Jogunk van használni anyanyelvünket (1)

A híradások alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi időben sajnos megszaporodtak azok az esetek, amikor a szlovákiai magyarokat csupán azért éri támadás (korábban inkább csak szóbeli, most azonban már fizikai is), mert nyilvános helyen magyarul beszélnek. Mindezek az esetek, de a szlovák internetes fórumokon megjelenő, ezekkel kapcsolatos vélemények is azt mutatják, hogy a szlovák(iai) társadalom jelentős része nincs tisztában a kisebbségek nyelvhasználati jogaival. Nemegyszer hallhatunk, olvashatunk olyan véleményeket – még a támadásokat elítélő hozzászólóktól is –, hogy a kisebbségek tagjai a magánéletben beszéljenek anyanyelvükön, de a nyilvános helyeken (pl. boltokban, hivatalokban) szlovákul kell beszélni, és egyébként is minden szlovák állampolgár köteles szlovákul megtanulni.

Nos, az ilyen véleményeket hangoztatók a kisebbségeknek nemzetközi szerződésekben és hazai törvényekben garantált jogait kérdőjelezik meg. Nézzük most a legfontosabbakat! 1966-ban fogadta el az ENSZ-közgyűlés a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát (hatályos 1976-tól, Szlovákia is csatlakozott hozzá), ennek 27. cikke kimondja: „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.” Konkrétabban fogalmazódnak meg a kisebbségi nyelvi jogok a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól címmel, 47/135-ös szám alatt 1992-ben elfogadott ENSZ-határozatban. Eszerint a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van: „szabadon és beavatkozás vagy bármilyen fajta megkülönböztetés nélkül – mind a magánéletben, mind nyilvánosan – élvezni saját kultúrájukat, hirdetni és gyakorolni saját vallásukat, valamint használni saját nyelvüket” (2. cikk); ezeket a jogaikat „bármilyen megkülönböztetés nélkül” egyénileg és csoportosan gyakorolhatják (3. cikk). Szinte ugyanezt a megfogalmazást találjuk a Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményében (1995): [a szerződő felek] „minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek elismerik kisebbségi nyelvének szabad és beavatkozás nélküli használatát úgy magánbeszélgetésben, mint nyilvánosan, szóban és írásban” (10. cikk). A keretegyezményhez Szlovákia is csatlakozott, a törvénytárban, azaz a hivatalos közlönyben 160-as szám alatt 1998-ban hirdették ki.

A Szlovák Alkotmányban ugyan a kisebbségek nyelvhasználati jogai másképp vannak megfogalmazva, ez azonban nem jelenti azt, hogy Szlovákia nem ismerné el a fentebb idézett, nemzetközileg garantált kisebbségi nyelvi jogokat. A kérdés egyik ismert szakértője, Fernand de Varennes ezzel kapcsolatban azt írja, hogy többek között a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 27. cikkét sértené meg az az állam, amely tiltaná például egy kisebbségi nyelv magánhasználatát nyilvános helyen, ilyen a magánjellegű társalgás – beleértve a telefonálást is – az utcán, közlekedési eszközön, hivatalban, üzletben, munkahelyen, a magán- és üzleti levelezés stb. S ugyanez természetesen érvényes az állampolgárokra is: jogot sért az, aki bárkit megszólít netán kritizál azért, mert az valamely nyilvános színtéren kisebbségi nyelven beszél. Ezekben az esetekben egyben a magánélethez való jog sérelméről is beszélhetünk, ugyanis senkinek semmi köze egy magánbeszélgetés tartalmához, akár érti a beszédet, akár nem.

www.gramma.sk