Ketten osztoznak a Booker-díjon

dd
London |

A kanadai Margaret Atwood és a nigériai-brit Bernardine Evaristo megosztva vehette át hétfő este az idei Booker-díjat.

A legrangosabb brit irodalmi elismerést a szabályok szerint nem lehetne megosztva odaítélni, de a zsűri közölte, hogy egyszerűen nem tudott dönteni a két szerző művei között. Margaret Atwood és Bernardine Evaristo így a Booker-díjjal járó 50 ezer font pénzjutalmon is egyenlő arányban osztozik.

A 79 éves Atwood, a Booker-díj eddigi legidősebb kitüntetettje A szolgálólány meséje című regényének nemrégiben megjelent folytatásával érdemelte ki a díjat. A The Testaments, amelynek története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik, szeptemberi megjelenése után az első héten 100 ezer példányban kelt el a brit piacon. Korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos című regényével 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.

A Londonban élő 60 éves Bernardine Evaristo a Girl, Woman, Other című nyolcadik regényéért részesült a Booker-díjban. Ő az első fekete női díjnyertes az irodalmi kitüntetés fél évszázados történetében.

Eddig csak kétszer, 1974-ben és 1992-ben ítélték oda megosztva a díjat, de a szabályokat később úgy módosították, hogy nem szabad megosztani. Az idei rövid listán szerepelt még Salman Rushdie, aki Quichotte című könyvével került az esélyesek közé. Rushdie Az éjfél gyermekeivel 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi díjazottak legjobbjának választották.

Az 1968-ban alapított elismerést a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek neve ellenére (book: könyv) semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. Korábban korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték, azóta csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és meg kell jelennie az Egyesült Királyságban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?