Ima a sátánistáért

Május 7-én, szerdán korán reggel a pozsonyi autóbusz-pályaudvaron jártam, hogy buszt rendeljek közösségünk egy rendezvényéhez. Miután kifizettem a számlát, betértem a büfébe, hogy megreggelizzem. Egy ötven év körüli férfi, látva fehér galléros papi ingemet, odakiáltott asztala mögül: „Nocsak, a pap mindenét neki... Kis hülye. Debilis!” Felállította hát a súlyos diagnózist, ám ezzel még nem ért véget a dolog. Míg a pultnál álltam, a papok szidalmazásának legkülönbözőbb módozatai hangzottak el. A példátlan durvaság hallatán érzett kezdeti felháborodás után az jutott az eszembe, hogy valóban „nincs új a nap alatt”, hiszen már Jézus megjósolt hasonló jeleneteket: „... gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam” (Mt 5, 11). E mondat másként és máshol is igazolódott rövid időn belül. Múlt pénteken a Katonakórház körül jártamban egy tetőtől talpig feketébe öltözött nyurga fiú mellettem elhaladva provokatívan kijelentette: „éljen a sátán”. Különös – papot lát, s a sátánt élteti... A reakció gyorsasága és durvasága valójában rémisztően hatott...

Nem, az ismeretlen férfi, ott a büfében nem tűnt ittasnak, mint ahogy emez sötét legény sem drogosnak. Annál nehezebb elfelednem őket. Nem is annyira megdöbbentő kirohanásuk miatt, mint inkább lelkük láthatóan súlyos diagnózisa okán: hisz valamit mindketten elárultak magukról, mégpedig, hogy Isten szolgájának láttán igen negatív érzések, ellenszenv és agresszivitás lesz úrrá rajtuk. Túlzás volna azt feltételezni, hogy telve vannak gyűlölettel, ezért aztán nagyon távol állnak Istentől s a hittől?

Miközben távoztam a pályaudvari büféből, a férfi nem állhatta meg, hogy még egy utolsó támadást indítson ellenem: „Tűnj el, és feküdj le!” Nem tudom, mire célzott, de az alvás volt a legutolsó, amire gondoltam. Épp ellenkezőleg, e robbanó gyűlölet lelki aktivitást kívánt. „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, és ne átkozzátok – hirdeti Szent Pál. – Ne fizessetek senkinek rosszal a roszszért (...) Ne tegyetek a magatok ügyében igazságot (...) Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged, te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12, 14–21) Miféle jóval lehet legyőzni konkrétan ezt a rosszat? Szent Ágoston írja, hogy „senki nem adhat többet felebarátjának, minthogy érte imádkozik”. Jézus e vasárnapi evangéliumbeli imájával imádkozom én is: „Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság” (Jn 17, 17).

Imádkozom a büfébeli nagyhangúért: Uram, tisztítsd meg őt a gyűlölettől, s áraszd el szent nyugalmaddal. Engedd, hogy megértse, csak a te szavad igaz, te vagy a megszentelő igazság. Ne legyenek hát az ő szavai sem többé sértőek, hanem álljanak össze olyan párbeszéddé, mely hidakat épít, nem pedig csapdákat. Uram, érintsd meg őt a te Szent Lelkeddel, hogy fogadjon el téged és a te gyűlöletet kizáró, haragot gyógyító szeretetedet. Uram, én nem tudom, hogy hívják azt a férfit, de te tudod. Átadom neked, hisz te kutatod a szívek mélységeit, s azt ígérted, hogy elveszed testünkből a kőszívet (Ez 11, 19). Te vagy a jó pásztor, akinek fontos minden elveszett bárány. Igen, világosítsd meg ezt az idegent a te igazságoddal az egy igaz Istenről, a szeretetről és Jézus Krisztus győzelméről.

A sátán fiatal rokonszenvezőiért is imádkozom. Nemcsak ezért az utóbbiért, hanem valamennyiükért, akik megjegyzéseket tettek az én papi ingem láttán. Például azért a középiskolásért is, aki azzal a kérdéssel tett próbára, tudnék-e neki sátánista bibliát szerezni. Azoknak a tizenhárom-tizennégy éveseknek a csoportjáért is, akik az Úri utcában nevetségesen körültáncoltak és sörösüvegekkel integetve felém a sátánról bőgtek valamit az arcomba... Még egyszer, Uram, kérlek a nevükben, ahogy te kérted az Atyát: „Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság!” Adj nekik világosságot, hogy meglássák, a sátán már rég legyőzetett, akkor, amikor te meghaltál a kereszten. S az ő gyűlölete is legyőzetett, amikor te ott a kínzóidért imádkoztál. Nyisd fel a szemüket, hogy meglássák azt a zsákutcát, amelyben most lépkednek...

És még valami: abban a pályaudvari büfében sokan reggeliztek akkor. S bár hallottak mindent, senki nem akadt közülük, aki valami módon közbelépett volna. Lehet, hogy féltek. Lehet, azt gondolták, nem az ő dolguk. Az is lehet, hogy valamennyien egyetértettek... Nemsokára felültek az autóbuszra, s szétszéledtek ki tudja, merre. Értük is imádkozom: Uram, add, hogy az emberek ne legyenek közömbösek a rossz iránt, hogy ne úgy fogadják, mint az élet természetes velejáróját, mely őket nem érinti. Még egyszer kérlek: „Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság!”

A szerző római katolikus pap