Ingyenes koncertek

<p>Az MR2 Petőfi rádió és az Érsekújvári Polgári Klub közös szervezésében holnap, május 1-jén Érsekújvár főterén lép fel a 30Y és a Vad Fruttik, valamint három helyi zenekar, a No Entry, a Mantinels és a The PROJ3CT. A kezdés időpontja este hat óra, a belépés ingyenes.</p>


A Magyar Rádió újjászületése óta a Petőfi rádió - közszolgáltatási kötelezettségéből adódóan -látja el a hazai alternatív-underground zene terjesztésének profetikus szerepét. Azt vallják, hogy a zene kultúra, a kultúra pedig közszolgálat. Ezen küldetés egy újabb állomása a határon túli magyar fiatalok becserkészése olyan zenekarok szerepeltetésével, amelyek sokat köszönhetnek a Petőfinek, hiszen a rádióban folyamatosan játszott számaik országos ismertséget hoztak nekik.

A 30Y egy szombathelyi buszjáratról kapta a nevét, a tagok 2000-ben ismerték meg egymást Pécsett, és akkor alapították a zenekart. Fokozatosan meghódították a pécsi közönséget, illetve felléphettek a legnagyobb országos fesztiválokon. 2004-re lettek „nagykorúak“.
A pécsi fiatalok számára a 30Y zenekar hordozza azokat az értékeket, amelyek a magas és a kommersz kultúra között helyezkednek el. Zenei és szövegvilágukkal egyaránt képesek megszólítani az egyetemista és középiskolás hallgatóságot. Első nagylemezük bemutatóját a Petőfi Csarnokban tartották a Kispál és a Borz vendégeként, ahol 3000 ember előtt állhattak színpadra. A koncertet követő egy hétben 1500-an töltötték le a lemezüket a www.30y.hu honlapról. Ők maguk az 1990-es évek amerikai zenekarainak életérzését tartják követendő példának, és nem szeretik kategorizálni zenéjüket.

A Vad Fruttik számos tehetségkutatót nyert, míg végül felfigyeltek rá a rádiócsatornák. 2006-ban jött ki első nagylemezük „Rózsikámnak digitálisan“ címmel, amelyről több dal szerepelt a Radio Cafe, a Cool TV, és az MTV slágerlistáin.

A 2007-es Sziget és VOLT fesztiválon teltházas koncerteket adtak, és felkerültek a Magyar Könnyűzenei Exportiroda éves válogatáslemezére. Az MR2 Petőfi rádió műsorstruktúra váltása óta napi szinten hallhatóak országosan is. A Radio Café 2008-as szavazásán Az év albuma címet nyerték második nagylemezükkel, melynek címe: Egy éjszaka Bohémiában. Rengeteget koncerteznek szerte az országban. Bővebb információ a következő címen található a zenekarról: www.vadfruttik.hu

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?