Képnapló Petőfi szobráról

Könözsi István felvétele A kiállított fotográfiák közül nem hiányoznak azok sem, amelyek a szobor ünnepélyes újraavatásán készültek tavaly márciusban. „Ha valami megérinti a lelkem, akkor abból a témából fényképészként mindig nagyot merítek. A Petőfi-szobor áthozatala Ligetfaluból a Medikus-kertbe olyan esemény volt, amely nagyon megfogott. És nemcsak engem, hanem sokunkat” – mondja Könözsi István. Az újraavatáson készült fotográfiák közül arra a legbüszkébb, amelyen az ünnepség valamennyi résztvevőjét lencsevégre kapta. Úgy érzi, ez nagyon értékes történelmi dokumentum, mert ilyen jellegű felvételt, akkor és ott, egyedül ő készített. „Nagyon megható volt számomra az is, hogy az ünnepségen résztvevők között voltak olyan idős nénikék, akiknek szinte átszellemült mosoly ült ki az arcukra, amikor végigsimították a szobrot. Ezek olyan parányi pillanatok, amelyeket csak egy fényképész tud észrevenni” – mondja a fotográfus.

Az avatás és annak ünnepi légköre olyan lelki töltést adott Könözsi István számára, hogy már akkor elhatározta: a márciusi ünnepség után is figyelemmel kíséri majd a költő szobrának sorsát, és fotósorozatot készít róla. Egy éven keresztül szinte hetente kilátogatott a Medikus-kertbe, és fényképezőgépével körbejárta a szobrot az év minden szakában. De nemcsak a szobrot fotózta, hanem a környékén zajló életet, a kert látogatóit is, akik valamilyen formában „kapcsolatba” kerültek vele: mint azok a szerelmesek, akik Petőfi szomszédságában inkább egymásra figyeltek, vagy a kiskamaszok, akik minden fenntartás nélkül igyekeztek birtokba venni, esetleg az idősebbek, akik nem csupán véletlenül jártak arra, hanem éppen azért, hogy megnézzék, „hát a mi Sándorunk most mit csinál”. Könözsi István a fotózás során jó néhány emberrel találkozott, volt, akivel beszédbe is elegyedett. Találkozásai közül azt az öreg bácsit említi, aki Rozsnyóról érkezett Pozsonyba, és azt mondta, ha már itt van, nem mehet úgy haza, hogy ne lássa Petőfi szobrát.

A felvételek között olyanok is vannak szép számmal, amelyeket ha önállóan látnánk valahol, meg sem fordulna a fejünkben, hogy Radnai Béla alkotásáról készültek. Könözsi István ugyanis a legapróbb részleteket is igyekezett lefotózni. Előfordult az is, hogy egy részlet optimális megörökítése féléves fejtörést okozott számára.

S hogy fényképész szemmel mikor a legszebb a carrarai márványból készült emlékmű? „A márványt nehéz fényképezni. A színe, a struktúrája, a finom részletei akkor mutatkoznak meg a legtökéletesebben, amikor borult az égbolt, mert akkor van a legszebb szórt fény.”

Könözsi István négy évtizede van a pályán, nevét számon tartja a szakma és a nagyközönség is. A Petőfi-szoborral töltött egy évet pályája egyik fontos fejezetének tartja. Ugyanolyan fontosnak, mint a húsz évvel ezelőtti montreali kiállítását, amelyen hazai népviseleteket megörökítő fotóiból láthatott válogatást a közönség. Ezekből merít erőt a további munkához.

Ars poeticája az évtizedek során nem változott. A Petőfi-szoborról készült sorozatát is az a lírai világlátás jellemzi, amely eddigi munkásságának védjegye, s amelyet Könözsi István fotográfusként élete nagy ajándékának tart.