Kóbor János: Nagy örömet szereztek a találkozások a régi barátokkal

A kassaiak is örülhetnek, december 16-án a helyi Steel Arénában is fellép az Omega, ahol a tavalyi karácsonyi koncertjüknek óriási sikere volt. Idén, szeptember elején, egy prágai fellépés is belefért az együttes zsúfolt programjában. Kóbor Jánost, az Omega frontemberét a decemberi nagy koncertek előtt a zenei berkekben kialakult cseh–magyar–szlovák kapcsolatokról, valamint az új lemezről kérdeztük, a legendás zenész pedig szeretettel beszélt feleségéről és kislányáról is.
 
Hányszor is koncerteztek már Prágában?  
Először 1971-ben szerepeltünk Prágában, erre pontosan emlékszem. Aztán valamikor a hetvenes évek közepén. Az utóbbi tíz-tizenöt évben pedig szinte minden harmadik évben. 
 
Az idei prágai koncerten is bemutattatok néhány dalt a Volt egyszer egy Vadkelet című lemezetekről. Mi adta az ihletet, hogy elkészüljön egy ilyen lemez? 
Tulajdonképpen az ötvenötödik év nem olyan kerek, mint az ötven, ezért úgy gondoltuk, hogy ez ne is kimondottan rólunk szóljon, hanem tényleg erről az ötvenöt évről. És ennek az ötvenöt évnek az első felére koncentráltunk. Ez a szocializmus korszaka volt, ami hát olyan volt, amilyen. De akkor voltunk fiatalok, ezért azt az időszakot nem vetjük meg. Politikával nem foglalkoztunk és most sem foglalkozunk. Viszont arra gondoltunk, hogy mivel nagyon sok barátot szereztünk a pályafutásunk során, az ő dalaik is rajta lehetnének az új lemezünkön. Nem a nyugatiakra, például a Scorpionsra vagy a Queenre gondoltunk, hanem a kelet-európaiakra, akik még megszólíthatók. Így az idei decemberi kassai és budapesti koncertjeinken először fogunk együtt játszani a lenyelországi SBB és csehországi Olympic zenekarral, valamint németországi kollégáinkkal is. 
 
Mi volt számodra a legkellemesebb meglepetés a lemez készítése közben? Mi az, ami különösen örömet szerzett neked és az Omega tagjainak is?
Az újbóli találkozások a régi barátainkkal szereztek nekem és az Omega többi tagjának is valóban nagy örömet. 
 
A szóban forgó új albumon csehül is énekelsz egy dalt, mégpedig Petr Janda Olympic zenekarának egyik slágerét. Ki tanított meg csehül énekelni?
Pár szlovákiai gyerek, akik inkább szlovákok, mint csehek, de azért tudják, hogyan kell csehül elénekelni. Persze Petr Janda is besegített, amikor Magyarországra érkezett, hogy összeegyeztessük koncertjeink időpontjait. Leírta, hogy mire figyeljek különösen. A cseh nehéz nyelv, nem megy olyan könnyen az ember fejébe a cseh szöveg, de örülök, hogy megbirkóztam vele.
 
Régóta ismered Petr Jandát?
Ha jól emlékszem, a hetvenes évek első felében volt egy közös turnénk, akkor még Csehszlovákia-szerte, ahol mintegy hat-nyolc koncertet játszottunk együtt. Aztán több alkalommal is találkoztunk Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is.
 
Melyik cseh vagy szlovákiai énekest ismered még személyesen?
Természetesen Karel Gottot, akivel még az akkori Nyugat-Németországban találkoztunk a hetvenes években, aztán eljött egyszer az egyik koncertünkre is, amely a prágai Fučík parkban volt. Legutóbb, azt hiszem, öt évvel ezelőtt, Frank Schöbel 70. születésnapján, Berlinben találkoztunk. Jól ismerem Helena Vondráčkovát is, akivel 1970-ben együtt voltunk a tokiói Yamaha-fesztiválon. Helena Csehszlovákiát, mi pedig Magyarországot képviseltük. Ám a hetvenes években együtt koncerteztünk Lengyelországban és Törökországban is. Csak sajnos, egyre többen mennek el a kollégáim közül, nemrég például Marián Varga távozott körünkből, nálunk meg Somló Tamás vagy Laux Józsi.
 
A koncertekre feleséged, Deme Zsóka és kislányod, Léna is elkísér. Házasságotok példa rá, hogy nem csak fiatal korban találhatja meg valaki igaz társát.
Egyáltalán nem volt betervezve, hogy másodszor is megnősülök, de így lett. Zsókában valóban igaz társra találtam. Egyébként mindkettőnknek ez a második házassága. Amikor 2007-ben Lénácska megszületett, hatvannégy éves voltam, ez persze nem volt akadálya annak, hogy jól bírjam az apasággal járó teendőket és feladatokat. Mivel rendszeresen sportolok, már évtizedek óta a vitorlázás a kedvencem, a kondíciómmal nincs baj. A kislányom születése pedig megfiatalított.
 
Mi a titka a harmonikus kapcsolatnak? A sorsnak köszönhető-e vagy inkább a szerencsének?
Szerintem a sors szerepe biztos. Ha nincs is megírva, hiszek abban, hogy valahol valami vagy valaki irányítja az ember életét. A találkozásunk véletlenszerű volt, azt viszont tervbe vettem, hogy sosem leszek egy hátradőlős, tévénézős, nyugdíjas nagypapa. Ez ellen mindig harcoltam. Szerencsére még mindig aktívak vagyunk az Omegával, így van elég dolgunk.
 
Léna örökölt valamit a zenei tehetségedből? 
Zongorázni tanul, nagyon szereti a zenét. Nem akar zongorista lenni, de szeretne komolyabb szinten megismerkedni a zongorával. Most mindennel, ami érdekli, így van. Tehát megadjuk neki a lehetőségeket, és Lénácska majd eldönti, milyen hivatást fog választani. Nekem csak egy dolog volt fontos, hogy anyanyelvi szinten tanuljon meg angolul. Ezért már az óvodától kezdve mostanáig – jelenleg egy amerikai iskolába jár Budapesten – nagy hangsúlyt helyeztünk és helyezünk arra, hogy a lehető legjobban megtanulja ezt a nyelvet. Mert szerintem ezt nem lehet felnőttkorban bepótolni.
 
Szimpatikus nekem az a nézeted is, hogy nem foglalkozol a múlttal és a jövővel sem, hanem igyekszel a jelennek élni. Ez egy folyamat volt, amíg megérlelődött benned ez a felismerés? 
Igen, ez valóban egy folyamatnak az eredménye. Ugyanis nagyon hamar rájöttem, hogy a múlt is meg a jövő is a jelenekből rakódik össze. A múlt pedig már megváltozhatatlan, nem érdemes rágódni rajta. De ha az ember tudatosan ügyel arra, hogy a jelen mindig jó legyen, akkor jó lesz a múlt is, és remélhetjük, a jövő is. 
 
Kubány Éva