Jól fizetett séta a Moldva partján

Bemutatásra váró filmje, a Goya szellemei után a prágai Nemzeti Színházban rendezZuzana Mináčová felvételeAz pedig a cseh fővároshoz köti, ahol a hatvanas években olyan alkotásokkal gazdagította az egyetemes filmművészetet, mint a Meghallgatás, a Fekete Péter, az Egy szöszi szerelmei vagy a Tűz van, babám! De ugyanabban az időben, amikor a híres prágai zenés színházban, a Semaforban rendezett, Ján Roháčcsal közösen filmre vitt egy dzsesszoperát is, a kor ismert és elismert szerzőpárosa, Jiří Suchý és Jiří Šlitr Jól fizetett séta című darabját. Az 1966-ban forgatott zenés film alapanyaga annyira a szívéhez nőtt, hogy lélekben azóta sem tudott megválni tőle. Ennek a ténynek köszönheti most a prágai Nemzeti Színház vezetősége, hogy Milos Forman tavasszal színpadi rendezést vállalt szeretett városában. De mint mindennek, ennek is van egy története.

Nem ez volt a Nemzeti első gesztusa a világhírű rendező felé, aki babérjait olyan alkotásokkal gyarapította – már amerikai állampolgárként – mint a Száll a kakukk fészkére, Hair, Ragtime, Amadeus. Évekkel ezelőtt már komoly tárgyalások folytak arról, hogy a Moldva-parti Aranykápolnában, ahogy a csehek a Nemzetit nevezik, az operatársulattal dolgozik majd Milos Forman. Bedřich Smetana Dalibor című operáját rendezte volna, ami a csehek számára körülbelül annyit jelent, mint nekünk, magyaroknak Erkel Hunyadi Lászlója. Forman lelkesen készült a nagy kihívásra, a terv azonban gyorsan füstbe ment. Elképzeléseit, főleg a darab rövidítéseit illetően, nem tudta akceptálni a „nagy nemzeti operatröszt”. Formannak már az első megbeszélések során látnia kellett: majdani munkatársai, görcsösen ragaszkodva a rég bevált librettóhoz, olyan magas falakat húztak köré, amelyek ledöntését egyszerűen lehetetlennek érezte. A megalkuvás pedig nem az ő műfaja. Tavaly, amikor életműdíjat kapott San Franciscóban, az indoklásban egyébként az is elhangzott: „Soha nem vállalt kompromisszumot, ezért nem hódolt be sem rendszernek, sem stúdióknak vagy producereknek.” A Dalibor színpadra állításáról tehát nem sokkal a felkínált lehetőség után lemondott. Hogy fájó szívvel-e vagy sem, ma már nem is érdekes. Azokban a hónapokban ugyanis már a Goya szellemei forgatókönyvén dolgozott „udvari szerzőjével”, Jean-Claude Carrierre-rel, akivel első amerikai filmjét, az Elszakadást, majd évekkel később a Valmontot írta.

Goyáról, a híres spanyol festőről többen is forgattak már filmet. Legutóbb 1999-ben Carlos Saura Francisco Rabal főszereplésével. Forman számára ez is egy olyan kihívás lett, mint az előbb említett Valmont, amelynek az alapjául Choderlos de Laclos drámája szolgált – de nemcsak neki, hanem a nála sokkal merészebb Stephen Frearsnek is, aki ugyanebből az anyagból ugyanabban az időben Veszedelmes viszonyok címen forgatott filmet. Akkor, amikor Forman már tudta, hogy madridi kollégáját, Saurát is erősen foglalkoztatja az újító szellemű, elképesztő mennyiségű képet festett Goya alakja, ő egy másik filmre készült. A japánok miatt meghiúsult Pokoltábor és az amerikaiak miatt dugába dőlt Rossz hírek után azonban ebből a tervéből sem lett semmi. Az idő azonban neki dolgozott. Saura filmje nem kavart nagy port a világban, érthető módon csak a spanyolokat nyűgözte le. Az évek múlásával aztán ők is egyre kevesebbet beszéltek az alkotásról, majd egyre fokozottabb kíváncsisággal várták, mikor kezdi el forgatni Forman a maga Goya-verzióját. Tavaly aztán zöld utat nyert a produkció. A hetvenhárom éves amerikai-cseh rendező, akkor már cannes-i kitüntetettként, a francia Becsületrend lovagjaként egy madridi palotában startolt a stábjával. A parádés szereposztás most sem maradt el: a címszerepet a dán Stellan Skarsgard kapta, akit elsősorban Lars von Trier Hullámtöréséből és a Szabó Istvánnal forgatott Szembesítésből ismer a közönség. Goya múzsáját Natalie Portman alakítja, Lorenzo testvért pedig, aki szerelmi viszonyba bonyolódik a festő múzsájával, Javier Bardem, az Oscar-díjat nyert Belső tenger mozgássérültjeként brillírozó spanyol színész formálja meg.

Bár a film utómunkálatai még most sem értek véget, Milos Forman a minap már a Jól fizetett séta szereplőválogatásán vett részt Prágában, s noha felnőtt ikerfiai, Petr és Matěj (édesanyjuk Věra Křesadlová, a Semafor egykori üdvöskéje) prágai lakosok, és szoros kapcsolatban áll velük, a fáradhatatlan rendező most is kedvenc szállodájában, egy Vencel tér melletti szecessziós palotában szállt meg. Rövid telefonbeszélgetésünket természetesen a Márai-regénnyel kezdtük.

Mi az oka annak, hogy A gyertyák csonkig égnek című regényből, amelyről olyan lelkesen nyilatkozott, végül mégsem lett film?

Én még mindig nem tettem le róla. Nekem ez a történet továbbra is nagyon tetszik. Hat hét választott el a forgatástól, kész volt a szereposztás, tudtuk, hol zajlanak majd a felvételek, három gyönyörű prágai kastélyban is forgattunk volna, amikor a fülembe jutott, hogy Sean Connery, a film egyik főszereplője visszalépett. Meggondolta magát.

De miért?

Nézeteltérése akadt a producerrel. Megegyeztek valamiben, a szerződése viszont bizonyos pontokban eltért a megbeszéltektől. Ezen jól összevesztek, Sean Connery a végén felállt, és bejelentette: ő ezzel a filmmel végzett is akkor. Erre a szponzorok is visszaléptek, és mint egy kártyavár, az egész összeomlott. Én azonnal találtam volna más színészt a szerepre, de a kassza akkor már üres volt. A forgatókönyvet viszont továbbra is őrzöm, és abban reménykedem, hogy még nincs veszve minden. Nagyon a szívemhez nőtt a történet: igaz, őszinte és feszültséggel teli.

Goya 1746 és 1828 között élt. Mennyit mutat belőle a film?

Ez nem egy életrajzi film lesz. Még akkor sem, ha a festő életének meghatározó szakaszát mutatja be. A Goya szellemei Spanyolország 1792 és 1809 közötti időszakát ábrázolja a festő szemével, vagyis az inkvizíció végétől a napóleoni invázióig terjed a történet. Inest, a festő múzsáját eretnekséggel vádolják, és tömlöcbe vetik. Ezt a szerepet Natalie Portmanre bíztam, aki ráadásként kapott egy másik feladatot is. Ines prostituált lányát is ő játssza a filmben.

Stellan Skarsgardra hogyan akadt rá?

Nem akartam túlságosan ismert, hollywoodi produkciókban szereplő színészre osztani a szerepet. Stellanra, bevallom, a producerek hívták fel a figyelmemet. Több filmben is megnéztem őt, és én is mindben kitűnőnek láttam. Első körben egyébként Javier Bardemet ajánlották a címszerepre. Sokak szerint ő az eszményi Goya. Igen, ez kézenfekvő megoldás lett volna. Spanyol színész játssza a spanyol festőt. De ha neki adom a szerepet, már a spanyolokat sem tudom meglepni, hiszen Javier igazi sztárnak számít hazájában. Lorenzo testvér szerepére azonban ideális választás volt. És az a másik főszerep a filmben. Ráadásul meglehetősen ellentmondásos figura.

Hét év telt el legutóbbi filmje, az Ember a Holdon bemutatója óta. Hét év után milyen érzésekkel várja, hogy a Goya szellemeivel visszatér a világ mozijaiba?

Késő ősszel lesz a világpremier. Természetesen örülnék, ha a közönség szeretné a filmet. Ha sikeres lesz, azonnal belevetem magam a következő filmbe, amelyet Amarillo Slim címen Nicolas Cage főszereplésével forgatok majd.

Tavasszal azonban Prágában rendez, méghozzá dzsesszoperát. Én ezt a műfaji megjelölést még nem is hallottam.

Ne vegye azt olyan komolyan. Egy kis ez, egy kis az. Egy könnyed hangvételű opera. Egy komolyabb dzsesszdarab. Kellemes a zene és szellemesek a dalszövegek. Jiří Suchýt órákon át képes vagyok hallgatni. A Semafor-beli régi előadásait éveken át lemezről hallgattam Amerikában, de annyira féltem, hogy elkopnak, hogy előbb hangszalagra, utána pedig CD-lemezekre másoltam át.

Színházban nem is rendezett soha Amerikában, csak valamikor régen Prágában, a Laterna Magicában és az E. F. Burian Színházban.

Izgulok is rendesen. A Nemzeti nagy kihívás lesz számomra. Remélem, az öröm sem lesz kisebb.