Kísértethistória vagy tündérmese? A válasz: igen!

A tizenkét hercegnő minden reggelre rongyossá nyűtt cipőinek rejtélyéről szóló történetből az írónő egy idáig teljesen ismeretlen világot kreál, tele sajátos kultúrájú népekkel és királyságokkal, ahol bármikor álruhás istenek és félistenek járhatnak közöttünk. Az olvasó azonban jobb ha felkészül arra, hogy a pompás bálokat ígérő könyv több egy kedves tündérmesénél.

A regény a Salann-szigeteken játszódik, ahol a Pontuszt, a tengeristent imádó „só népének” királyi családján különös átok ül. A király feleségének évekkel ezelőtti halála után nem maradtak abba a családot érintő folyamatos halálesetek, tizenkét lánya közül a történet elején már csak nyolc van életben. Főszereplőnk, Annaleigh viszont nem hisz a mindenki által emlegetett átokban, elhatározza, hogy kideríti, ki vagy mi áll a családját érintő tragédiák mögött. A lány tehát nyomozásba kezd, míg testvérei inkább felednének, elegük van ugyanis az évek óta tartó, folyamatos gyászidőszakból. A fekete ruháikat ismét színesekre cserélik, és nem hajlandóak a továbbiakban még több ünnepélyt elhalasztani. Annaleigh először furcsállja döntésüket, végül azonban belátja, hogy az élet nem állhat meg. Mintha a sors is azt szeretné, hogy végre szórakozzanak egyet, felfedeznek egy titkos ajtót, amin belépve minden éjszaka pompásabbnál pompásabb bálokon találják magukat. Annaleigh is csatlakozik testvérei titkos éjszakai kiruccanásaihoz, felejteni viszont semmiképpen sem hajlandó. Továbbra sem hagyja nyugodni a családját fenyegető átok titka, úgy érzi azonban, hogy minél mélyebbre ássa magát az ügyben, annál távolabb kerül annak kulcsától. A régóta nem tapasztalt, felhőtlen szórakozást jelentő bálok is egyre különösebbé válnak, így hősnőnk már nem csupán megmaradt testvérei épségéért aggódik, hanem saját mentális állapota is aggasztani kezdi. Olyan kísérteties dolgokat  lát és tapasztal ugyanis, amelyeket senki más nem érzékel körülötte.

A tündérmese helyett egyre inkább egy kísértethistória képe kezd körvonalazódni a szemünk előtt, azonban a romantikus regénybe illő kedves pillanatok a továbbiakban sem szorulnak ki a regényből. A könyv nyelve ráadásul meglehetősen lírai, aminek köszönhetően a gyönyörű leírások, metaforák, hasonlatok jórészt kompenzálnak egy-egy vérfagyasztó jelenet elolvasása után, egyensúlyt teremtve az ijesztő és a varázslatos között.

Az egyensúlyt a könyv más értelemben is megtalálja. A klasszikus történetek újramondásának sokféle buktatója lehet: olykor túlságosan is hasonlítanak az eredeti történetre, és nem hoznak semmi újdonságot, vagy ellenkezőleg, annyira messze kerülnek az ihlet forrásától, hogy az olvasó nem leli meg a kapcsolatot. A Só és bánat háza viszont megtalálja az arany középutat. A Grimm-meséből kulcselemek köré új világot épít, a karakterek, a cselekmény fő vonala pedig egy új történetbe vezet minket. Figyelemre méltó teljesítmény a szerzőtől, hogy képes volt egy egyedi,  komplex és részletgazdag világot felépíteni, noha a mű nem egy könyvsorozat része.

A varázslatos lényekkel tarkított fantasyközegben fontos hangsúlyt kapnak az emberi, azon belül is főként a családi kapcsolatok. Anna­leigh mindennél jobban félti és szereti testvéreit, apját és mostohaanyját, annak ellenére is, hogy tisztában van jellembeli hibáikkal, és olykor fájdalmasan érintik a bántó szavak. Személyes küldetésének érzi megvédeni szeretteit, még saját biztonságának és nyugalmának a feláldozása árán is. A karakterek bemutatása és az egymáshoz fűződő viszonyaik szövete arra is alkalmas, hogy ezt a hol rém-, hol tündérmeseszerű világot valamelyest mégis valóságossá, átélhetővé teszi. Ráadásképpen a szereplők színes jellemének köszönhetően az olvasó soha nem lehet biztos abban, mi fog legközelebb történni, a megbízhatatlan karakterek ugyanis bárhol, a barátok, de még a családtagok közt is megbújhatnak.

A sötétben rejtőző ismeretlen gonosz, a borzongató légkör, a főszereplő előtt fel-felbukkanó kísérteties képek már-már Stephen Kinget idézik, míg a következő pillanatban egy ruhákkal, bálokkal, csevejekkel tarkított Jane Austen-műben találjuk magunkat. Ez a két világ azonban tökéletesen megfér egymás mellett, keverékük pedig egy édesen sós történetet teremt. Ilyen a Só és bánat háza.