Jónás a repkény (tök?) alatt

Repkény vagy tök alatt pihent-e meg Jónás? A probléma fordítói, de egyben teológiai is, és Szent Jeromos és Szent Ágoston hermeneutikai vitájával is összefüggésbe hozható. A vita alapja tulajdonképpen a hebraica veritas (héber igazság) és a graeca veritas (görög igazság) közötti ellentét, vagyis hogy a héber szöveg tekintélye, a Szentírás eredeti nyelvének tanulmányozása legyen-e a későbbi fordítások kiindulópontja, vagy a Szentlélek által diktált görög Septuaginta. „Ha a héber nyelvű kéziratokban másként találunk is meg valamit, mint ahogy ők [ti. a Hetvenek] leírták, meg kell hajolnunk az isteni gondviselés előtt” – vallja Ágoston, aki szerint a héber eredetihez visszatérő fordító a Szentlélekkel próbál meg versengeni. A héber igazságot védelmező Jeromos ezt olyannyira nem veszi figyelembe, hogy nemegyszer még a vitás kérdések, homályos passzusok latinra fordításakor sem követi a Septuaginta megoldását. Ilyen Jónás és a repkény esete is, hiszen – ahogy a saját fordítói megoldását védelmező Jeromos kifejti – a héber szövegben egy teljesen más növény, a Palesztinában gyakori, széles levelű és sűrű árnyékot biztosító, mesterséges támaszték nélkül felnövő qiqeion szerepel. Mivel erre a növényfajra sem a latinnak, sem a görögnek nincs szava, Jeromos jobb híján repkénynek (hedera) fordította, a Septuagintában viszont tök (kolokünthé) szerepel. Az allegorikus értelmezés felől nézve egyik megoldás sem tökéletes, hiszen az Izraelt jelképező qiqeion egyik fő tulajdonsága, hogy nincs szüksége mesterséges támasztékra, szemben a tökkel és repkénnyel, amelyek a földön kúsznak. A fordítói megoldások elkülönítése egyben az egyház megoszlását is magával hozza, hiszen így a latin nyelvű keresztények más Szentírást olvasnak, mint a görög nyelvűek, s a különféle értelmezések természetesen a képzőművészeti ábrázolásokban is megmutatkoznak.

A teológiai és fordítástörténeti szempontból is izgalmas probléma tárgyalása az egyik fő témája Heidl György patrisztikus tanulmányokat tartalmazó könyvének, melyben nemcsak ismerteti a vita fő álláspontjait, hanem ez alapján a pécsi I. számú sírkamra Jónás-ábrázolásának Jeromos bibliafordítói munkásságával való összefüggését is bizonyítja, s a falfestmények datálását is pontosítja. Az ókeresztény irodalommal foglalkozó szerző, a Pécsi Tudományegyetem Patrisztika Központjának alapító munkatársa különös érzékenységgel tudja aktualizálni a feldolgozott témákat, s nagy hangsúlyt fektet a források bemutatására, így az egyes tanulmányok gyakran szövegfordításokkal is kiegészülnek. A címadó tanulmány egy ismert antik mítosz keresztény értelmezéseit tárja fel: Odüsszeusz és a szirének találkozásának pogány történetéről van szó, mely üdvtörténeti értelmezést kap. A szirének éneke a keresztények számára veszedelmes pogány műveltséget jelenti, melyet fülünket befogva el kell kerülni. A hitoktató azonban, akárcsak Odüsszeusz, hallhatja a szirének énekét, hiszen neki olyan erős a hite, és olyan szorosan hozzá van kötözve az árbochoz, vagyis Krisztus keresztjéhez, hogy sértetlenül el tud hajózni mellettük, s a gyengébbek számára ki tudja gyűjteni a görög tudományból mindazt, ami a keresztények számára is hasznos. Tágabb kontextusban a tenger a világot jelenti, a hajó pedig az egyház, melyet az égi szél, a Szentlélek repít.

Az Egy Dráva-parti írásmagyarázó című tanulmány Victorinusnak, a mai szlovéniai Ptuj egykori püspökének tipologikus értelmezési módszerével foglalkozik. Victorinus bibliamagyarázataiban kulcsszerepet kapnak a számok, a négyes például a látható, testi, időbeli világ jelképe: a negyedik napon alkotta meg Isten az égitesteket, a Paradicsomból négy folyó ered, az emberiség története négy korszakra tagolódik, négy evangélista van és Krisztust a negyedik napon fogták el – ezért böjtölnek a keresztények a negyedik napon, szerdán (vasárnap, az Úr napja ugyanis a hét első napja).

A kötet tanulmányai különböző fajsúlyúak, hiszen van köztük olyan, amelynek eredeti változata patrisztikai tudományos konferencián hangzott el, és olyan is, amely eredetileg irodalmi lapokban, a Jelenkorban vagy a Vigiliában jelent meg, és a szövegfordítások elé írt bevezetőként is olvasható. A felsorolt témák mellett szó van az egyházatyák emberképéről, a remeteségről és a tökéletesség eszméjéről, az eretnekség genéziséről, a világlélek kilakoltatásáról. A kulcsszerepben a szerző fő kutatási témáját jelentő Szent Ágoston munkássága áll, melyről Heidl György korábban külön monográfiát is megjelentetett, és fordítóként Szent Ágoston több művét is közvetítette a magyar olvasók felé.

(Heidl György: A keresztény és a szirének. Patrisztikus tanulmányok, Kairosz Kiadó, Budapest, 2005)