Kaszás Attila szobra

Komárom. A Jókai Színház előtti téren több mint ezer fős tömeg gyűlt össze szombaton Kaszás Attila életnagyságú bronzszobrának leleplezésére.

Komárom. A Jókai Színház előtti téren több mint ezer fős tömeg gyűlt össze szombaton Kaszás Attila életnagyságú bronzszobrának leleplezésére. Csi?csó Péter, a Kaszás Attila Szobor??bizottság elnöke felelevenítette a szobor születésének történetét, kiemelve, hogy a megvalósításához szükséges összeg közadakozásból származik. „Attilának küldetése volt: felszínre hozta a jót, olyan összefogást indukált, amire rég nem volt példa” – mondta. A gyűjtésből és egyéb feladatok elvégzéséből a Palatinus Polgári Tárulás is oroszlánrészt vállalt. Kaszás Margit, Attila édesanyja mindenkinek köszönetet mondott, aki ennek az álomnak a megvalósításában közre?mű?ködött.

A színésztársak nevében Rudolf Péter szólt az egybegyűltekhez. „Aki Attilára emlékezik, már csak ettől a ténytől jobbá lesz – mondta. – Míg itt volt közöttünk, olyan magától értetődő erő, energia sugárzott belőle, amely ebben a szerteszórt világunkban szinte elképzelhetetlen. Halálával nagy feladatot rótt ránk: meg kell próbálnunk hozzá hasonlóvá lenni.” Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere arról beszélt, hogy a város újabb emlékhellyel lett gazdagabb, még?pedig egy olyan ember által, aki tehetségének és képességeinek köszönhetően érdemelte ki a hírnevet. Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója megjegyezte: Attila életművével gondoskodott róla, hogy sokáig köztünk maradjon. Eperjes Károly színművész egy bocsánatkéréssel kezdte megemlékezését: évekkel ezelőtt ugyanis vonakodott Attilát partnerévé fogadni, mert úgy érezte, hiányzik még valami belőle. „Jancsika születésével minőségi változás állt be művészetében, azóta csak jót láttam tőle. Hej, milyen színész lenne most, hogy Luca lánya is megszületett...”

A szobrot, Gáspár Péter alkotását Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentelte fel. Az alkotás a Búcsú a színpadtól címet viseli, azt a pillanatot ábrázolva, amikor Attila – már polgári ruhában – éppen elengedi a csillogó színházi függönyt és elhagyja a színpadot. De nemcsak a színházit, hanem az evilágit is…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?