Jótékonysági est egy sorozatért

ddd
Pozsony |

Csütörtökön, október 19-én jótékonysági estet szervez a Pozsonyi Magyar Szakkollégium a Liszt Intézetben az első szlovákiai magyar TV-sorozat, a Pressburg utómunkáinak támogatására.

A Molnár Csaba által rendezett sorozat internetes projektként indult, de az RTVS érdeklődésének köszönhetően tévés projekt lett. A nyolc epizódot már leforgatták, az előzetes tervek szerint a Pressburg tavasszal lesz látható a képernyőn. A kulturális szférát sújtó anyagi gondok miatt azonban úgy alakult, hogy az eddigi forrásokból nem tudják tovább támogatni a munkálatokat. A csütörtöki rendezvényen befolyt adományokat erre szánják a szervezők.

Az est folyamán Fekete Tamás zongoraművész koncertezik, a Trepp Platform fiatal színészeinek improvizációs estjét láthatja a közönség, illetve beszélgetés lesz a Pressburg sorozat készítőivel. Fiatal magyar képzőművészek alkotásait is meg lehet vásárolni a helyszínen (Nagy Máté, Hancko Alex, Bálint Réka, Papp Ida Zsuzsanna, Farkas Aliz), az ebből befolyó összeg szintén a sorozathoz kerül majd.

Az ügyet azok is támogathatják tetszőleges pénzadománnyal, akik személyesen nem lehetnek ott a rendezvényen. A számlaszám SK23 0900 0000 0052 0523 4444.

Az esemény 16.45-kor kezdődik a Štefánikova 1 szám alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?