Kodály előtt is tisztelegnek

Jelentős jubileum jegyében zajlik a gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiválja, a Csengő Énekszó XIII. évfolyama, amely 2007. május 25–26-án lesz Érsekújvárott. Az idei esztendőt ugyanis Kodály-évvé nyilvánították a zeneszerző születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából. A háromévente zajló Csengő Énekszó idei programjáról Duka-Zólyomi Emesével, a rendezvényt 1992 óta szervező, a Csemadok Országos Tanácsa mellett működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnökével beszélgettünk.

Somogyi Tibor felvételeMiként kapcsolódik a Kodály-évhez a gyermek- és ifjúsági kórusok idei országos fesztiválja?

Úgy határoztunk, hogy minden kórus köteles a versenyműsorába beiktatni Kodály Zoltán egy művét. A XX. század kiváló magyar zeneszerzője, zenetudósa és zenepedagógusa emléke előtt tisztelgünk azzal is, hogy a kórusok közös számainak egyike egy általa gyűjtött népdal. A Gergely-járás ismert és népszerű kórusműve Kodálynak, s a népdalt, amelynek feldolgozása alapján született, a fesztiválon részt vevő énekkarok Ág Tibor és Jókai Mária gyűjtéséből adják elő, így a közönség több változatát is megismerheti. Ezenkívül Ág Tibor a 2–3. kategória számára kiválogatott egy népdalcsokrot, amelynek zöme szintén Kodály gyűjtése. A közös számok egyike Bárdos Lajos egyszerű kis kánonja, amelyhez egy spanyol dallamot vett kölcsön, szövegét pedig Kerényi György írta. Azért esett erre a darabra a választásunk, mert köszöntő, és ezzel is a Kodály iránti hódolatunkat szeretnénk kifejezni. Természetesen a Csengő Énekszó programjából nem fog hiányozni a Mester monumentális kórusműve, A magyarokhoz sem.

Hány kórust várnak ebben az évben az országos fesztiválra?

Ez még számunkra is hatalmas kérdőjel. Legutóbb, 2004-ben húsz énekkar vett részt a rendezvényen. Azóta azonban történtek némi változások gyermek- és ifjúsági kórusaink háza táján. Van olyan karnagy, aki nem folytathatja a munkáját, mert külföldre költözött, többen gyermekgondozási szabadságra mentek, és van, aki nyugdíjba vonult. A résztvevők pontos száma így akkor lesz végleges, ha már valamennyien elküldték a jelentkezésüket. Azoknak a kórusoknak, amelyek rendszeres résztvevői a fesztiválnak, elküldtük a jelentkezési lapot. Előfordulhat persze, hogy újabb énekkarok is alakultak és működnek a Csengő Énekszó legutóbbi évfolyama óta, és nekik is az országos fesztiválon volna a helyük. Ha vannak ilyenek a magyarlakta vidéken, és nem kaptak tőlünk tájékoztatót, nyugodtan forduljanak a Csemadok területi választmányaihoz, ahol útbaigazítják őket, sőt a Csemadok honlapján (www.csemadok.sk) is megtalálják a fesztivál felhívását és a letölthető nevezési lapot is.

Történt valamilyen változás a fesztivál szerkezetében?

Változás több éve történt: megszüntettük a kórusok számára a kötelező számokat, mivel nem biztos, hogy az előkészítő bizottság által kiválasztott művek valamennyi énekkarnak egyformán megfelelnek. Továbbra is megtartjuk a Csengő Énekszó versenyjellegét. Hat évvel ezelőtt létrehoztunk egy külön kategóriát azoknak a kórusoknak, amelyek bemutatkozni jöttek, a versenyben azonban nem vettek részt. Ennek megvoltak az előnyei és a hátrányai is. Egyrészt előfordult, hogy olyan kiváló gyermekkórus került ebbe a kategóriába, amelynek inkább a versenyben lett volna a helye, másrészt olyan kórusok is színpadra léptek, amelyek még nem érték el a megfelelő színvonalat. A „bemutatkozó” kategóriát végül megszüntettük, mert a kórusvezetők úgy tájékozattak bennünket, hogy a gyerekek szívesebben versenyeznek. Örök probléma ez a kérdés, mert van, aki szerint helytelen a művészetben versenyt hirdetni, a gyerekeket azonban jobban motiválja, ha tétje is van annak, amit csinálnak.

Mi a tétje tehát a Csengő Énekszónak?

A résztvevő kórusok különböző minősítést szerezhetnek: aranykoszorús minősítést a zsűri dicséretével, továbbá arany-, ezüst- és bronzkoszorús minősítést. A produkciókat többnyire magyarországi szakemberekből álló zsűri értékeli. Visszajáró zsűritagjaink közé tartozik Hartyányi Judit és Gráf Zsuzsanna, mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói, karnagyok, Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karvezető, főiskolai docens és Sapszon Ferenc Liszt Ferenc-díjas karnagy, főiskolai docens.

Milyen szerepe van ma a fesztiválnak a hazai kulturális életben?

Legfőbb jelentőségét abban látom, hogy országos szinten lehetőséget nyújt a hazai gyermek- és ifjúsági kórusoknak a találkozásra, arra, hogy megismerjék, meghallgassák egymást. Azelőtt a kórusoknak a járási, kerületi versenyeken is lehetőségük nyílt a találkozásra, ám ezek a versenyek 1992 után teljesen leépültek. Most, úgy tűnik, remény van rá, hogy legalább bizonyos régiókban újra megrendezik őket. Nagyon nagy szükség lenne rá, már csak azért is, mert a kórusoknak egyre kevesebb a fellépési lehetőségük. Ezenfelül fontosnak tartom azt is, hogy kórusaink részt vegyenek a szlovákiai versenyeken is, és vállalják a megmérettetést a szlovák kórusokkal is. Szerencsére több olyan énekkarunk van már, amely a hazai magyar kórusmozgalmat képviselve kiváló eredményeket ér el szlovákiai versenyeken is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?