Irodalmi körkép csacsikkal

Az írótábor résztvevői (szemben a nagyváradi vendégek) Somogyi Tibor felvételeiA magyarok bejövetele című körkép alkotójáról elnevezett, a Nyitra folyó holtága által körülölelt félszigetet – mely hajdan a Feszty-birtok részét képezte és majálisok helyszíne is volt, de a második világháború utáni kisajátítást követően szemétlerakóként funkcionált – Katona István álmodta és formálta újjá az ezredforduló körüli években. Az ősfás parkot, a szállásul szolgáló jurtákat és a hangulatos fedett teraszt, ahol az előadások és a beszélgetések zajlottak, pénteken délelőtt vették birtokukba a hazai irodalmárok. Lidus és Ucula, a parkerdő két csacsija, akik a három nap alatt megkülönböztetett figyelmet szenteltek még a legelvontabb irodalomelméleti eszmefuttatásoknak is, a tábor számos résztvevőjét régi ismerősként üdvözölték. Ezúttal a szúnyoginvázió is elmaradt, amely két évvel ezelőtt komoly pszichés terheket rakott a szépliteratúra művelőinek nemcsak a vállára, hanem szinte egész testfelületére. Idén az időjárás is kedvezett, az egyedüli zavaró körülményt csupán a park felülnézetből turult formázó szabadtéri színpadának péntek esti műsorai jelentették. A gyönyörű görög népzene kellemes aláfestése volt ugyan az eszmecserének, melynek óhatatlanul némi mediterrán jelleget is kölcsönzött, ám Vass Ottó Barak László verseiből készült előadóestjét a hét vezérről elnevezett jurták egyikében kellett megtartani. Igaz, az operettslágereknek a „szellők szárnyán” a legtávolabbi Töhötömig is el-elhatoló foszlányai helyenként kivételes képzettársításokat indukáltak a legösszetettebb metaforák szövevényeiben is logikai csapásokat kereső alkotókban.

A háromnapos írótábor nyitórendezvénye a hazai magyar folyóiratok és kulturális rovatok szerkesztőinek bemutatkozása volt, amelynek az elképzelés szerint nyilvánvalóan parázs vitába kellett volna torkollnia. Olyan konstruktív vitába, mely az irodalmi fórumok tapasztalatcseréjén kívül az értékközvetítés jobb összehangolását is elősegíti (és bizonyos esetekben a minőség minimumának számonkérésétől sem mentes). Ehelyett azonban jószerivel csak párhuzamos monológokat hallottunk – a múlt és legfeljebb a jelen ecsetelését. A szerkesztőket csak a pályázati pénzek folyósításának idei késéséről szóló epés (és, bizony, már az epénél is keserűbb) megjegyzések mozdították ki a mély letargiából.

A péntek kora délután a Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága szervezeti kérdéseinek taglalására fordíttatott. Hodossy Gyula elnök különösen az alapszabályzatnak az effektívebb működéshez elengedhetetlenül szükséges korrekcióiról szólott drámai erővel.

Keserű József eddig kizárólag Komárom kulturális életét gazdagító Egy csésze tea című beszélgetéssorozatának vendégei ezúttal a romantikus martosi parkban vallottak alkotói attitűdjeikről. A két fiatal füleki író, Mizser Attila és György Norbert együttszerepeltetése produktív ötletnek bizonyult – és nem csupán a közös gyökerek okán. Mizser Attila költőként ismert ugyan – méghozzá igencsak ígéretesként, hiszen például tavaly megjelent második versgyűjteményével nem csak a kritikusok egyöntetű elismerését nyerte el, hanem a Szlovák Irodalmi Alap nívódíját is kiérdemelte –, ám poétai sikereinek közepette első regénye is elkészült, és hamarosan megjelenik a Kalligram Kiadónál. György Norbert sem prózaíróként kezdte. Ő a filmes szakma felől közelített a nagyprózához: amatőrként a kilencvenes évek elejétől készít rendkívül szerény költségvetésű, mégis komoly szakmai sikereket elért mozgóképeket. Második filmjét, a Túléletet a győri Mediawave-en mutatták be, Gabika és Hugó című alkotása pedig a Budapesti Filmszemle versenyprogramjában szereplő tizenöt film között is helyet kapott. Klára című első regénye – amely Norbert György álnéven a Nap Kiadó gondozásában látott napvilágot – úgy tűnik, az idei szlovákiai magyar prózatermés egyik legsikeresebb alkotásaként vonul be a köztudatba. Persze Mizser Attila sem csupán a pennaforgatásban leli örömét! Hogy mást ne mondjak, földije egyik filmjében is komoly szerepet játszott – vagyishogy szerepelt.

A Vass Ottó előadásában pénteken este elhangzott versösszeállításról már szóltam, itt annyit tennék még hozzá, hogy a gyakorlott versmondó teljesítményét a kéretlen zenei kíséret sem volt képes különösebben befolyásolni.

A pénteket a tábortűz körüli események zárták: a felolvasások, illetve a hajnalig folyó kötetlen beszélgetés, amely tudvalevőleg minden értelmiségi együttlétnek legfontosabb része.

Másnap délelőtt is beszélgetéssel folytatódott az írótábor programja. Két jelentős fiatal költő-teoretikus (nehéz lenne eldönteni, melyik tevékenységük kívánkozik inkább kiemelésre) értékelt és faggatott három elsőkötetes prózaírót. Az előbbiek: Németh Zoltán (akinek mértékadó irodalomkritikusi életműve is egyre gyarapodik) és Csehy Zoltán (aki fiatal kora ellenére az antik költészet egyik legismertebb és legelismertebb fordítója), utóbbiak pedig Bárczi Zsófia (A keselyű hava, AB-ART), Gazdag József (Kilátás az ezüstfenyőkre, Kalligram) és a már említett György Norbert (Klára, Nap Kiadó). Tegyük hozzá gyorsan, ami – tekintve az igencsak gyér hazai prózatermést – föltétlenül aláhúzandó: mindhármuk kötete idén került ki a könyvesboltok polcaira. Nem emlékszem, mikor jelent meg nálunk utoljára három ilyen színvonalú első prózakötet röpke fél év leforgása alatt. Valószínűleg soha.

Az ítészeknek a fiatal prózaíró-triásszal való szimultán beszélgetését a Nagyváradon megjelenő Várad című „irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos” folyóirat bemutatkozása követte. Barabás Zoltán szerkesztő beszélt az immár harmadik évfolyamába lépett lap törekvéseiről, céljairól és nagyra törő terveiről, felhívva a szlovákiai magyar írók figyelmét is a Várad-beli publikálás lehetőségére és kívánatos voltára. Egyébként aki nem tudná: a közelmúltban látott napvilágot a partiumi és a csallóközi írók közös antológiája. Szombat délután pedig arról is tudomást szerezhettünk, hogy a két, egymástól – legalábbis földrajzilag – meglehetősen távol eső régió irodalmárainak együttműködése korántsem szakad meg az antológia megjelenésével.

Az ebéd utáni ejtőzést követően, melyet a táborban három nap alatt megfordult mintegy félszáz alkotó többnyire a Patikának nevezett helyi vendéglőben abszolvált – ahová kedélyes holtági csolnakázás keretében is el lehetett jutni, miközben a ladikos (és bárkás) szerepében jelen sorok íróját tudhatták maguk mögött a kalandvágyóbbak –, egyszóval ebéd után a Pegazus-pályázat kiértékelésére és a díjátadásra került sor. Szerepeljen itt legalább a két első helyezett diákíró neve: próza kategóriában Gubo Sándor, versben pedig Rácz Boglárka végzett az első helyen (utóbbi érdekes mód szintén Fülekről). Kis szépséghibája az idei pályázatnak, hogy tanulmány-kritika kategóriában a beérkezett két darab pályamű sem bizonyult értékelhetőnek.

Estefelé friss Kossuth-díjas költőnk, Tőzsér Árpád előadása hangzott el Az északi, közép-európai és felföldi géniusz mint irodalmi minőség címmel, amely cím természetesen Hamvas Béla Öt géniusz című esszéjére utal. Tőzsér írása tulajdonképpen Hamvas érzékletes-érzékien leírt rendhagyó kultúrantropológiai eszmefuttatásának méltó – bár némileg racionálisabb – továbbgondolása.

A szombat este későbbi műsorairól és a vasárnap délelőttről sajnos csupán hallomásból számolhatok be. Különösen H. Nagy Péter Vizuális költészet és avantgárd című programját sajnáltam elmulasztani, amelynek olyan kiváló vendégei voltak, mint Géczi János vagy a hazaiak közül Juhász R. József és Mészáros Ottó. Nem is beszélve arról az állítólag kitűnőre sikeredett (és korántsem csupán a maga vizualitásában önmagát emésztő) gulyásról, amelyet Juhász R. kreált a tábortűznél. A tábortűznél, amelynél minden bizonnyal akkor már – úgy, ahogy előző hajnalban – Lidus és Ucula is ott melegedett...

Az utolsó híradást az idei táborról a három napot végigsziporkázó Z. Németh Istvántól kaptam, mégpedig SMS formájában. Pista természetesen már hazafelé menet megdallta a martosi írófesztet. ĺme, az első négy sor: „Üres a tábor, / szú szól a fából, / szamárszem villan / az éjszakából...