is, akár egy élő Calvin Klein-reklám. Van egyáltalán olyan szerepe, amelyben teljes mértékben kiléphet önmagából, és nem kell vagánynak, jólfésültnek, schlagfertignek lennie?
Hollunderné, az öregasszony a Liliomban, Dunaújvárosban. De Komáromban, a Csirkefejben, Spiró György darabjában sem voltam olyan rendezett külsejű. Ott ugye, gyermekotthonból szalajtottak, és eléggé lepusztult voltam. Egyébként egyáltalán nem félek attól, ha nem a jól öltözött, ápolt fazont kell hoznom. A hajam most sincs belőve! A Jófiúkban először egy munkásoverallt adtak rám, de az is túl jól állt rajtam. Keríteni kellett egy rosszabbat, de az sem volt koszos, foltos, olajos. Keresem is azokat a helyzeteket, amelyekben rendezetlen külsejű, elhanyagolt, szerencsétlen fickó lehetek. A saját cégem reklámfilmjében szándékosan raktam bele magam ilyen figurába.

A Barátok köztben mennyi esélyt lát arra, hogy több színt mutathasson magából?
Pár héttel ezelőtt kreatívproducer-váltás volt a sorozatban, ami azt jelenti, új vezető írók jöttek, ami egy nagyobb átalakuláshoz vezet. Változnak a dialógok, a helyzetek, a történetszálak. Az én karakteremet is érintik ezek a változások. Jól érzem magam a csapatban, kedves emberek vesznek körül, kellemes hangulatban folyik a munka. A legjobbkor jött a felkérés. Akkor hívtak, amikor éppen szabad voltam, és igent mondhattam. De egy picit sem bántam meg, hogy odamentem. Boldogan kelek, boldogan zárom a napot, nem stresszelek, tanulható szövegmennyiséget kapok. És ki kell mondanom azt is, hogy sokkal jobban megfizetik ezt a munkát, mint bármi mást. A színházi fizetésünkből egyébként sem lehet megélni. Nem ismerek olyan színészt, aki nem vállal valamilyen más tevékenységet is a színház mellé. Nekem is meg kell teremtenem a saját buborékomat.

Komáromban hány darabban láthatja még a közönség?
Háromban. A padlásba, a Kabaréban és A félkegyelműben.

Jön még ehhez valami ebben az évadban?
Nem akartam, hogy jöjjön. Rengeteget utaztam már eddig is Budapest és Komárom között. Reggel 100 km, este 100 km. Hónapokon át. Dugóban, esőben, szélben, hófúvásban. Sok pénz, sok idő, sok energia. Azok után, hogy kilométerek ezreit tettem meg, annyira kecsegtető volt számomra, hogy a sorozatnak köszönhetően városon belül tudok dolgozni!

Újabb színházi munka Budapesten?
Az is lesz. Megteremtem.

Volna egy ötletem. Maupassant. A szépfiú. Egy búgó hangú, duzzadó izmú, bársonyos tekintetű fiatal kalandor Párizsban nagyra törő álmokkal, aki hamar rájön, hogy a nők segítségével gyors karriert csinálhat.
Nekem is van egy dédelgetett álmom. Alan Strang az Equusban. Még nem töltöttem be a harmincat, jöhet! Egy ilyen szereppel boldogan megküzdenék.

A szerző a Vasárnap munkatársa