Kiegyensúlyozott színvonal

Komárom |

<p>Díjkiosztóval ért véget az 50. Jókai Napok. A fesztivál kiegyensúlyozott színvonalával méltón ünnepelte a jubileumot.</p>

Az idei évet a rendezői bravúrokkal szemben az átlagosnál erősebb és kiforrottabb színészi alakítások jellemezték, ugyanakkor a közel egyhetes fesztiválon ismét bebizonyosodott, hogy a szlovákiai magyar amatőr színjátszás továbbra is töretlenül képviseli azokat a kulturális értékeket, melyeket a Jókai Napok egykori megálmodói is magukénak vallottak. Péntek délután három színtársulat állt a zsűri és a közönség elé. Négy órakor a vmk nagyszínpadán a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad Arany János Ágnes asszony című balladájával mérettetett meg. A társulat jó érzékkel választott alapanyagot, s nemcsak azért, mert a fesztivál idei előadásai között nem volt az övékéhez hasonló, hanem azért is, mert – több csoport idei megalomán tendenciájával szemben – minden percet maximálisan kihasználtak. Az előadás rendezője, Jarábik Gabriella és a szerdahelyi csoport vizuálisan erős, víziókkal kommunikáló előadása kifejező, és a téma komolysága ellenére valahogy fiatalos tudott maradni. A színpadi képek az élőzenei kíséret mellett finoman folytak át egymásba, így végül is koherens egésszé formálták az egyébként színpadon szétesésre alkalmas balladát. A Fókusz Diákszínpadon látszott, hogy a kivitelezés fontos számukra, felkészültek és precízek voltak, és bár előadásuk némileg kibújt a színészi kvalitások ellenőrizhetősége alól, ezt nem alibiből tette, hanem egy egységes színpadi koncepció nevében. A fesztivál zsűrije ennek megfelelően a legjobb rendezés díjával jutalmazta Jarábik Gabriella munkáját. A királyhelmeci Sycorax Diákszínpad Kamasz című előadása sajnos túllőtt a célon. Csak néhány felmerülő téma: kirekesztettség, nemi erőszak, alkoholizmus, kábítószer-függőség, szerelem. Ehhez pedig a megvalósítás: zenés betétek, vetítés, mozgásszínház, szavalás és klasszikus színházi jelenetek. A darab rendezője, Pekárovics Marianna és a társulat a kamasz színjátszók érettségén jócskán túlmutató előadást álmodott meg, ehhez a körítés sajnos sok egymást gyengítő elemet tartalmazott. A kamaszok útkeresését feldolgozni kívánó előadás az értelmezésig nem jutott el, és a túlzott töredezettség, valamint a súlyos témák felvetése és annyiban hagyása miatt nehéz velük kapcsolatban koherenciáról beszélni. Fiatal csapatról lévén szó, még nagyon sok áll előttük, de fontos lenne egy olyan irány kijelölése, amely karakterükhöz és korukhoz is illik, mert a színjátszásból elsősorban így tudnának profitálni. Voltak jelenetek, amelyek vizuálisan erősek voltak, ezt érdemes is megtartani, de sokkal több személyességre lenne szükség. Nem vitatjuk el a színjátszók képességét, de ahhoz, hogy ezek a képességek igazán érvényesülni tudjanak, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a testhezálló, megfelelő darabválasztásra. A társulat mégsem távozott üres kézzel, hiszen az ígéretes kezdésért a zsűri különdíjjal jutalmazta a munkájukat. Heltai Jenő A primadonna című zenés bohózatával, melyet Kiss Péntek József rendezésében mutatott be a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház, teljes lett a versenyelőadások listája. Az első percektől fogva világos volt, hogy A primadonna műfaját tekintve kilóg a fesztivál előadásainak – nem csak idei – sorából. Egyetértésben a zsűri véleményével, a gútai társulat bemutatója nehezen összeegyeztethető a Jókai Napok küldetésével, és emiatt A primadonna megítélése is bizonyos problémákat vet fel. A színvonalas zenés betétek, melyek élő zongorakísérettel hangzottak el, a darab általunk vélt célkitűzésének megfelelően működtek, de a színjátszás szépségétől és fontosságától mégis eltértek. Szombaton az esti ünnepélyes díjkiosztó előtt versenyen kívül állt színpadra a celldömölki Soltis Lajos Színház társulata. Az előadás után a Múzeumkertben megkoszorúzták Jókai Mór szobrát. Az 50. Jókai Napok záróakkordjaként az SZMÍT és a FÍK szervezésében felolvasó- és slam poetry-estnek adott otthont a RÉV Magyar Kultúra Háza. A hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes díjkiosztóra a városi művelődési központ színpadán került sor. A fesztivál zsűrije, Boldoghy Olivér (színművész), Gágyor Ildikó (rendező, pedagógus), Peter Kováč (a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja), Naszlady Éva (színművész, rendező) és Tóth Miklós (rendező) számos kategóriában díjazta a nyolc versenyelőadást.A Fődíjat teljesen megérdemelten a lévai Bárka Színpad társulata kapta a Bányavirág című előadásért. A csoport tagja, Forgács András, pedig kiváló játékával szintén joggal érdemelte ki a legjobb férfi alakítás díját. A zsűri a két nívódíjjal a losonci – tavaly szintén ebben a kategóriában győztes – Kármán József Színház felnőtt színjátszó csoportját, valamint a díjat megosztva a komáromi GIMISz (tavaly ugyancsak nívódíjas), továbbá a kassai KGSzT, a füleki Apropó Kisszínpad, valamint a galántai TSÍZIÓ Diákszínpadának társulatát jutalmazta. A legjobb rendezés díját Jarábik Gabriella, a legjobb női alakítás díját pedig a füleki Zsákszínház színésznője, Tóth Mónika nyerte. A legígéretesebb fiatal tehetségnek járó Ferenczy Anna-díjjal Gyepes Biankát (ÉS?! Színház, Őrsújfalu), a legígéretesebb fiatal rendezőnek járó Gergely József-díjjal pedig Bergendi Barnabást jutalmazta a zsűri.Horváth Gergő
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?