Két „emigráns” író

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Ferdinandy György és Csender Levente – mindkettejük legújabb kötetét a Magyar Napló adta ki. Vajon mi köti még össze ezenkívül ezt az életkorban és élettörténetben is látszólag egymástól távol álló két magyar írót? Valószínűleg az, hogy mindketten a mai magyar valóság kendőzetlen kimondására vállalkoznak, s ez nem biztos, hogy összefér a mai kurzusirodalom alapelveivel.

A nyolcvanhoz közel járó Ferdinandy György huszonévesen talán a könnyebbik utat választotta. 1956-ban emigrál. A párhetesre tervezett kiruccanásból több mint harminc év lesz. Híres francia író lehetne, de inkább libatenyésztési kézikönyveket tanulmányoz Puerto Rico szigetén, hogy anyanyelvét megőrizze. Még a volt rezsim utolsó éveiben hazatér, s azóta nincs év, hogy ne jelenne meg kötete. Az irodalmi közvélemény, mint becsületes emigráns írót, jobboldalinak könyveli el, s még a Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémia is tagjai közé kéreti. Köszöni, nem kér belőle.

Ásson mélyebbre – biztatta annak idején egyik francia kritikusa. Válaszul csak ennyit írt: A dolgok kimondása az egyetlen értelmes feladat. Több évtized, sok-sok helyszín. Budapest, Gödöllő, Franciaország, Puerto Rico, Miami és újabban ősei földje, Gömörország.

Csender Levente alig túl a harmincon, boldog családapa. Tizenévesen ő is emigrált, méghozzá Erdélyből. Első köteteiben erdélyi gyermekkori élményeit meséli. Mára már budapestivé vedlett, csak a szerencsétlen sorsú, elbaltázott életű „hősök” nem változtak. Legyen az a kőbányai panelrengetegben élő fiatal párocska, akik egyre reménytelenebbül várják a „kölcsönbe” vett húsz esztendőt; a „sokgyerekét” egyedül nevelő, folyamatosan az öngyilkosságba menekülő családanya; az előzetesben éjszakázó srác, aki a jogos fizetését letagadó górét üti le. De betekinthetünk egy régi romániai koncepciós perbe is, vagy csak szeretnénk betekinteni, hisz lassan már minden túlélő halott. Mindenki „dekressziós”. A nyugatra félpénzért kijáró murokszedő, a tévedésből leégetett hajú ötvenes asszony, talán csak a Hendrixre hajazó, barátja gitárját és nőjét lenyúló tinédzser várja izgatottan a nyugat-európai kiruccanást.

S hazudhatunk egymásnak, hazudhatunk a másiknak, hiába minden, egyszer tényleg el kell mondani...