Királyfeszt – az igényes könnyűzene seregszemléje

Királyhelmec |

<p>Ha a nemrég véget ért Sziget fesztivál abszolút ellenpólusát keressük kis hazánkban, könnyedén megtaláljuk. A helyszín Királyhelmec, ahol az eddigi legnagyobb „tömeg” nem érte el az ezer főt, és összesen négy szervező intéz mindent, akik közül ketten saját pénzüket is beletették a közösbe.</p>

Az összeget akkor kapják vissza, ha nyereséges lesz a fesztivál, erre azonban öt év alatt még nem volt példa. Felmerül a kérdés, hogy miért szervezik meg ötödször is a Királyfesztet, idén augusztus 27–28-án. „Azért, mert szeretjük az igényes zenét, szeretünk szórakozni, és új zenekarokat, stílusokat akarunk bemutatni a nyitott közönségnek” – mondta lapunknak Rácz Gergő szervező, aki „civilben” egyetemista, és szabadidejében állította össze a fesztivál zenei programját. Szerinte a királyhelmeciek ízlése meglehetősen konzervatív, míg például a Republic vagy az Edda koncertjére alkalmanként 2-3 ezer ember kíváncsi a városban, az eddigi legsikeresebb Királyfeszt, amelyen a Kispál és a Borz, a Quimby és a Prosectura is fellépett, két nap alatt 850 fizető nézőt vonzott. Az idei fesztivál húzóneve a budapesti Intim Torna Illegál, amely a Kistehén zenekar tagjaiból alakult.

„Utcazenekarként lehetne legegyszerűbben definiálni minket. Egy olyan zenekar akarunk lenni, amelynek hallatán az emberek jól érzik magukat, felszabadultan táncolnak. Nem szeretnénk túl artisztikusra venni a figurát, nem elvont zenét akarunk játszani, inkább a spontaneitásra törekszünk, és önmagunkat szeretnénk adni. A stílusunkat már nem kell keresgélnünk, mivel nem vagyunk kezdők. Van mögöttünk hét-nyolc év, ez idő alatt bejártuk a fél világot, többet voltunk egymás társaságában, mint a barátnőnkkel vagy a családunkkal. Jól összekovácsolódott a társaság” – jellemezte a formációt Nádasdi János, az Intim Torna Illegál királyhelmeci származású tagja.

A Debrecenből érkező VAN zenekarban is játszik egy „hazai” tag, ők a folk-rock stílus képviselői, és középkori fúvós hangszereket is megszólaltatnak a színpadon. A Damage szintén nagy sikerre számíthat, mivel Depeche Mode-dalokkal érkeznek, az Erős Pista pedig a Red Hot Chili Peppers előtt tiszteleg. A hazai magyar palettáról mindenképp említést érdemel a dunaszerdahelyi Moustache, akik az STV-ben, illetve a Pohoda fesztiválon is szerepeltek már izgalmas, alternatív pop-rock zenéjükkel.

A szervezők nem hagyományos értelemben vett rockfesztiválban gondolkodnak, csupán egy-két rock-, illetve punk-formációt hívtak meg, a többi fellépő izgalmasabb, nehezebben besorolható zenét játszik, a koncertek után pedig DJ-k szórakoztatják a közönséget. A zenekarok honoráriumát sem lehet összehasonlítani a Sziget sztárgázsijaival. „Akad olyan magyarországi zenekar, amely benzinköltségért jön el, az egyik DJ pedig az építési munkálatokban is felajánlotta segítségét, az önkénteseinkkel szeretne dolgozni, mivel fontosnak tartja ezt a kezdeményezést. Egy másik helmeci DJ egyben a webmesterünk, a Pozsonyból érkező VJ barátunk Bocca pedig maga kínálkozott, hogy megtervezi az idei plakátot. A legnagyobb támogatónk egyébként a pozsonyi Védcölöp Alapítvány, és Királyhelmec város vezetése is pozitívan áll a dologhoz – tudtuk meg Rácz Gergőtől.

A sorrendben 5. Királyfeszt helyszíne a szabadtéri színpad, szlogenje pedig stílszerűen Kicsi, de a miénk. „Tavaly már az egész ország területéről, sőt Csehországból is érkeztek ide fesztiválozók. Úgy látszik, drága reklámkampány nélkül is híre ment a dolognak – magyarázta a szervező, hozzátéve, hogy ezért a pénzért 15 magyar és szlovák zenekart, valamint számos DJ-t hallgathat meg a közönség.

Hazánk magyarlakta területének valószínűsíthetően legkisebb költségvetésű fesztiváljáról bővebb tájékoztatást a www.kiralyfeszt.coolbass.sk honlapon találnak az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?