Kitüntették Telekes Péter színművészt

Budapest |

<p>Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt kapott a gútai származású Telekes Péter színművész. A díjat a budapesti Vígszínház társulata kétévente titkos szavazás alapján ítéli oda egy-egy színészkollégának az évadban nyújtott színészi munkája alapján.</p>

Idén Telekes Pétert tartották érdemesnek az elismerésre. Péter már egészen kicsi korától színész szeretett volna lenni. Kezdetben szavalóversenyeken indult, majd 2005-ben sikeresen diplomázott színész szakon a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton László és Forgács Péter osztályában. Harmadéves korától játszott a Vígszínházban. Kétéves kihagyástól eltekintve 2005-től a Vígszínház tagja. Szerepei közül kiemelendő: Billy (Nina Raine: Billy világa), Lysander (Shakespeare: Szentivánéji álom), Pietro Crespi (Márquez: Száz év magány), Csacsinszky Pali (Szép Ernő: Lila ákác), illetve Herceg (Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás), de játszott tévésorozatokban is, mint az Állomás vagy a Jóban Rosszban.

Borka Roland

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?