Janus Pannonius, az első jelentős magyar lírikus 540 éve halt meg

<p>Ötszáznegyven éve, 1472. március 27-én hunyt el Janus Pannonius, az első kiemelkedő magyar lírikus, a hazai latin nyelvű humanista költészet megteremtője.</p>

Egyes források szerint Csezmiczei Jánosnak hívták és tehetősebb horvát kisnemesi családban született a szlavóniai Csezmicén 1434. augusztus 29-én. Apját korán elvesztette, 13 éves koráig anyja, Vitéz Borbála nevelte. A feltűnően eszes fiút 1474-ben nagybátyja, Vitéz János, a Hunyadiak tudós főembere Ferrarába, Guarino da Verona iskolájába küldte tanulni.

Az itt töltött nyolc esztendő alatt alapos humanista műveltséget szerzett, és költővé érett, nevét is ekkor változtatta Janus Pannoniusra. E korszakának fő műfaja a szatirikus, csipkelődő epigramma volt, szerelmi költészete is ebben a műfajban szólal meg először. Sokszor meglepően szabad szájú erotikus versei arról tanúskodnak, hogy az ifjú költő meglehetősen mozgalmas és változatos szerelmi életet élhetett. Mestere, Guarino felismerve tanítványa tehetségét széles körben propagálta műveit, így ismert és kedvelt lett az észak-itáliai humanista körökben. 1454-től a padovai egyetemen kánon- és római jogot hallgatott. Költészete is új irányt vett: felfedezte a panegyricus (dicsőítő költemény) műfaját, amelynek legmaradandóbb darabja a Guarinóról írt dicsőítő ének.

Janus Pannonius 1458-ban nagybátyja hívására hazatért, előbb királyi személynökként kamatoztatta jogi tudását, majd a királyné kancellárja lett. 1459-ben Mátyás a pécsi püspökség élére állította, ezzel az ország egyik legbefolyásosabb emberévé tette. Janus beilleszkedése nem volt zökkenőmentes: alig akadt szellemileg egyenrangú társa és költészetének sem volt igazán értő közönsége.

1465-ben Mátyás követeként Velencében és Rómában tárgyalt a török elleni segély ügyében. Ugyanakkor pápai engedélyt szerzett Vitéz János pozsonyi egyetemének megalapításához, kódexeket vásárolt a király és maga számára, és új ismeretségeket kötött, többek közt Marsilio Ficinóval, a neoplatonizmus vezető képviselőjével. Az olasz út ösztönzőleg hatott költészetére, ugyanakkor a Mátyással való kapcsolatában már a válság jelei mutatkoztak. Nem lett még teljesen kegyvesztett, ám régi befolyását nem tudta visszaszerezni, és helyzetét nehezítette súlyosbodó tüdőbaja. Egyre több időt töltött Pécsett, ahol görög nyelvről fordított és a költészet mellett filozófiával is foglalkozott.

1471-ben - szembefordulva Mátyással - nagybátyja, Vitéz János mellett tevékeny szerepet vállalt a király elleni összeesküvésben. Mátyás az összeesküvőket elfogatta, kivéve Janust, aki Itáliába akart menekülni. Útközben azonban meghűlt, tüdőgyulladást kapott, és a Zágráb melletti Medvedgradnál 1472. március 27-én meghalt. A kiengesztelődött király később Pécsett eltemettette, és műveit összegyűjtette a Corvina könyvtár számára.

Janus Pannonius életművében több száz epigrammát, két kötetnyi elégiát, nagyszabású panegyricusokat, episztolákat, vers- és prózai fordításokat találunk. Gerézdi Rabán irodalomtörténész szerint ő "az első nagy magyar lírikus, bár egy magyar nyelvű verssor sem maradt utána, csak latinul énekelt".

2008 októberében Pécsett ünnepélyes keretek között újratemették, a székesegyház altemplomában helyezték végső nyugalomra Janus Pannoniust. 2009-ben Pécsett is bemutatták "igazi arcát", azaz fejszobrát, amelyet koponyájának másolata alapján készítettek el szakemberek a legmodernebb arcrekonstrukciós eljárásokkal. 2012-ben a Magyar PEN Club a nevét viselő nemzetközi irodalmi díjat hozott létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?