Izgalmas kaland számára az alkotás

<p>Május 20-án, az Újrahasznosítás című kiállításának a somorjai zsinagógában tartott megnyitóján vette át Liliane Csuka svájci képzőművész Somorja város díját Domsitz Károly polgármestertől, a város kulturális életében való tevékeny munkájáért.</p>

Liliane Csuka 1997-ben járt először Somorján, azóta rendszeresen visszatérő vendége a Kiss Csaba és Suzanne által vezetett At Home Gallerynek. Az azóta eltelt csaknem másfél évtizedben több kiállítása is látható volt Somorján, s az At Home Gallerybe az ő közvetítésével számos külföldi művész látogatott el. Liliane Csuka a képzőművészet iránt érdeklődő fiataloknak workshopokot is vezet, ezek az alkotóműhelyek kiállítással fejeződnek be – akárcsak a mostani, csütörtökön nyílt Újrahasznosítás című kiállítás is, amelyet a somorjai művészeti iskola diákjaival készített.

Liliane Csuka egyik fő inspirációs forrása a természet, amelyet nagyon szeret, emellett művészetének egyik jelentős témája az – emberek, nemzetek közötti – kommunikáció. Fontosnak tartja egymás kultúrájának megismerését, tiszteletét. A hetvenes éveiben járó képzőművész magánemberként is bűbájos személyiség. Energiájával, kreativitásával, optimizmusával, pozitív kisugárzásával pillanatok alatt kellemes hangulatot varázsol maga köré, bárhol is van.

Milyen érzéssel fogadta Somorja város díját?

Rettentően meglepődtem, őszintén mondom. És egy kicsit zavarban is voltam.

Miért?

Nem vagyok hozzászokva a kitüntetésekhez. Ez a legelső díj, amelyet a pályám során kaptam. Egyébként soha nem foglalkoztatott az a gondolat, hogy jó lenne, ha valamilyen díjat kapnék. Azért lettem képzőművész, mert nagyon élvezem ezt a munkát. Ez az életem.

Mondana valamit arról a kiállításról, amelyet most készített a fiatalokkal Somorján?

Először arra gondoltam, hogy wc-papír gurigákból egy ágyat készítünk, vagy valami hasonlót. Gyakran eszembe jut, milyen szörnyen pazarló világban élünk, annyi mindent eldobálunk, kidobálunk. Pedig a tárgyakat sokféleképpen felhasználhatjuk és hasznosíthatjuk, ahelyett, hogy a szeméttelepen végzik. És az jutott eszembe, miért ne csinálhatnánk valami hasonlóan „újrahasznosított” alkotást a zsinagógában is. Fontosnak tartom, hogy a fiatalokat rávezessük, nem kell feltétlenül mindent eldobálni, amire már, úgy tűnik, nincs szükségük, mert lehet, hogy valaki más még fel tudja használni valamire. Elég hozzá egy kis fantázia, és a dolgok beindulnak. Ugyanúgy, mint most, amikor Somorján a fiatalokkal dolgoztam. Egyikük, Gábor azzal az ötlettel jött, hogy készítsünk fákat a wc-papír gurigákból, aztán az egyik kislány, Kitti azzal állt elő, legyenek belőlük padok. És ahogy meglódult a fantáziájuk, beindult a közös munka. Nagyon kellemes volt velük dolgozni.

Mondana valamit a családi gyökereiről? Mert a neve alapján letagadhatatlan, hogy magyar származású…

Az édesapám Budapesten született, egyéves volt, amikor a szüleivel elköltözött Elzászba, a nagyanyám ugyanis onnan származott. Amikor kitört az első világháború, az édesapám 17 évesen bevonult a német hadseregbe, harcolt Oroszországban, részt vett ezekben a szörnyűségekben. A nagyszüleim később Svájcba költöztek, Bázelbe, ahol a nagyanyám cipőboltot nyitott. Az édesapám már nem beszélt magyarul, a nagymama szintén nem tudott, csak a nagypapa volt magyar.

Kinek köszönheti a képzőművészet iránti vonzalmát?

A gyerekeimnek. Kis korkülönbséggel jött a világra a fiam és a lányom, és mivel otthon voltam velük, sokféle dolgot „kézműveskedtem” nekik különféle maradék alapanyagokból. Meg a magam örömére is, mert egyre inkább úgy éreztem, magamra találtam ebben a tevékenységben. Később aztán, 34 évesen, mikor a gyerekeim már nagyobbak lettek, Zürichben, a szülővárosomban be is iratkoztam egy különleges képzőművészeti iskolába. Egy nagyon közeli barátom beszélt rá, azt mondta, nekem ott a helyem. Kísérleti iskola volt, nem a festés, a rajzolás technikájára oktattak bennünket, hanem megkaptuk a különböző témákat, és azokkal kellett kezdenünk valamit. Hogy mit, azt már teljesen ránk bízták. Készíthettünk festményt, grafikát, fotót, szobrot, bármit. Csodás iskola volt. Ott tanultam meg a különböző anyagok használatát. Sokféle alapanyaggal dolgoztam már, cementtel, fával, papírral, később a land art, a tájinstalláció is nagyon vonzott. Számos alkotásom született természeti környezetben. Ez a legkedvesebb műfajom, nagyon szeretem. A land arttal akkor kezdtem el foglalkozni, amikor Angliában éltem, mert ott varázslatos a táj. Tájinstallációkat akkor is készítettem, amikor Franciaországba költöztem. Ma már sajnos erről le kell mondanom, mert nem vagyok olyan jó erőben, mint valamikor.

Élt Angliában, Franciaországban, majd visszatért Svájcba. Hogyan befolyásolták művészetét a különböző kultúrák?

Angliai éveim során, mint említettem, főleg tájinstallációval foglalkoztam. Franciaországban abból a szempontból volt nehezebb a helyzetem, hogy ott idegenként és ráadásul nőként nagyon nehéz bejutni a galériákba, különösen Párizsban. Zürich városának azonban van Párizsban egy művészeti központja, ahol a különböző országokból érkező művészek műtermet bérelhetnek. Ott dolgoztam egy-két évig, de végül elegem lett Párizsból. Normandiába költöztem, ahol találkoztam néhány művésszel, akikkel egy művészeti csoportot alakítottunk. Közös kiállításokat rendeztünk, a saját magunk erejéből, tehát nem galériákon keresztül. Ez is egy csodálatos időszaka volt az életemnek, mert ezeket a kiállításokat Normandia különböző szegleteiben készítettük.

Hogyan születnek meg az alkotásai? Milyen módszerrel szeret leginkább dolgozni?

Nem szoktam terveket készíteni. Hagyom, hogy az anyag, a tárgy vagy a környezet, a hely, ahova meghívnak dolgozni, hasson rám, és elindítson bennem egy ötletet, egy gondolatot. Az is előfordul, hogy amikor belekezdek egy munkába, még magam sem tudom, mi születik belőle. Ettől még izgalmasabb kalanddá válik számomra az alkotás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?