Itt és most, vagy sehol?

Now here (Itt most) címmel Monique Besten holland képzőművész kiállításának megnyitója lesz ma 18 órakor az At Home Galleryben, azaz a somorjai zsinagógában. A kiállítás alcíme: Egy történet a történelemről. De az is lehet, hogy nem csupán arról. Hiszen az angol cím (Now here) szójáték: egybeolvasva (nowhere) már annyit jelent: sehol.

Somogyi Tibor felvételeAz eltelt évek során sokféle kiállítás volt már látható a zsinagógában, de talán Monique Besten installációja az első, amely szinte minden talpalatnyi helyet kihasznál, és egy különös „otthonná“ varázsolja a teret. A fiatal képzőművész fő alapanyagául az újságpapírt választotta, ebből születtek papírcsónakjai, valamint apró madarai, amelyekből körülbelül tízezer „fészkelte be” magát a zsinagógába. Az installáció része több videoprojekció is. A holland művész nem csupán arról mesélt, milyen is az a bizonyos történet a történelemről, amely a kiállítás alcímében szerepel, hanem arról is, hogyan került Amszterdamból Somorjára.

Monique Besten nem először jár Szlovákiában: 2005-ben hat hónapot töltött Párkányban „hídőrként”, a Mária Valéria híd köré szervezett képzőművészeti projekt résztvevőjeként. Párkányban hallott először a somorjai At Home Galleryről, s a hídőr projekt vezetője ajánlotta neki, vegye fel a kapcsolatot a galéria működtetőivel, Kiss Csabával és Suzanne-nal. Monique Besten élt is a lehtőséggel, és ellátogatott Somorjára.

„Körülnéztem a környéken, és már akkor úgy éreztem, szívesen dolgoznék itt. ĺgy természetesen nagyon megörültem, amikor a múlt évben Csabáék felkértek, készítsek egy kiállítást a zsinagógában. Tavaly novemberben tehát újra ideutaztam, hogy még jobban megismerjem az épületet, a várost, az itteni embereket, mert számomra nagyon fontos, hogy a munkáimat mindig az adott helyhez igazítsam, hogy »testreszabottak« legyenek. Ehhez pedig el kell töltenem bizonyos időt azon a helyen, ahol a kiállításomat készítem. Szeretem egyébként az olyan helyeket, amelyeknek különleges kisugárzásuk, légkörük van. A somorjai zsinagóga is ilyen. Falai között szinte tapintható a múlt. S mivel hat évig történelmet tanultam, úgy gondoltam, érdekes lenne, ha olyan installációt készítenék, amely a történelemről, az időről, az idő múlásáról szól. De most így végignézve a majdnem kész installáción, talán inkább azt mondanám, hogy a múló időről, s ebben a múló időben a változó terekről, tárgyakról szól.

A kiállítás címében jelölt »egy történet« nem egy konkrét történet, és nem az én történetem. Illetve az enyém is, mert én is a saját múltammal, a magam történetével érkeztem Somorjára, de a zsinagógának is megvan a maga története. Azt gondolom, sok-sok történet van itt. Hiszen azok az újságpapírok is, amelyeket a munkám során felhasználtam, számos történetet tartalmaznak. Ezenkívül van történetük, múltjuk azoknak az embereknek is, akik ellátogatnak erre a kiállításra. Azzal, hogy belépnek a zsinagógába, tulajdonképpen ők maguk is az installáció részévé válnak. Mindig abban reménykedem, hogy azok, akik eljönnek a kiállításomra, elgondolkoznak azon, hogy nekik mit is üzen. Érdekel, mit gondolnak a látogatók a munkámról. Előfordul, hogy egy-egy kiállításomon odajön hozzám valaki, és elmondja, neki mit jelent. Van úgy, hogy meglepődöm, mert olyasmit mondanak, ami nekem eszembe sem jutott. Ezáltal engem is inspirálnak, ötleteket adnak.

A munkáimban általában hétköznapi tárgyakat használok fel, de megpróbálom őket szokatlan kontextusba helyezni. Szeretem meglepni, meghökkenteni az embereket, és arra inspirálni őket, hogy figyeljenek arra, mi történik körülöttük, a világban. Nem a politikára gondolok, hanem az egyszerű, hétköznapi történésekre, amelyek nagyon érdekesek lehetnek.

Hogy miért lettem képzőművész? Nem is tudom. ĺgy alakult. Nem látok ebben semmi különöset. Van, aki képzőművészettel foglalkozik, van, aki történelemmel, van, aki kenyeret süt. Mindenki végzi a maga dolgát. Számomra a képzőművészet lehetőséget nyújt arra, hogy megpróbáljam megfejteni, miről is szól az élet.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?