Ilyen, amikor valamit szeretnek az égiek

f

Hadd legyek most kicsit patetikus, úgyis ritkán vagyok az. A tegnap kezdődött Duna Menti Tavaszt az égiek is kegyeikbe fogadták, anélkül, hogy egyeztettek volna a földiekkel. Gyönyörű kora nyári idő fogadta a résztvevőket.

A hazai magyar bábcsoportok és gyermekszínjátszók országos seregszemléje hagyományosan a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban zajlik négy napon át, és a kegyes időjárásnál is örvendetesebb, hogy visszazökkenni látszik a rendes kerékvágásba. Ahogy azt Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke megjegyezte üdítően rövid beszédében: idén végre nem virtuálisan, nem félig-meddig és nem csökkentett csoportlétszámmal rendezik meg ezt a seregszemlét. A 47. évfolyam végre teljes gőzzel dübörög.

Tegnap az Apró Csallóközi gyermektáncegyüttes alapozta meg a hangulatot moldvai táncokkal. Illetve egy szál furulyával, a tüneményes Bitter Julika jóvoltából. A produkció olyannyira hatott, hogy a nézők közül páran spontán táncra perdültek.

Egész nap bábos produkciókat láthattunk, nyolc előadást az ország minden részéből. Ma vegyesen kerülnek színre bábjátékok, szerkesztett játékok és színielőadások, holnap a színjátszóké és a szerkesztetteké a színpad. (A kettő közti különbség kifejtésére most nincs hely, de ami késik, nem múlik). A péntek délelőtt pedig az eredményhirdetés ideje.

Nem szívesen lennék a Badin Ádám–Szluka Judit–Himmler Zsófia összeállítású bábos zsűri helyében, mert nincs könnyű dolguk. Hat előadást tudtam megnézni a nyolcból, és mindegyikben felfedeztem valami eredetit. Vagy a fényekkel/árnyékokkal játszottak, mint a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola Iciripiciri Bábcsoportja, vagy minimalista kellékeket használták kreatív módon, mint a Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskola Tátika Bábcsoportja, vagy pedig a humorban nem ismertek tréfát, mint a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja, akik egy Michael Jackson-bábot is megtáncoltattak. (A közönség soraiból általam kipécézett, nyolcévesekből álló csoportnak ez a jelenet tetszett a legjobban. Ki gondolta volna, hogy egyáltalán ismerik Michael Jacksont?)

Aki teheti, kukkantson be a dunaszerdahelyi kultúrházba ma, vagy holnap. Szerintem megéri.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?