Kerti délután, sok muzsikával

A fővárosban élő magyarok körében ismerősen cseng a Pozsonyi Casino neve, amelyet Fridetzky János alapított. A Casino minden hónapban sokrétű kulturális programot kínál a közönségnek: a filmvetítések, a különböző témájú előadások, a könyvbemutatók, a képzőművészeti kiállítások, az ünnepi és zenés estek mellett az Ifjú Szivek néptáncegyüttes alapító tagjai is itt tartották találkozójukat.

Az áprilisi programban is számos érdekes rendezvényt találhatnak a kultúra különböző területei iránt érdeklődők, most azonban egy olyan műsorra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely főként a zenerajongók számára lehet vonzó.

Ebben a hónapban indítja a Pozsonyi Casino Nyári kerti délutánok című rendezvénysorozatát, amelyet remélhetőleg a kedvezőtlen időjárás sem zavar majd meg. Az április huszonhetedikére tervezett első kerti délutánra jeles vendéget várnak Pozsonyba a rendezők: Jámbor Klára magyarországi zeneszerzőt, zenetanárt, aki nem egyedül érkezik – szerzői estjén vendégművészek is közreműködnek.

Aki ez ideig még nem találkoztak a Magyarországon élő és alkotó zeneszerző nevével, elárulhatjuk, hogy Jámbor Klárát sikeres lemezek alkotójaként tartják számon. Az ő nevéhez fűződik egyebek mellett egy páratlannak nevezhető zenei kísérlet: a magyar történelem nevezetes nőalakjairól írt egy tizenhat darabból álló dalciklust. Az album „Adom melléd támaszul” címmel jelent meg, és azoknak a híres nőknek és asszonyoknak az alakját idézi meg egy-egy dallal, akik valamilyen módon jelentős szerepet játszottak a magyar történelem évszázadai során. Jámbor Klára ezen a CD-lemezén dalban emlékezik meg többek között Árpád-házi Szent Erzsébetről, Árpád-házi Szent Margitról, Rozgonyinéról, Szilágyi Erzsébetről, Mátyás király édesanyjáról, Ráskai Leáról, a híres kódexmásoló apácáról, Lorántffy Zsuzsannáról, Zrínyi Ilonáról, Bethlen Katáról, az első magyarországi óvodát megalapító Brunszvik Terézről, Teleki Blankáról, Leöwey Kláráról. „Jámbor Klára okosan elkerülte a két legnagyobb csapdát, ami ilyenkor fenyegetheti a szerzőt. Történetesen az érzelgősséget, illetve a túlhangsúlyozott, erősített pátoszt. Szinte zsoltárosan egyszerűek ezek a dalok, melyekben helyenként a reneszánsz, másutt pedig a magyar folk hatását is fel lehet fedezni. Tagadhatatlanul historikus hangulatuk van, s ebben nemcsak a szándékosan puritán hangszerelés játszott szerepet, hanem Jámbor Klára igényes, a költészet rangján álló dalszövegei, versei is. Ezt a muzsikát, ezt a CD-t nem lehet beleerőltetni, beletuszkolni semmiféle megszokott zenei fiókba sem. De nemcsak ez a fajta kuriozitás a fontos. Leaglább ekkora érték a szándék és a gesztus, vagyis az, hogy a magyar történelem felé fordul egy kortárs művész” – olvasható a CD-ről írt recenzióban.

Minden bizonnyal kellemes élményben lesz részük azoknak, akik április 27-én 16 órakor ellátogatnak a Pozsonyi Casinóba Jámbor Klára szerzői estjére. (m, r)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?