Itt van a város, vagyunk lakói

Az utóbbi hetekben jártunk a forgatáson, kérdezősködtünk, összegyűjtöttük a tudnivalókat, és rájöttünk, hogy lehetetlen mindezt besűríteni egy standard méretű cikkbe. Az ötlet kipattanása, a low-budget (spórlós) projekt létrejötte és fokozatos növekedése, Molnár Csaba rendező személyes indíttatása, a forgatókönyv folyamatos alakulása, a szereplőgárda és a stáb, a produceri teendők, a hazai támogatási rendszer áldásai és buktatói mind megérdemelnének egy-egy külön misét. Ezért úgy döntöttünk, hogy több részben tárgyaljuk az eddig történteket, mert egy nyolcrészes szlovmagy sorozat, amelyet az itteni köztévé vetít majd le, minimum háromrészes cikksorozatot érdemel. Döntésünk fő oka az volt, hogy a Pressburg emészthető formában foglakozik az identitás kérdésével, egymás megértésének és elfogadásának fontosságával, közös teendőinkkel, amely témák lapunk számára is fontosak.

A komáromi, színmagyar környezetbenn felcseperedett Molnár Csaba elvégezte a rendező szakot Pozsonyban, majdnem színszlovák környezetben, ahová eleinte egyáltalán nem vágyott, csakúgy, mint a Pressburg főszereplője. Aztán befogadta őt a város, ahogy Attilát is a sorozatban.

De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk 2018-ban, amikor Molnár Csabát épp benyelni készült a szlovák kereskedelmi tévés sorozatipar. Egy népszerű sitcom, a Horná Dolná egyik rendezője lett, amely A mi kis falunk címen Magyarországon is nagy sikerrel fut.

Molnár Csaba azt mondja, külső rendezőként sokat tanult az elmúlt évek taposómalmában a sorozatok működéséről, viszont mindent aláraktak, nem voltak olyan jellegű gondjai, amilyenek saját projektje, a Pressburg kapcsán szinte naponta adódtak. „Egy régóta futó, sikeres tévésorozatról volt szó, azaz beültettek engem a kormány mögé egy kész versenyautóba, megvolt a pálya, a technikai személyzet, csak a vezetésre kellett koncertrálnom. A Pressburgnál viszont nekem kellett összeraknom az autót, kijelölnöm a pályát és kiválasztanom a munkatársaimat.”

A specifikus téma miatt kezdetben internetes megjelenésben gondolkodott, mivel nem feltételezte, hogy Szlovákiában bármelyik országos televízió valaha nemhogy finanszírozna, de egyátalán műsorára tűzne egy kétnyelvű, szlovák–magyar sorozatot. Évek óta úgy kelt fel minden reggel, hogy a kisebbségi szlovákiai magyar indentitás foglalkoztatta, amely egy (politikai aspektusok nélkül is) rendkívül bonyolult viszonyrendszer. Ráadásul egy szlovák nyelvészt választott élete párjául Lucia Satinská személyében, aki nyitott, érdeklődő világlátást örökölt zseniális édesapjától, Július Satinskýtól. A szlovák komikus lánya felnőttként tanult meg magyarul, azóta Pozsony bilinguális múltját kutatja, és fontos szereplője lesz ennek a történetnek is a későbbiekben.

„Folyamatosan dolgoztam a forgatókönyvön, és amikorra odáig jutottam, hogy reálisan le lehetne forgatni a Pressburgot, nagy meglepetésemre beszállt a szlovák televízió is. Azt mondták, érdekli őket ez az ötlet, és nem találták zavarónak, hogy a játékidő felében magyarul beszélnek benne, amit feliratozni kell. Akkor az az Anton Šulík volt ott a programigazgató, aki egyetemi osztályfőnökömnek Martin Šulík rendezőnek az öccse. Néhány volt osztálytársam is csinálhatott már kisebb-nagyobb filmeket az RTVS támogatásával, és én is bizalmat kaptam tőlük. Nyilván az is számított, hogy ezzel egy bizonyos közszolgálatiságot is teljesítenek” – meséli Molnár Csaba, hozzátéve, hogy hét verzió született a forgatókönyvől, mire összeállt a végleges történet.

„A legelején inkább játéknak tekintettem, örültem, hogy írhatok egy saját sorozatot. Akkor ötven perces részekben gondolkodtam, de aztán rájöttem, hogy az túl hosszú, még vígjátéksorozatnak is, hiába ötven perc a tévés standard. Aztán megtetszett az internetes formátum, ami eleve szabadabb platform, és rövidebb részek elhelyezésére alkalmas. Ráadásul pont azt a réteget tudom elérni a sorozattal, amelyet elképzeltem célcsoportként. Szóval folyamatosan változtak a dolgok, csak az alapsztori maradt, amibe sok minden belekerült az első verzió óta.”

Az alapsztori a következő: egy csicsói magyar srác felkerül Pozsonyba, mert nemigen van más választása. Utálja a várost, aztán megismerkedik egy nyitott, kozmopolita lánnyal, aki révén önmagáról is sok mindent megtud. A másik szál egy titkos csoport, a „felvidéki betyárok” működését követi. Róluk csupán annyit árulhatunk el, hogy a Dél-Szlovákiában magyar feliratokért harcoló csoport tevékenysége adta az ötletet a forgatókönyvíróknak, akikből több is volt Molnár Csaba mellett. Feleségével, Lucia Molnár Satinskával és Varga Emesével, a Komáromi Jókai Színház dramaturgjával kezdték a munkát, majd csatlakozott Lengyel Dia, akinek képregényeit sokan ismerik. Amikor pedig a Szlovák Televízió is beszállt a projektbe, kaptak tőlük egy remek forgatókönyvírót Jakub Medveckýt és egy dramaturgot, Peter Balko személyében. Ő íróként is egyre sikeresebb (első regénye, a Vtedy v Lošonci magyarul is megjelent), és szlovákként „külső szemmel” tudta nézni az egyes jeleneteket, illetve azt, mely poénok működnek a szlovák nézőnél, és melyek kevésbé.

A férfi főszerepet Matusek Attila játssza, ő volt az egyetlen, aki a casting első pillanatától biztos volt, hogy játszik a sorozatban, a többieket különböző szempontok szerint válogatta rendező – a betyárok például körülbelül egy korosztályból kellett legyenek, és szükség volt olyan színészekre is, akiknek elsősorban a komikus vénájuk erős, mint például Culka Ottó, vagy a női főszerepet játszó Anna Jakab Rakovská. Az ő nagymamáját egy igazi színészlegenda, Zuzana Kronerová alakítja, Attila édesapjának szerepére pedig sikerült megnyerniük Csuja Imrét, aki Molnár Xéniával alkot párt a sorozatban. A stábban sok a szlovákiai magyar: az operatőr Angyal Gábor, Madleňák Andi jelmeztervező, Csuport Máté vágó, a producer Forgács Attila vagy a gyártásért felelős Ivanics Júlia. Ez fontos szempont volt, bár elsősorban a szakmai rátermettség számított valamennyi poszton.

A következő, jövő kedden esedékes részben szó esik a finanszírozásról, Pozsonyról mint kulisszáról és arról, milyen sztereotípiák élnek a szlovákokban az itteni magyarokról, illetve szerintünk mit gondolnak rólunk…