Karikatúrák nemcsak Napóleonról

Az austerlitzi ütközetet követő békét 1805. december 26-án írták alá a pozsonyi Prímáspalota tükörtermében. A győztes Franciaországot külügyminisztere, Talleyrand herceg, a legyőzött Ausztriát hadvezérei, Liechtenstein herceg és gróf Gyulai Ignác képviselték, az ő aláírásuk került a békeszerződés szövege alá, amelynek fotókópiája az első teremben látható. Itt még nincsenek karikatúrák, csupán a mai sajtóügynökségek fényképanyagának megfelelő hírlap-illusztrációk, de ezek között is akad mosolyt fakasztó. Ilyen például „A nagy bécsi békekongresszus a szabadság és a jog visszaállítására Európában” hangzatos címet viselő, amely a kongresszus résztvevőit ábrázolja. A kép alatti szöveg név szerint sorolja fel az uralkodókat és a politikusokat, összesen tizenegyet, a tizenkettes szám után pedig ez áll: „die Gerechtigkeit”, vagyis az igazság. Igen, az igazság istennője személyesen ott áll a teremben, ahol az illusztris társaság tanácskozik, bár csupán szobor alakban. Úgy látszik, jelenléte sem volt elegendő garancia arra, hogy Európa újrafelosztása az általános elégedettség jegyében záruljon. Az egyik karikatúrán a tárgyaló felek már hazaindulnak, ki-ki a saját térképdarabjával, méltatlankodó, epés megjegyzések kíséretében.

Az alpári hízelgés szavak nélküli kifejezésére szolgáltat példát az az 1810-ben készült osztrák céltábla, amelyhez Napóleon és Mária Lujza házasságkötése szolgáltatott apropót. A kis szárnyas Ámor a francia trikolór színeiben pompázó szalagot, egy fáklyás nemtő fekete-sárga pántlikát tart, fent ezek hurkolják körül Ferenc császár, Napóleon és Mária Lujza nevének kezdőbetűit, lent a térdelő Mars lecsatolt kardját, pajzsát és sisakját a szerelem oltára elé helyezi. De talán nem is helyénvaló alpári hízelgésről beszélni, hisz az Austerlitz okozta trauma után bizonyára reményt keltett az osztrákokban a „korzikai szörnyeteg” és az osztrák császárlány házassága, az emberek bíztak abban, hogy ez a frigy véget vet a háborúskodásnak. A naiv bizakodás jellemzi a nürnbergi Friedrich Campe képét is, amelyen a Napóleonnal Elba szigete felé tartó hajó alatt ez olvasható: „A lánc, melyet nekünk szánt, most őt nyomja. A keserű szenvedések után az emberiség egy jobb jövő megteremtésén munkálkodhat.” Számunkra ez túl patetikusnak tűnik, de akkor ilyen volt a kor szokványos nyelvezete, elég elolvasni Beethoven néhány levelét, hogy megszokjuk. A hírlap-illusztrációk magyarázó szövegeit olvasó mai ember nemigen tudja, hányadán áll velük: mennyi bennük a manipulációs szándék, a demagógia, a naivitás, a valós meggyőződés. Nem igazán érti őket, míg az 1814 és 1850 között készült karikatúrákat túlságosan is: úgy tűnik, hogy a politikai gúnyrajzok nem sokat változtak az elmúlt két évszázad alatt. Lehet, hogy egyik-másik ötlet épp akkor, a napóleoni időkben látott első ízben nyomdafestéket, hogy aztán a számtalan ismétlés mára teljesen elkoptassa. Ilyen a borbélyszékben ülő Napóleon, aki a fejét simára borotváló Wellingtontól és Blüchertől tudakolja: „Uraim, milyen pengével borotválnak engem?” A válasz: „Angollal, felség.” Ide sorolhatók azok a karikatúrák is, amelyek a szemétként seprűvel eltakarított, a győztesek által kukába gyömöszölt, az angol nótára táncoló, vagy angol orvos által kúrált Napóleont ábrázolják. Nincs szembetűnő különbség a francia, az osztrák és a német gúnyrajzok között, esetleg csak az indíttatásuk különböző: az előzőknél a csalódás kiváltotta düh, a két utóbbinál a bosszú és a káröröm. A külföldi karikatúrák csak magával Napóleonnal és nagy ellenfeleivel, I. Ferenc császárral, Wellingtonnal, Blücherrel stb. foglalkoznak, a franciák a kisemberrel is: „A falábgyártó kétségbeesése” című rajzon a csatából hazatért katona vidám táncot lejt párjával, miközben a csődbe jutott falábgyártó a haját tépi kétségbeesésében. De látható a panoptikumtulajdonos kétségbeesése is: ez nem más, mint Napóleon, aki szintén a haját tépi, látva, hogyan olvadnak szét viaszfigurákként uralkodókká tett testvérei. Egy szellemes szójáték a francia császárt „fabricant de cire”-nek titulálja, viaszgyártónak, ami úgy hangzik, mint a „fabricant de sire”, a felséggyártó.

A rendezők állításával szemben 1815. június 22., a trónról való lemondása után már nem igényelt a karikaturistáktól különösebb személyes bátorságot Napóleon kifigurázása. Sajnos, nem ez az egyetlen hiba a szlovák magyarázó szövegben. Mainz például a szlovák fordításban Moháč, és a kivégzett francia királyi pár lányát ábrázoló, Francia Antigoné című rajz alatt ez a képtelenség áll: „Hasonlóan, mint Antigoné, aki apját, Kreont elkísérte Attilához, az angouléme-i hercegnő is visszatért nagybátyjával, XVIII. Lajossal.” Aki ezt összehozta, maga is karikatúra volt, a lelkiismeretes múzeumi szakember karikatúrája.