Karácsonyig nem fog megállni

Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színházban Jozef Gregor Tajovský Bűn című drámájában, Nagyszombatban Moliére verses drámájában, A mizantróp mai, angol változatában kapott tehetségéhez méltó feladatot. Tíz-egynéhány évvel azután, hogy diplomás színésznő lett, végre hazai színpadon is megmutatkozhat. Szlovák és cseh filmjei mellett megérett az idő arra, hogy itthoni pályatársaival játszhasson a világot jelentő deszkákon. Tajovský realista drámájába, a Bűnbe váratlanul került be.

„Peter Kováč, a pozsonyi Nemzeti főigazgatója a Casino.sk című új szlovák film dramaturgja. A bemutató után váltottunk pár szót, és volt egy érzésem, hogy valami történni fog. De még nem fejtettem meg a rejtélyt, még mindig nem tudom, hogyan jutottam a színpadi szerephez. Egyelőre csak a ténybe kapaszkodom. Végül is Matúš Bachynec, a darab rendezője hívott fel, hogy szeretné, ha játszanék a darabban. Őt már ismertem régebbről. Roman Polák asszisztense volt a Démonok című tévéfilmben, amelyben Milan Mikulčíkkal játszottam évekkel ezelőtt. Tajovský érettségi tétel volt szlovák irodalomból, maradt róla némi emlékem. Az olvasópróba után még úgy éreztem, nagyon egyszerű történet ez. Nem is értettem, mit fogunk ezen két hónapig próbálni. Tajovský drámaisága egy nem kívánt gyerek születéséhez kötődik. Eva, a történet bűnbe esett alakja nem az Amerikában vendégmunkásként dolgozó férjétől, hanem a gazdaságban neki segítő fiatalembertől terhes. Tajovský idejében tömegesen mentek ki szerencsét próbálni Amerikába. Eva férje tizenhat évig van távol, s az alatt csak kétszer látogat haza. Bűn és bűnhődés a feleség részéről, kín, gyötrelem és harag a férj oldalán. De lesz-e megbocsátás? Erre a kérdésre keresi a választ a szerző.”

Szlovák klasszikus bonyolult nyelvezetű műve a Bűn. Első olvasásra Kerekes Vica számára meglehetősen soványnak tűnt a darab, később kiderült, nagyon mélyre kell ásni benne. Tajovský ráadásul egészen különös szórendet alkotott.

„Rögtön az első napon meg is jegyezte az egyik darabbeli kolléganőm, hogy: Szegénykém, hogy tehették ezt veled?! Hogyan hozhattak ilyen helyzetbe? Ezek teljesen megzavarodtak! Mintha megfeledkezett volna arról, hogy én mondtam igent a felkérésre. Aztán rájöttem, nem rosszindulatból reagált így, hiszen Tajovský nyelvezetét neki sem volt könnyű elsajátítania. Én biztatásra vártam, ő meg akaratlanul rám ijesztett. Bízzál bennem, nem vallok szégyent, mondtam neki. Közben magamat nyugtattam, erősítettem. A magyar akcentust teljesen le kellett csiszolnom a kiejtésemről, nagyon rá kellett feküdnöm a szövegre. Nem történhet meg, hogy beszéd közben elsodornak az érzelmek, ügyelnem kell minden egyes szó megformálására. S ugyanaz a kolléganőm, aki az elején annyira izgult értem, és most már kimondom a nevét, Gabriela Dzúriková, nagyon sokat foglalkozott velem. Szinte a beszédtanárom lett a próbák során. Hálás is vagyok neki nagyon. Türelmes volt velem. Jóindulatú. A próbák egyikén meg is dicsért. Le a kalappal előtted, lelkendezett!”

A koronavírus aztán véget is vetett a próbáknak. Elmaradt az áprilisi premier, és őszre tolódott. De ugyanazokban a hetekben, amikor a Nemzetiben próbált, naponta vonatra ült, hogy Nagyszombatban is folytassa az elkezdett munkát A mizantrópban. Jeniffer, Moliére-nél Céliméne, a darab központi figurája, színészileg ezt sem lehet megúszni. Húzós hetek után azonban ez a próbafolyamat is elakadt. A bemutató januárra csúszott.

„Pozsonyban a Nemzeti egy héttel korábban zárta be a kapuit. Nagyszombatban még próbáltunk pár napig. Aztán hirtelen ott álltam tétlenül, és nem tudtam, hogyan tovább. Tengernyi időm volt. El kellett döntenem, mihez kezdek. Foglalkozzak-e tovább a két darab szlovák szövegével, vagy álljak át gyorsan a cseh filmre, amelynek a forgatását nyárra tervezték. Idegtépő helyzet volt. Mára minden tisztázódott. Pozsonyban augusztus 15-e körül folytatjuk a próbákat, Nagyszombatban november 23-án kezdünk.”

Mivel hetekig két város közt ingázott, és hirtelen semmi dolga nem volt, Kerekes Vica úgy döntött, tíz napot ott tölt még kis Rómában, ahogy a nagyszombatiak nevezik szeretett városukat.

„Meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem fertőződtem meg az utazgatások során. Önkéntes karanténba vonultam. Nem okozott gondot. Szeretek egyedül lenni. Annyira intenzív, olyan telített időszak volt az a két próbafolyamat, hogy jó volt maradni, és csak magamra figyelni. Mintha csak én léteztem volna a világon. Teljesen egyedül laktam egy belvárosi művészeti központ vendégszobájában. Szerencsére semmi bajom nem volt, az egyedüllét pedig kimondottan jó hatással volt rám. Mindent átgondoltam magamban, hogyan tovább, mire lesz szükségem a következőkben. Nem estem pánikba a helyzet miatt. Erőt gyűjtöttem a forgatáshoz. Március 20-án jött értem a családom Nagyszombatba, és hazahoztak Fülekre. Lélekben teljesen rendben voltam. Szabad folyást hagytam a dolgoknak.”

Budapestről három kofferrel érkezett meg Pozsonyba, onnan költözött át később Nagyszombatba. Elköszönőben volt már a tél, de még hideg volt, így ruhákat is pakolt bőségesen. Megtelt az autó a dolgaival, mondja nevetve, aztán pedig a füleki szobája lett tele a kofferek tartalmával. Fülekről Prágába vezetett az útja. Ott forgat most két hónapig Petr Zahrádka Szerelem lábujjhegyen című filmjében. Balettmesternő lesz a romantikus családi vígjátékban, s mivel táncjelenetei is lesznek, naponta edz és nyújtja magát. S a változás kedvéért cseh szöveget tanul.

„Nem is emlékszem, mikor töltöttem itthon legutóbb két hónapot. Régen. Az első két hétben nehezen találtam fel magam. Néztem a falat, nem tudtam olvasni, de boldog voltam, hogy a szeretteim körében lehetek. Idő kellett az átálláshoz. Mintha vége lett volna a sulinak, és a nyári szünet első heteit töltöttem volna otthon. Ilyesmit éreztem. Élveztem, hogy az apukám főz, az anyukám süt nekem. Hogy kiszolgálnak. Én meg közben kitakarítottam a házat. Ebben a helyzetben áldásos állapot, hogy ilyen sokat lehettem velük. Közben megszületett a bátyám második gyermeke, így már kétszeres nagynéni vagyok. Bent voltam a szülésnél. Végignéztem. Tükrös vitrin előtt álltam, láttam, ahogy világra jött a baba. Nagy ajándék volt megélni ezt a csodát.”

A cseh film után egy szlovák következik, de majd a Nemzeti színházi bemutató után. Örömmel állapítja meg: ismét szépen alakulnak a dolgai.

„Most elkezdek dolgozni, és karácsonyig nem lesz megállás. Mondtam is az anyukámnak, hogy úgy vegyétek, itthon töltöttem a nyári szünetet. Jól is jött a pihenés, a sok szeretet, ami körbevett. Egyébként pedig azt gondolom, nem fog megváltozni a világ, legfeljebb egy hétre. Látom, már mindenki rázza le magáról a láncokat, és habzsolni akarja az életet, és nem is olyan lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba. Pedig tanulhatnánk a történtekből. Volna mit.”

A szerző a Vasárnap munkatársa