Képeket költ, melankóliával

Két Oscar-díjas Budapesten: Zsigmond Vilmos és Jiří MenzelOláh Csaba felvételeZsigmond Vilmos, a hollywoodi stúdiók Oscar-díjas operatőre most a Fekete Dáliában komponált páratlan képeket a negyvenes évek pompájának megidézésével. Nem ez az első filmje Brian de Palmával. Először 1976-ban dolgoztak együtt a Megszállottságban, majd azt követte a Hiúságok máglyája és most ez a szövevényes, dermesztő fordulatokkal teli bűnügyi thriller, amelyben ismét főszerepet kap a rendőrök és a sztárok világa, a korrupció és a perverzitás. Hollywood történetének egyik legsötétebb epizódját, egy 1947-es gyilkossági ügyet elevenít fel, a korai film noir stílusában. Megcsonkított női holttestet találnak egy elhagyott Los Angeles-i telken. A minap még vonzó, félprosti színésznő neve Black Dalia azonnal felkerül a lapok címoldalára, és egész Kaliforniát átívelő embervadászat kezdődik, hogy megtalálják a gyilkost. Két nehézfiú, két bokszolóból lett rendőr is részt vesz a keresésben, akik szükségmegoldásból álltak át az igazság oldalára, egyébként egyikük sem az erkölcs bajnoka. Most azonban társak, barátok, sőt riválisok is, hiszen mindketten szeretnék elkapni a gyilkost, és felkutatni a halott nő múltját. A film James Ellroy annak idején nagy port kavart detektívregénye alapján készült, s mivel egy valóban megtörtént, brutális gyilkosságot dolgoz fel, amely a mai napig felderítetlen maradt. Brian de Palma alkotását Amerikában is hatalmas várakozás előzte meg. De mint ahogy a valóságban, a vásznon sem derül fény az elkövetőre, a nagyobb baj azonban az, hogy a rendező erőnek erejével szeretné megoldani a megoldhatatlant, ami a film utolsó negyed órájában már egyszerűen nevetségessé válik.

A felemás siker azonban semmit sem von le Zsigmond Vilmos operatőri munkájának értékéből. Nosztalgikus színei, ábrándosra komponált képei gyönyörű hátteret adnak Hilary Swank, Scarlett Johansson és Josh Hartnett feszültséggel teli játékának. Paradox helyzet: bár a film hazájában is csendesen megbukik, Zsigmond Vilmos tehetségére újra felhívja a figyelmet az Amerikai Filmakadémia. Oscarra jelölik (méghozzá negyedszer!), s bár nem ő kapja az elismerést, tehetsége előtt ismét fejet hajt a szakma. Egyéként pedig van már egy Ocar-díja. 1977-ben kapta a Steven Spielberg által rendezett Harmadik típusú találkozásokért. Ezt követően A szarvasvadászért jelölték, amelyet Michael Ciminóval forgatot és A folyóért, amely Mark Rydell alkotása. Az Ivan Passerrel filmre vitt Sztálinért az Amerikai Operatőrök Szövetségének díját nyerte el, és Emmyt is kapott érte.

Hogy a Fekete Dáliáért végül mégsem őt jutalmazta az Akadémia, azt már az Oscar-gála előtt sejtette. „Nem én fogok nyerni, de már a jelölés is hatalmas elismerés számomra nyilatkozta. A jelölésem is azon múlott, hogy hajlandó voltam 300 dvd-t postán elküldeni az Akadémia tagjainak. Mivel az Universal Studio egyetlen centet sem volt hajlandó költeni a Fekete Dália promotálására, én magam akartam másolni a dvd-ket. Decemberben azonban mégis kiadták a filmet. ĺgy vettem 300 darabot a saját pénzemen, és azokat juttattam el gyorsan a döntésben illetékeseknek.”

Találékony ember. De megoldott már ennél jóval nagyobb dolgokat is. 1956-ban az életét terelte új mederbe. Illés György tanítványaként operatőr szakos barátjával, Kovács Lászlóval akiből szintén világhírű filmes lett bevásárlószatyorba rejtett kamerával filmezték a forradalmi eseményeket. A történések miatt mindkettőjüknek el kellett hagyni az országot, a felvételeket azonban vitték magukkal. Átcsempészték a határon. A Magyarország lángokbant végül a CBS csatornáján látta a világ, amikor Zsigmond Vilmos már Amerikában volt. Kezdetben laboránsként dolgozott, majd gyerekeket fényképezett, a jobb megélhetés reményében pedig híres amerikai fotográfusoknak nagyított fekete-fehér képeket. Öt évig küzdött, hogy komolyabb lehetőséghez jusson, de mivel az operatőrnek nemcsak látnia kell, hanem beszélni is, ez alatt az idő alatt angolul is megtanult. Az oktatófilmek után televíziós dokumentumfilmek következtek, majd miután már kint, Amerikában is találkozott Kovács Lászlóval, különböző alacsony költségvetésű filmekben kezdtek el dolgozni. Ha egyikük munkát kapott, a másik volt az asszisztense. Zsigmond Vilmos negyvenegy évesen készítette első jelentős játékfilmjét, A bérmunkást, amelyet Peter Fonda rendezett 1971-ben. Nem sokkal később már Robert Altman antiwesternjében, a McCabe és Mrs. Millerben dolgozik, és hogy elérje a régi fotók színvilágát, fényt kapott (exponált) nyersanyagra forgat. A siker egy egészen új képi világgal, amely melankolikus érzést kelt a nézőben olyan rendezők társaságát hozta meg számára, mint John Boorman (Gyilkos túra), Steven Spielberg (Sugarlandi hajtóvadászat), Robert Lieberman (Asztal öt személyre), George Miller (Az eastwicki boszorkányok), Martin Scorsese (Az utolsó valcer). A Maverickben ő maga is feltűnt: egy korabeli fényképész szerepében. Egyetlenegy alkalommal rendezett is. Liv Ullmann és Michael York főszereplésével izraeli-magyar-amerikai koprodukcióban forgatta A tékozló apát. Ennek tizenöt éve. Azóta nincsenek ilyen vágyai.

„Magyarul írok, magyarul olvasok, magyarul gondolkodom mondta nemrég a Magyar Filmszemlén. Még az operatőri munkában is magyar maradtam. Amikor a Bánk bán című Erkel-opera filmváltozatát fényképeztem, Munkácsy Mihály és Székely Bertalan festményeiből merítettem ihletet. Santa Monica-beli otthonomban herendi étkészletben tálal a feleségem. Bárki jön hozzánk, mindenki megcsodálja, ilyen gyönyörű porcelánt ritkán látnak a vendégeink.”

Hogy mi jön a Fekete Dália után? Woody Allen filmje, a Kaszszandra álma. Egy klasszikus tragikomédia. A bűn és bűnhődés története megcsavarintva.

Sven Nykvist, Vittorio Storaro, Miroslav Ondříček... sorolhatnánk korunk legjobb operatőreit. Zsigmond Vilmos „királyi páholyban” ül köztük. Igazi világklasszis.