Kelet-európai filmeseket támogat

„Hollywood nem igazán figyel a kisebbségekre…”Zuzana Mináčová felvételeRobert Redford (született Charles Robert) egészen más típus. Ő nem nagykanállal habzsolja az életet. Ő sokkal nyugodtabb vérmérséklet. Szelíd, megfontolt, szinte hidegfejű ember. Bátor, de nem vakmerő. Szókimondó, de nem lélekbe tipró. Ösztönös színész ő is, de a logikára, az ésszerűségre épít.

Festőnek tanult, aztán mégis színész lett.

Ha már sokat játszott – rendezett.

Amikor megelégelte Hollywood hatalmát, maga nyitott produkciós irodát. De még ennél is többre volt képes: életre hívott egy várost, egy fesztivált és egy filmintézetet. A Sundance neve és az övé között ott az egyenlőségjel. Most és mindörökké. Ugyanez a megállapítás azokra a filmekre is érvényes, amelyekhez az arcát, a tudását, szívét-lelkét adta. Mezítláb a parkban, Butch Cassidy és a Sundance Kölyök, Ilyenek voltunk, A nagy balhé, A nagy Gatsby, A keselyű három napja, Az elnök emberei, A híd túl messze van, Brubaker, Távol Afrikától. Első rendezésével, az Átlagemberekkel 1981-ben négy Oscart nyert. Szívbemarkoló történetén az egész világ zokogott. 1994: Kvíz Show. Társadalompolitikai elméletével az egész világot meggondolkoztatja. Egy folyó szeli ketté, A suttogó, Családi drámák, (átlag)emberi sorsok az ő meglátásában. Hatni tud. Érzelmeket ébreszteni. Elesetteknek erőt adni.

„Óriások örökébe léphet, mint Gary Cooper, Cary Grant, Spencer Tracy. Egyikükre sem hasonlít, mégis olyan, mint ők. Egyedülálló, zavarba ejtő, tökéletes egyéniség.” Ezt Sydney Pollack nyilatkozta róla valamikor nagyon régen. Ismeri őt jól, hiszen többször is dolgozott vele. Rendezői közül a legtöbbször.

Mike Nicholsnak is volt egy lényegre törő megjegyzése Redfordról. „Próbafelvételre hívtuk őt a Diploma előtt főszerepére. A szívem szakadt meg. Kitűnő volt, mégsem kaphatta meg a szerepet. A külső jegyei nem engedték. Annyira jól nézett ki, hogy nem mertem rábízni egy helyét kereső, ide-oda vetődő fiatal antihős alakját. Azt mégis csak Dustin Hoffmannak kellett megformálnia.”

Életműve így is tökéletes. Karlovy Vary fesztiválja két évvel ezelőtt díjazta is eddig elért eredményeiért: Kristály Glóbuszt kapott mindazért, amit az egyetemes filmművészetben létrehozott. Kifinomult ízlését nemcsak a színpadon, a díjátvétel estjén bizonyította, amikor szmokingban hajolt meg a közönség előtt, hanem azokon a napokon is, amikor sportos eleganciával, égszínkék ingben, farmernadrágban és tornacipőben közlekedett. Magatartásában semmi sem volt a hollywoodi csillogásból. Testőrök helyett is a kedvese, két felnőtt lánya közül pedig az egyik kísérgette. Kérdeztem tőle: nem kívánja-e folytatni azt a munkáját, amelyet A jelölttel és Az elnök embereivel kezdett el. Az előbbi egy választási kampány története, az utóbbi a Watergate-botrányt kirobbantó két amerikai újságíró fergeteges csatája.

„Igen, tudom, ha egy harmadik filmmel ezen az úton haladnék tovább, akkor az értékes trilógia lehetne – felelte. – Napjainkban azonban nem kis akadályokba ütközik egy ilyen film létrehozása. A politikai témától valósággal rettegnek a stúdiók. Ma az akciófilmek világát éljük. Azokhoz sokkal könnyebb pénzt szerezni. Hollywood már jó ideje nem a komoly, elgondolkoztató filmeket támogatja. A speciális effektek, a digitális technika és a komputerek időszakában nagyon keveseket érdekel egy megejtő emberi történet vagy egy politikai töltetű alkotás. A nagy stúdiók elsősorban a tizen- és huszonévesek népes táborát célozzák meg, ott, az ő köreikben látják a legbiztosabb bevételi forrást. Ezeknek a filmeknek pedig sajnos az égvilágon semmi közük a valósághoz, emberi érzelmeknek, megoldásra váró gondoknak a legapróbb jelét sem látjuk bennük, ezek a szórakoztatás számomra legriasztóbb módját választották. Ebből pedig sem színészként, sem rendezőként nem kérek.”

Ezért is alapította meg 1980-ban a független filmeseket támogató intézetet, majd öt évvel később az erre épülő fesztivált is, amelynek a Sundance nevet adta.

„A Sundance több okból is fontos számomra – hangsúlyozta Karlovy Varyban. – Azzal a céllal hoztam létre, hogy a sok szépért, amit az elmúlt évtizedekben kaptam, vissza tudjak adni valamit a filmművészetnek. Lehetőséget akartam teremteni azoknak, akik másképp gondolkoznak, mint a hollywoodi rendezők. Akiknek a mozi továbbra is az emberről szól. Miután létrehoztuk a stúdiónkat, azt mondtam, most már egy nívós fesztivál is jól jönne. New York kézenfekvő megoldás lett volna. Azt nem akartam. Mivel a hatvanas évek elejétől Utah államban élek, és nagyon szeretem az ottani embereket, gondoltam, fellendítem Salt Lake City és Park City turistaforgalmát. Ezért aztán oda, a hegyekbe, a síparadicsomba csalogatom a filmeseket. A fesztivál időpontja a síszezon kellős közepére esik. S mivel a rendezvény gyorsan kinőtte mindkét várost, fokozatosan birtokba vette a rancsomat. Workshopokat szerveztünk, forgatókönyv-írói pályázatokat hirdettünk, kivittük a művészetet, a mozit a természetbe. Olyan filmek megszületését segítjük elő, amelyek a feketékről, a spanyolokról, az ázsiaiakról, a melegekről, a leszbikusokról, az amerikai indiánokról is szólnak. Hollywood nem ad pénzt ilyen produkciókra, nem igazán figyel a kisebbségekre. Már eddig is nagyon sok fiatal tehetségnek teremtettünk műhelyt. A fesztivál minden várakozásunkat felülmúlta. Koprodukciós munkánkba India is belépett már, s Magyarország mellett Csehország is ott lesz a sorainkban. Nemzetközi csapatot alakítottunk a világ filmgyártásában. A jövőben még több kelet-európai filmest szeretnénk felkarolni, mert ebben a térségben, látom, jelentős tehetségek keresik a kitörési lehetőséget.”

Tejesember volt a papa. Később a Standard Oil vállalat kétkezi munkása, aki hosszú éveken át mindössze heti harmincöt dollárt keresett. Tisztességes (átlag)ember lévén a fiából is becsületes, megbízható, másokra is figyelő jellemet nevelt.

Robert Redford hetvenéves lett. Az idő őt sem kíméli, de a lelke a régi.