Klára nyomában

Beke Zsolt és György Norbert (alias Norbert György) Somogyi Tibor felvételeKell-e ennél ígéretesebb indulás egy kezdő író számára? György Norbertnek, pontosabban Norbert Györgynek nem lehet oka elégedetlenségre. Klára című románjával, amely az idei könyvhétre jelent meg a Nap Kiadó gondozásában, szinte berobbant az irodalomba.

Múlt csütörtökön a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban az érdeklődők részesei lehettek a könyv első hivatalos bemutatójának, s magával a szerzővel is találkozhattak. Aki regényt most írt először, zenészként és filmesként azonban már nevet szerzett magának. Csanda Gábor az est elején megígérte, hogy „a szöveg lesz a kiindulási pontunk és a szöveghez fogunk visszatérni”, és ehhez a találkozó résztvevői maradéktalanul tartották is magukat, vagyis Klára nyomába eredtünk.

Beke Zsolt a könyvről készülő hosszabb elemzéséből olvasott fel részletet, s mint elárulta, ő a krimi felől próbálta olvasni a románt. „Hogy ki a tettes s így a történtek, a szituáció megfejtése a klasszikus detektívregényben is sok nehézségbe ütközik. Esetünkben ráadásul egy olyan Kláráról van szó, aki – mint a román végén megtudjuk – valójában nem is Klára. Aki ilyen körülmények között nem csoda, ha Ikrekkel való találkozásakor »forgatja a fejét«, ha »másfelé néz«, ha »állandóan keres valakit«, aki ezáltal teljesen megfoghatatlan lesz, elillan, a detektív számára elsősorban fontos referenciális szempontból kifakul, színtelenné válik, ugyanis már nem a »valós« személy lesz az, akiről/amiről szó van, hanem a megkettőződés folytonos játéka.” Erre a megkettőződésre már a főhős neve, az Ikrek is utal (vagy akár maga a szerző, illetve a mögötte álló „két” személy: György Norbert és Norbert György). Csanda Gábort is a megkettőződés fogalma fogta meg Beke Zsolt olvasatában, s felhívta a figyelmet arra, mennyire rímel ez a Klára-beli megkettőződés Ottlik Géza Buda című regényének gondolataira. „Ottlik Budájára gondoltam, amikor a Klárát – még kéziratban – olvastam. Ugyanolyan szöveglabirintus a Klára is, mint a Buda. Egy képzeletbeli térkép, egy virtuális világ. Bármennyire úgy tűnik is, hogy reális, referenciálisan meghatározható vonzatai vannak.” Csanda Gábor jó társaságba invitálta a Klára szerzőjét. Mert hiszen egy párhuzam Ottlik Gézával – egyáltalán nem rossz dolog. És Tandori Dezső sem elvetnivaló találkozási pont. György Norbert bevallotta, Tandori prózája nagy hatással volt rá, és valóban úgy gondolta, hogy ha már írásról van szó, akkor Tandori nagyon jó kiindulópont. Persze nem szolgaian másolva. Talán inkább a mester által „megvilágosodva”, hogy merre is érdemes indulnia. Tandori iránti csodálatát nem is titkolta, sőt azt is elárulta, hogy a regénybeli kis zsoké mintája éppen ő volt.

Szó esett a nagyrészt Pozsonyban, pontosabban Bratislavában játszódó regény nyelvéről is, amely „szlovákiai magyar” jelzőt is kapott már. „Azért ez nem a konkrét Pozsony, ez nem a szlovákiai magyar nyelv, ezek nem mi vagyunk” – mondta Csanda Gábor. Merthogy bár a regényben valós pozsonyi helyszíneket vonultat fel a szerző, ez mégiscsak egy teremtett világ. (Az olvasók meg – a pozsonyiak legalábbis – esetleg azt játszhatják, hogy ők is regényhősök, hiszen nap mint nap ott járnak, abban a városban, azokon az utcákon, azokban a kávéházakban, amelyről György Norbert ír. És akkor itt a következő megkettőződés: most akkor ők olvasók vagy regényhősök? Esetleg mindkettő.) Legfőbb erényként a regény nyelvezetét emelték ki a róla szólók, s az idegen szövegek egyáltalán nem valamiféle „nyelvromlást” jeleznek benne, hanem – amint azt Barak László találóan megjegyezte – ezek éppen az idegenséget mint életérzést fejezik ki nagyon szuggesztíven. Ezért is tartja Barak az egyik legjobb szlovákiai magyar regénynek – ha van ilyen. De talán nem is muszáj kategorizálni. Klára van. Ez a lényeg.