Interjú a ONE Fesztivál egyik volt szervezőjével

Pozsony |

<p>Puha József interjúja Csaplár Györggyel, a ma délelőtt minimum szokatlannak mondható körülménnyek között végetért ONE Fesztivál egykori szervezőjével. Azt Csaplár sem tudja, hol lehetnek a szervezők, naiv áldozatnak érzi magát. Elmondása szerint későn tudatosította, hogy a szavak mögött nincs háttér. A beszélgetés a Pátria rádió Tízórai című műsorában hangzott el, élő adásban.</p>

Hogy érzi, mennyire felelős a történtekért?
A rendezvény naiv áldozata vagyok. A fő szervező rendelkezésére bocsátottam bizonyos pénzösszeget, arra gondolva, hogy ez megtérül, és a kezdetekben tanácsokkal láttam el őt: megegyeztünk, hogy segítek megszervezni a Krisna-sátor programját. Sajnos, csak később tudatosítottam, hogy a szavak mögött nincs háttér. Még a jegyárusítás megkezdése előtt kiléptem a szervezésből. Sejtettem, miután a dominóeffektus elindult, hogy ebből nagy baj lesz.

Ez mikor volt?
Augusztus második hetében. Arra gondoltam, ha minden kötél szakad, a krisnásokat én kifizetem saját zsebből, ők csak útiköltséget kértek. Egyéb szervezési munkában nem vettem részt, most mégis ég a bőr a képemről.

Honnan volt pénz a fesztiválra?
Azt mondták, számos szponzor van a háttérben, azután fokozatosan rájöttem, hogy ezek üres szavak.

Ön szerint hol lehetnek a szervezők?
Fogalmam sincs. Három napja beszéltem velük telefonon, akkor már nyilvánvaló volt, hogy ég a talaj a lábuk alatt. Hívtam őket, mert a Krisna-völgyben voltam, és a krisnások jelezték felém, hogy szerintük nincs minden rendben a szervezéssel. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?