Jó szülő – rossz szülő?

A nevelés legfontosabb eleme a szülő-gyermek kapcsolat, azoknak az érzelmi, kommunikációs és kötődési sajátosságoknak az összessége, ami a nevelési helyzetek döntő fontosságú összetevője, s a gyermeki személyiség fejlődésének elsődleges alapját képezi. A szülő-gyermek kapcsolat formája és tartalma életkoronként és kultúránként változik. Nemcsak a gyermekkorban, hanem gyakran az egész életen át a legfontosabb kapcsolatok közé tartozik.

I.

A szülő-gyermek kapcsolat alapját a szülői szeretet képezi, az a pozitív érzelmi viszonyulás, ami a szülőt a gyermekéhez fűzi. Ennek a szülői szeretetnek része a gyermek fizikai, lelki fejlődésének elősegítése, az erről való gondoskodás. Az egyik legintenzívebb, s talán a legtartósabb érzelmi kapcsolatok egyike, amelynek része a gyermekért érzett aggódás, féltés, a szülői áldozatkészség, lemondás is. Napjainkban a jó szülő ismérve, hogy erősen kötődik gyermekéhez. Azokban az időkben, amikor nagy volt a csecsemőhalandóság, a szülők érzelmi kötődése jóval később, a gyermek életkorának előrehaladtával (kb. 2-3 éves korban) erősödött meg. Ez volt a helyzet a középkori Európában, s ez a helyzet most is a harmadik világban. A jó szülő kategóriája tehát nagymértékben függ a társadalmi kultúrától.

A mai kultúrákban a gyermekek nagy része tervezetten születik. Jellemző, hogy a gyermeknek a családban töltött életkori szakasza jelentősen meghosszabbodik, ami növeli a szülői, családi kapcsolatok fontosságát. A családban kezdődő, majd később a különböző csoportokban folytatódó szocializáció során sajátítjuk el azokat a viselkedési elemeket, amelyek segítségével megtaláljuk helyünket a társadalomban. A szocializáció alapját tehát a szülő-gyermek kapcsolat alapozza meg. Egyre elfogadottabb és ismertebb az a nézet, mely szerint a szülőhöz/anyához fűződő legelső érzelmi kapcsolat teremti meg a későbbi kapcsolatok mintáját. Az a gyerek, akinek nem volt zavartalan az anyjához fűződő kapcsolata, nem kap olyan mintát sem, amely alapján a későbbiekben az összes többi kapcsolatát kialakíthatja. Egyre több adat bizonyítja, hogy a csecsemőkori anya-gyermek kapcsolat meghatározó a későbbi életkorokban is. A fejlődés-lélektani kutatások eredményei is azt mutatják, hogy a megfelelő kötődés és érzelmi támogatás nélkül, amit a gyerek a szülővel való kapcsolata során kaphat meg, a szocializáció súlyos zavarokat szenvedhet.

II.

A szülői szeretet a gyermekkor folyamán mindvégig fontos az egészséges testi-lelki fejlődés szempontjából, sőt még felnőttkorban is az egyik legjelentősebb kapcsolataink közé tartozik. A csecsemőkori kötődésről, az anya szerepéről nagyon sokat lehet olvasni, a későbbi életkorok azonban nem kapnak ilyen hangsúlyt, holott a nevelési helyzetek a gyermek életkorának növekedésével egyre bonyolultabbá válnak, egyre inkább szükségessé válik a nevelési helyzetek tudatosítása, a megfelelő nevelési stílus kialakítására való törekvés.

Vizsgáljuk meg részletesebben, hogy milyen nevelési stílusok azonosíthatók. A nevelési stílus a szülő által alkalmazott nevelési módszerek összessége (amelyek nem mindig tudatosak a szülő részéről).

A nevelési stílusnak két fontos öszszetevője van, az egyik a kontroll, a másik a kapcsolat nyíltsága (demokratizmusa). Kontroll alatt a gyermek feletti ellenőrzést, míg demokratizmuson a gyermek döntésekbe való bevonását értik.

A nevelési stílus fogalmát Baldwin vezette be, aki a következő kategóriákat állította fel.

erős kontroll – demokratikus kapcsolat

erős kontroll – autoriter kapcsolat (tekintélyelvű)

gyenge kontroll – autoriter kapcsolat – gyenge kontroll

demokratikus kapcsolat.

Baldwin szerint az optimális kombináció az erős kontroll – demokratikus kapcsolat.

Ranschburg Jenő is négy stílust különböztet meg:

meleg – engedékeny meleg

korlátozó hideg

engedékeny hideg

korlátozó

Az első dimenzió „a gyermek testi-lelki-mozgási szabadságára vonatkozik, arra, hogy a különböző viselkedési szabályok milyen kiterjedésben és milyen súllyal nehezednek a gyermekre. Ez a dimenzió az engedékenység és korlátozás két végpontja között helyezkedik el. Ez utóbbi ponton található az olyan nevelői magatartás, amely a gyermeket merev következetességgel érvényre juttatott rendszabályokkal fogja körül. A korlátozó szülő tehát a gyermeket csak meghatározott helyen és hangerővel engedi játszani, ragaszkodik hozzá, hogy kisfia vagy kislánya mindig tiszta és rendes legyen (még a játszótéren is), valamint jó modorú a társaságban, és illemtudó az asztalnál. A játszótársakkal, de különösen a testvérekkel és a szülőkkel szemben megnyilvánuló agresszió, súlyos fegyelemsértés. A dimenzió engedékenységgel jelölt végpontján ezeknek a nevelési elveknek az ellenkezője található. A másik dimenzió a nevelő emocionális (érzelmi) viselkedését ábrázolja. Két szélsőséges végpontjára a „meleg” és a „hideg” jelzőt alkalmazták. A meleg szülői magatartást főképpen a gyermeket elfogadó és megértő, gyermekközpontú viselkedés jelzi. Az ilyen szülő ritkán alkalmaz fizikai büntetést, annál többször dicséretet, a helyes cselekedetek pozitív megerősítését. Tetteit, ítéleteit indokolja, és általában gyakran beszélget a gyermekkel, akinek közeledésére lehetőleg minden alkalommal pozitívan reagál.” (Ranschburg J.: Félelem, harag, agresszió, 1987) A két-két dimenzió két-két végpontjának kombinációiból alakul ki a négy dimenzió.

Fontos megemlíteni, hogy ezek a jellemzők már inkább viselkedési formák, mint nevelői beállítódások. Nem lehet tehát csak egyszerűen kiválasztani és megvalósítani közülük azt, amelyiket szimpatikusnak tartunk. A nevelő személyisége messzemenően meghatározza a helyet, amelyet a két dimenzió egy-egy pontján elfoglal. Egy alapvetően tekintélyelvű személyiség csak átmenetileg tudja fenntartani a demokratikus légkört, akkor is mindig „átütnek” a nevelő személyiségjegyei az erőszakoltan alkalmazott nevelői szemléleten, így nem lesz hiteles. Magunkat, egész személyiségünket kell előbb – megközelítőleg – olyanná alakítanunk, amilyenné gyermekeinket nevelni szeretnénk.

(Folytatás jövő héten)