<div>Kevesebb kulturális tevékenységet űznek az európaiak 2007-hez, a legutóbbi erre irányuló felmérés idejéhez képest - közölte az Eurobarométer adatait hétfőn az Európai Bizottság.</div><div> </div>
Kevesebbet kulturálódnak az európaiak
Brüsszel |
Az unióban élők kevesebb mint 40 százaléka vesz részt aktívan a kultúrában, vagyis alkot, míg a kultúra passzív szemlélői, a közönség körében 21 százalékról 18-ra csökkent azok aránya, akik azt mondták: gyakran vagy nagyon gyakran vesznek részt valamilyen kulturális eseményen. A skála pozitív végén a svédek, a dánok és a hollandok állnak, ahol 43, 36, illetve 34 százalék mondta azt, hogy gyakran vagy nagyon gyakran kulturálódik. Portugáliában és Cipruson mindössze 6-6 százalék, Romániában és Magyarországon pedig 7-7 százalék ugyanez az arány. Magyarországon ráadásul 2007 óta 26 százalékkal 54 százalékra emelkedett azok aránya, akik sohasem vagy alig vesznek részt kulturális programokban. Romániában és Görögországban még magasabb ez az arány: 55, illetve 63 százalék.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.