Kevesebbet kulturálódunk

<p>Az Európai Unió tagállamainak polgárai kevesebb kulturális tevékenységet folytatnak, mint 2007-ben. Ez derül ki az Európai Bizottság legfrissebb felméréséből. Az unióban hat év alatt 21 százalékról 18-ra csökkent azok aránya, akik azt mondták: gyakran vagy nagyon gyakran vesznek részt valamilyen kulturális eseményen.</p>

A kérdések az elmúlt tizenkét hónapra vonatkoztak, a közvélemény-kutatók az egyes országok népességével arányosan 500-1300 főt kérdeztek kulturális szokásaikról. A legjobb eredményt a svédek, a dánok és a hollandok produkálták, ahol a válaszadók 43, 36, illetve 34 százaléka mondta, hogy gyakran vagy nagyon gyakran vesz részt kulturális programokon. Portugáliában és Cipruson mindössze 6-6%, Magyarországon 7%, Szlovákiában pedig 12% az arány.
 Magyarországon 54 százalék azok aránya, akik soha nem vagy alig fogyasztanak valamilyen formában kultúrát. Nálunk ez az arány jóval alacsonyabb, 33 százalék.
 A balett, a tánc, az opera és az ezekkel rokon előadóművészetek a felmérés szerint az európai lakosság felét egyáltalán nem érdeklik, koncertre járni pedig az emberek negyedének nincs pénze.Nálunk a megkérdezettek 15 százaléka látott legalább egy táncelőadást, illetve operát az elmúlt tizenkét hónapban, Magyarországon ez az arány 10% százalék, az európai átlag pedig 18%.
 A koncertlátogatók aránya nálunk magasabb a 35 százalékos európai átlagnál: 40%, Magyarországon viszont alig 26%. Múzeumban vagy galériában nálunk az emberek 31 százaléka, Magyarországon 28 százaléka volt legalább egyszer egy évben.
 A legnépszerűbb kulturális tevékenység a tévén és a rádión keresztüli művelődés. Az európaiak mintegy háromnegyede állította, hogy az elmúlt évben nézett vagy hallgatott kulturális jellegű programot. Nálunk ez az arány öt százalékkal magasabb az európai átlagnál: 77%. Magyarországon viszontcsupán 57%.A válaszadók 25 százaléka mondta azt, hogy nincs ideje olvasni, 44 százalékuk szerint viszont túl drágák a könyvek. Nálunk az emberek 50%-a, Magyarországon 48%-a panaszkodott a magas könyvárakra. Ennek ellenére az uniós polgárok kétharmada legalább egy könyvet elolvasott az utóbbi 12 hónap során. Nálunk ez az arány 68%, Magyarországon pedig 60%.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"127801","attributes":{"alt":"Vezet a tv nézés","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"317","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A felmérésből az is kiderül, hogy az európaiak valamivel több mint fele használja kulturális tevékenységre az internetet, hallgat zenét vagy rádiót online, olvas híreket vagy keres kulturális információkat. Nálunk a megkérdezettek 43%-a, Magyaroszágon 52%-a válaszolt igennel erre a kérdésre, ez utóbbi adat csak egy százalékkal marad el az uniós átlagtól.
 2007 óta valamennyi művészeti ág iránt csökkent az érdeklődés, egyedül a mozilátogatók számaránya nőtt 52-ről 53%-ra az uniós országokban. (Nálunk a megkérdezettek 40, Magyarországon 33%-a volt legalább egyszer egy évben moziban.)
 A szakemberek most azt a kérdést boncolgatják, vajon Európa, a kultúra bölcsője veszélyben van-e ebből a szempontból. A felmérés készítői ugyanis megjegyzik, hogy nemcsak a gazdasági válság miatt fogyasztanak az emberek kevesebb kultúrát. A legolcsóbb forrásnak számító tévé és rádió iránt ugyanis szintén csökkent az érdeklődés: míg 2007-ben 78 százalékos volt, jelenleg csupán 72 százalékos.A legszembetűnőbb hanyatlás Magyarországon mutatkozik, ahol a hat évvel ezelőtti adatokhoz képest 26%-kal emelkedett azok száma, akik soha nem vagy alig vesznek részt kulturális programokon. A második legsúlyosabb helyzetben jelenleg Lengyelország van, ahol 2007-hez képest 19%-kal csökkent a kultúrafogyasztók aránya. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?