<p>Társulati üléssel és a „félkerek”, jubileumi 65. szezon első előadásának első olvasópróbájával tegnap megkezdődött a 2017/2018-as évad a Komáromi Jókai Színházban.</p>
Jön a Zsugori és A félkegyelmű a Jókai Színházba
Ahogy Tóth Tibor direktor fogalmazott: bár idén nem hirdettek tematikus évadot, a tervezett előadásokat több gondolat is összeköti; különböző módon, más-más nézőpontból, de az egyéni döntések következményeiről, a kiközösítésről, a magányról beszélnek, továbbá reflektálnak az ember pénzhez való viszonyára, a pénz hatására az életünkre.
Az évad első premierje több szempontból is különlegesnek ígérkezik. A Zsugori című zenés vígjátéknak október 6-án a Komáromi Jókai Színházban lesz az ősbemutatója. Simai Kristóf, a felvilágosodás korának komáromi születésű szerzője Moliere A fösvény című színművét írta át a maga közegére, egy kisváros (Komárom) viszonyaira; a darabhoz most Szarka Gyula írt zenét, a dramaturg pedig Csokonai Vitéz Mihály és Pálóczi Horváth Ádám verseit emelte be a szövegbe. A előadás – mondhatni – Kárpát-medencei projektként valósul meg: a Jókai Színház koprodukciós partnere a Soproni Petőfi Színház, a rendező és a koreográfus Erdélyből érkezik, a tervezőcsapatnak van vajdasági tagja is. Béres László rendező, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója az évadnyitón röviden szólt az elképzeléseiről. Mint mondta, a commedia dell'arte stílusát idéző formában képzeli el az előadást, amelyben a színház a színházban játék is helyet kap, egyszersmind megfogalmaz bizonyos reflexiókat azzal kapcsolatban, mit gondolunk a szerelemről, az átokról, a kapzsiságról…
A naptári év végéig még egy bemutatót tervez a Jókai Színház. Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének színpadi átiratát Martin Huba rendezi, aki immár sokadszor vendégeskedik Komáromban, a premier december 8-án lesz. Az évad zenés előadására februárig kell várni: Pataki Éva Edith és Marlene című zenés játékát – a két emblematikus sztár, Edith Piaf és Marlene Dietrich életének, barátságának történetét – Méhes László állítja színpadra. A magyar drámairodalom legnagyobb klasszikusának, Katona József Bánk bánjának premierjét május elejére időzítette a színház, az előadást Hargitai Iván jegyzi, aki a múlt évadban a Naftalinnal tette le a kézjegyét a Jókai Színházban.
Folytatódik az együttműködés Komárom és Kassa között: a Jókai Színház a Thália Liliomfiját kínálja saját felnőtt bérleteseinek. A stúdióbérletesek a 2017/2018-as szezonban is több vendégelőadást láthatnak, köztük Yasmina Reza Az öldöklés istene című fekete komédiáját a tatabányai Jászai Mari Színház művészeivel, Spiró György Árpád-ház című „vérzékeny és naiv krónikáját” a HOPPart Társulattól, valamint Dancsecs Ildikó M/ámor, vagy amit akartok című „zenés vígnépszínműveletét” a Terminál Workhouse-Manna produkciójaként.
A gyerekközönségnek is több előadást kínál a színház, saját új mesepremierje Paul Maar Hoppládája lesz, de játszik majd Komáromban egyebek mellett a szombathelyi Mesebolt Bábszínház is. Tóth Tibor színházigazgató elmondta, folytatódnak a sikeresnek bizonyult egyéb programok is, például – a diákközönséget megszólítva – újra lesz színháztörténeti vetélkedő, és lesznek osztálytermi foglalkozások; mindkettő témáját a Bánk bán adja.
A 2017/2018-as szezonnak két új társulati taggal vág neki a teátrum: leszerződött Culka Ottó, aki az elmúlt években több komáromi előadásban is szerepelt, Béhr Márton pedig, aki márciusban Rómeóként debütált Martin Huba rendezésében, főiskolás gyakornokként kap szerepet több tervezett produkcióban.
Ha minden jól megy, nemcsak a szoftver, hanem a hardver is felfrissül Komáromban. Az elmúlt időszakban kisebb vihart kavart a városban a színház körüli tér méltatlan állapotának kérdése, pontosabban az a dilemma, hogy a városnak vagy az intézményt fenntartó megyének illene-e pénzt áldoznia a környezet rehabilitációjára. Tóth Tibor most arról számolt be, részben városi, részben magyar kormányzati támogatásnak – összesen 35 ezer eurónak – köszönhetően legalább a homlokzat, illetve a főbejárat előtti teret igyekeznek felújítani; a munkálatok szeptemberben is folytatódnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.