„Katasztrófafilmbe csöppentem”

Az európai lapok is tele vannak pohodás fotókkal, az interneten vérfagyasztó videók köröznek. A hirtelen égszakadás annyira megrongálta a színpadok konstrukcióit, hogy a fesztivált nem tudták folytatni. A szabad ég alatt lévő 30 ezer embert ki kellett menekíteni a helyszínről. Azok voltak a legszerencsésebbek, akik autóval érkeztek, mert gyorsan haza tudtak indulni. Akiknek elfújta a szél a sátrukat, a trencséni sportcsarnokban húzhatták meg magukat éjszakára – Richard  Rybníček polgármester szerint kb. százan vették igénybe ezt a segítséget. Az éjszakát sátraikban átvészelők vasárnapra megváltott vonatjegyeit szombaton is elfogadták a kalauzok, sőt a Szlovák Vasúttársaság plusz kocsikat biztosított a fő vonalakon közlekedő járatain. Szombat délelőtt tíz különbusz is indult Kassa, illetve Pozsony irányába a fesztivál helyszínéről, ezeket a szervezők biztosították, akik gondoskodtak ivóvízről és élelemről is.

A sérültek közül négyen maradtak kórházban, a többiek végtagtöréseket, zúzódásokat, ficamokat, enyhébb fejsérüléseket szenvedtek. Szakértők szerint kész csoda, hogy nem történt tömegtragédia, és halálos áldozatok nélkül végződött ez a példátlan égszakadás.

A fesztiválnak a tizenöt évvel ezelőtti tragédia óta – Európában talán egyedüliként – saját meteorológusa van, aki a helyszínen folyamatosan figyeli az időjárás alakulását. Ekkora intenzitású viharra azonban ő sem számított, és a később különböző portálokon megszólaló kollégái is azt állítják, lehetetlen volt előrejelezni ezt az extrém erősségű vihart.

Arra, hogy valami készül, már a délutáni órákban figyelmeztették a szervezők a fesztiválozókat a Pohoda-applikáción keresztül. Este nyolc előtt pedig a színpadokon is bemondták, illetve kiírták a kivetítőkre, hogy mindenki húzódjon fedezékbe – az autójába vagy a sátrába. Jelenleg a rendőrség vizsgálja, mi, hogyan és mikor zajlott pontosan, illetve kellőképpen ellenálló volt-e az a bizonyos nagysátor, amely alatt a legtöbben megsérültek. A sátort bérbe adó német cég tulajdonosa is megérkezett Trencsénbe, és a nyomozók, illetve a sajtó rendelkezésére áll.

Michal Kaščák, a fesztivál fő szervezője szombat délután elmondta, hogy 2009 óta (amikor ketten meghaltak egy viharban ledőlt sátor alatt) minden egyes konstrukciót két független céggel is ellenőriztetnek, mielőtt átvennék azokat. A rendőrség szombat reggel óta helyszínel, tömeges veszélyeztetés gyanújával eljárást indítottak. Ezek a száraz tények.

Most pedig következzék egy fesztiválozó beszámolója. Hazánk egyik legizgalmasabb kortárs képzőművésze, a somorjai Németh Krisztián tíz éve diplomázott a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem intermédia-multimédia szakán, Németh Ilona osztályában. Azóta doktori fokozatot szerzett és nemzetközi ismertségre tett szert munkáival. Szórakozni érkezett a Pohodára, és egy katasztrófafilmbe csöppent.

„Tavaly Németh Ilona meghívására kiállítottam a fesztiválon. (Németh Ilona nyolc éve a Pohoda képzőművészeti helyszínének koordinátora – a szerk.) Akkor nem tudtam kiélvezni a fesztivált, mert reggeltől estig egy sátorban voltam, kommentáltam a kiállításomat, amit nagyon élveztem, de mégiscsak egy munka volt. Ezért döntöttem úgy, hogy idén egyszerű fesztiválozóként visszajövök. Örömmel tapasztaltam, hogy minden olajozottan működik, rendkívül jó a szervezés. Az applikáció, a térképek, a gasztrozóna, a vécék, zuhanyzók csillagos egyesre vizsgáztak nálam. Tizennyolc évesen voltam először ezen a fesztiválon, úgyhogy nyomon követhettem a Pohoda fejlődését, és amit idén tapasztaltam, az tökéletes volt” – meséli a képzőművész, aki párjával érkezett a fesztiválra, és Trencsénben szálltak meg, az autójukat is ott hagyták. Aznap taxival mentek a reptérre.

A helyszín egyébként egy teljesen sík terep, ahol egyetlen téglaépület található – az irányítótorony és a hozzá tartozó helyiségek. Az első években a helyi Výstavisko kiállítási és vásárcsarnok komplexumában, illetve az azzal összekapcsolt helyi focipályán rendezték a fesztivált, vagyis jóval több volt a téglaépület és a betonfelület. Hamarosan kinőtték a helyszínt, és mivel ragaszkodtak Trencsén városához, az ottani repteret szemelték ki e célra. De hallgassuk tovább Németh Krisztiánt.

„Este hat óra tájban hallottam először a közelgő viharról, amikor a Visual Stage-en találkoztam a szervezőkhöz közel álló barátaimmal. Később az összes színpadon bemondták, hogy vihar közeledik, és mindenki keressen menedéket az autójában vagy a sátrában. Ezt az Orange színpad előtt elhaladva hallottam, úgyhogy megfordultam, és elindultam visszafelé a páromhoz a gasztozónába. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nagy sátor alatt asztalok és padok vannak, tele emberrel. Úgy százan lehettünk a sátor alatt. Sokan nem tudatosították a veszélyt, a párom is azt javasolta, hogy maradjunk ott, ne pánikoljunk, én viszont inkább leléptem volna. Aztán hirtelen, de tényleg másodpercek alatt, a kék ég elfeketült, és leszakadt a hatalmas eső, hatalmas széllel. Akkor már lehetett látni az emberek arcán a rettegést, és én is úgy éreztem, hogy ez nagyon nincs rendben, össze fog dőlni a sátor. Hirtelen bevillantak a 2009-es Pohodáról szóló hírek”.

A közösségi oldalakra feltöltött videókon látszik, ahogy az emberek a kezükkel támasztják a gasztrosátor falait, amelyek pár perc után megadták magukat. Németh Krisztiánnak sikerült kimásznia a ponyva alól, de párja a sátor alatt maradt.

„Akkora volt az eső és szél, hogy nem tudtam kinyitni a szememet. Alig láttam valamit. De ennél is rosszabb volt a tehetetlenség érzése, hogy fogalmam sem volt, mit csináljak, hová szaladjak. Több sátor is volt körülöttem, de mindegyik remegett, és hát most másztam ki egy összedőlt sátor alól. Elindultam találomra valamerre, és hamarosan sikerült menedéket találnom egy autóban, amelyben ketten ültek, és befogadtak. Az emberek segítőkészségét sokan kiemelték már, én is megerősíthetem, hogy példaértékű volt az összefogás. Látszott, hogy a fesztiválozók igazi közösséget alkotnak”.

Németh Krisztián számára egy örökkévalóságnak tűnt az égszakadás, amely a meteorológusok szerint tíz percig tartott. Katasztrófafilmben érezte magát. „ Azt hittem, hogy ez a világvége. Amikor a párom végre jelezte, hogy épségben van, fellélegeztem. Ösztönösen tudta, hogy egy asztal alá kell bújnia, ahogy azt a szakértők földrengések esetén is ajánlják, amikor potyognak ránk fentről a különböző tetőelemek. A sátor alatt ráadásul pánik törhet ki, az emberek eltaposhatják egymást. Egy biztos: soha nem találkoztam még ilyen heves széllel és esővel. És szerintem egy abszolút csoda, hogy mindenki túlélte ezt a vihart, és a sérülések minimálisak ahhoz képest, amit vártam, és ami a közzétett videók alapján sejthető volt. Én legalábbis biztos voltam benne, hogy itt emberek haltak meg. Ehhez képest nem történt komolyabb katasztrófa”.

Németh Krisztián velem együtt szurkol a Pohoda fesztiválnak, mindketten reméljük, hogy túléli ezt a katasztrófát. Szerintünk szükség van erre a rendezvényre, talán jobban, mint eddig bármikor. A szervezők ugyanis a zenei programok mellett azt is igyekeznek elősegíteni, hogy a látogatók gondolkozzanak el különböző társadalmi jelentőségű témákon, ismerkedjenek meg írókkal, költőkkel, filmrendezőkkel, színházi emberekkel. Ha ennek vége szakadna, sokan károsulnánk lelkileg. „Bárcsak minden olyan jól működne ebben az országban, mint a Pohodán” – mondta ki a kulcsmondatot riportalanyunk.

A fesztivál jövőjéről egyelőre nincsenek biztató híreink, pedig talán sosem volt még ennyire fontos ez a rendezvény társadalmi szempontból, mint most, amikor a hazai kulturális életet elborítani látszik egy primitív, de annál intenzívebb viharfelhő...