Kisvárdán a helyzet

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Csak a körülmények nem változtak. És az időjárás. Az idei évfolyam első felét a hőség, a második felét a nyirkos, esős időjárás határozta meg. S így a hangulatot is. Az előadások egy részét az egyik szakközépiskola tornatermében láthatta a nagyérdemű, másik részét pedig a Várszínházban, s bizony mindkét helyszín időjárásfüggő. Persze ígértek már a fesztivál szervezőinek új, modern, minden igényt kielégítő színháztermet (Bán Ferenc ezt is megtervezte, mint az Erzsébet téri Nemzetit), ígértek több pénzt, a fesztivál mégis egyre mostohább körülmények között működik, s nincs könnyű dolga Nyakó Béla igazgatónak, hogy évről évre meg tudja nyitni a fesztivál kapuit.

Mivel az idén jubileumot ünnepeltek, a válogatóbizottság (Nánay István, Sebestyén Rita, Nagypál Gábor, Hizsnyan Géza) is kompromisszumképesebbnek mutatkozott, mint egyébként. Bár történtek kényszerű kompromisszumok, hiszen több előadás, méretei miatt nem fért be egyik fesztiválhelyszínre sem, így „otthon maradt”. Voltak olyan társulatok, amelyek akár több előadást is elhozhattak volna, de a szervezők szerették volna, ha az összes működő határon túli társulat bemutatkozik, így az idei színvonal meglehetősen vegyes volt.

S ha már jubileum, akkor érdemes röviden számot adni az eltelt 25 évről. Ami örvendetes, hogy Vajdaságban és Erdélyben rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a színész-, a dramaturg- és a rendezőképzésre, aminek eredménye egyértelműen látható. Erdélyben és a Vajdaságban új társulatok egész sora jött létre, mindkét helyen szép számmal működnek gyerekeknek játszó társulatok, bábszínházak, szóval működik a közönségnevelés. Sajnos, ez egyáltalán nem mondható el rólunk, így talán nem véletlen, hogy például Komáromban lasszóval kell fogni az egyetemistákat. De erről talán máskor.

A szakmai fejlődés szintén kézzel fogható mind Erdélyben, mind a Vajdaságban (ne feledjük, hogy a vajdasági magyarok jóval kevesebben vannak, mint a szlovákiaiak). A fesztivál fődíját az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása kapta, amelyet a szerb rendezői iskola egyik markáns képviselője, Kokan Mladenovic rendezett Beumarchais A sevillai borbély és a Figaro házassága című darabjai alapján. S ha már díjakról beszélünk: a szakmai zsűriben idén Zsótér Sándor rendező, Stuber Andrea színikritikus és Takács Kati színművész ültek. A szakmai zsűri másik díját a marosvásárhelyiek Bányavakság című előadása kapta. Székely Csaba trilógiájának második részében nyújtott alakításáért különdíjat kapott Nagy Dorottya, Bányai Kelemen Barna és Szakács László is. A közönségdíjat a sepsiszentgyörgyiek Az imposztor című előadása kapta.

A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes kiemelkedő művészi teljesítményéért életműdíjat adományozott a csíkszeredai Csiki Játékszín színművészének, Fülöp Zoltánnak, akit a fesztiválon az Isten pénze című musicalben láthatott a közönség, valamint a vajdasági színjátszás egyik kiemelkedő rendező-tanár egyéniségének, Hernyák Györgynek. Színészi alakításdíjat kapott még a temesvári Tokai Andrea, a szabadkai Béres Márta. A legígéretesebb tehetségnek járó díjat pedig a szatmárnémetiek A nyugati világ bajnoka című előadásában nyújtott teljesítményéért Egger Géza vehette át.

Mint a felsorolásból kiderül, a kassai és a komáromi társulatnak nem osztott díjat a zsűri. Nem lehetett könnyű dolga Hizsnyan Gézának, akire idén a szlovákiai magyar termésből való válogatást bízták. Egyik társulatunk sem zárt túl eredményes évet, még akkor sem, ha a komáromiak III. Richárd előadását beválogatták a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) versenyprogramjába. Kisvárdára a tavaly bemutatott A hentessegéd került, amelyet Rastislav Ballek rendezett apja kultuszregénye alapján, míg a fesztivált a Caligula helytartója zárta Béres Attila rendezésében. „A hentessegéd gazdag, A hentessegéd egyszerű. Tiszta meló” – írja az előadásról a fesztivállapban Bíró Réka.

A kassaiak a Marat/Sade előadásukkal érkeztek, amely hasonló közönség- és szakmai sikert nem aratott, Zappe László, a Népszabadság kritikus Ágyúval verébre című kritikájában az előadás túlpolitizáltságát veti az alkotók szemére, miáltal a darab egyes rétegei teljesen elsikkadtak. „Szóval az ágyú, bár nagy, de nem szól túl nagyot” – összegzi a véleményét Zappe.

Kezdetben a fesztivál szervezői egyik fő célkitűzésüknek tekintették, hogy a határon túli társulatok megismerjék egymást, a közönség pedig megismerje a többi nemzetrész társulatait. Az előbbi maradéktalanul teljesült, az utóbbi (elsősorban pénzhiány miatt) kevésbé. Holott szívesen találkoznék Kassán vagy Komáromban is az újvidékiek vagy a sepsiszentgyörgyiek előadásaival.