Illés Lajos és egy legendás zenekar

A hosszú betegség után, hétfőn elhunyt Illés Lajos 1942-ben született. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az „ős-Illés” együttest, amely 1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetem zenekaraként alakult újjá.

A hosszú betegség után, hétfőn elhunyt Illés Lajos 1942-ben született. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az „ős-Illés” együttest, amely 1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetem zenekaraként alakult újjá.

A zenészekhez 1964-ben csatlakozott Bródy János, ezután kiadták első kislemezüket, amelyen külföldi számok mellett már Illés Lajos két saját szerzeménye is szerepelt. Ebben az időszakban dixielandet, népszerű olasz slágereket, örökzöldeket játszottak, a „luxemburgi“ stílus előretörésével bővült az együttes repertoárja. Koncertjeik színhelyéül egyetemi klubok szolgáltak, a fiatalok órákat álltak sorban, hogy hallgathassák őket.

Az Illés fivérek mellett Nényei Tas basszusgitározott, Farkas Ádám és Halász Gyula „Öcsi” gitározott, Rizsinszky Csaba, majd Körmendi János dobolt. 1964-ben csatlakozott hozzájuk Bródy János, majd később Szörényi Levente és bátyja, Szörényi Szabolcs.

1965-re alakult ki az Illés zenekar legismertebb felállása: ekkor Bródy János (gitár, furulya, billentyű, ének), Illés Lajos (billentyű, ének), Pásztory Zoltán (dob), Szörényi Levente (gitár, ének) és Szörényi Szabolcs (basszusgitár, ének) voltak az együttes tagjai.

A zenekar, amely kezdetben az angol Beatles együttes dalait játszotta, néhány év alatt országos népszerűségre tett szert, új zenei stílust alakított ki. Kora rock- és beatzenekarainak többségétől abban tért el, hogy sok saját szerzeményt játszott, és dalait választékos magyar nyelven adta elő.

Az együttes 1965-től 1973-ig rendszeresen koncertezett bel- és külföldön. 1967-ben szerepeltek az első magyar beatfilmben, az Ezek a fiatalokban, amelynek legtöbb dalát ők írták. A hatvanas évek második felétől országos hírre tettek szert, és megnyerték az 1968-as táncdalfesztivált. Az együttes tagjai 1973-ig zenéltek együtt, majd szétváltak.

1974-ben Illés Lajos ugyanazon a néven, de más tagokkal újjászervezte az együttest. A tagjai: Illés Lajos (billentyűs hangszerek), Jenei Szilveszter (gitár, ének), Papp Tamás (dob, ütők), Selmeczi László (basszusgitár, ének), Serfőző Anikó (ének), Kiss Ernő Pál (ének). Bár nem sikerült olyan eredményeket elérnie, mint az előző zenekarnak, a „nagy” Illésnek, a Hogyha egyszer című számuk megnyerte a Metronóm ’77 fesztivált.

A „nagy” Illés legközelebb 1981-ben koncertezett újra, ezt követte az 1990-es népstadioni előadás, majd az 1996-os buli a Budapest Sportcsarnokban. 2001. június 2-án az Illés, a Metró és az Omega együtt lépett fel a budapesti Népstadionban. 2005-ben elhunyt Pásztory Zoltán, amely az Illés együttes koncertjeinek is a végét jelentette.

2005-ben még két koncertet adtak, augusztus 5-én Csíkszeredán (Románia), illetve a Sziget fesztivál nulladik napján, 9-én. A koncerteken az elhunyt Pásztory Zoltán helyett a doboknál Szörényi Örs, Szörényi Levente fia ült.

Az együttes 2000-ben Kossuth-díjat kapott a „nagy magyar történelmi pillanatok zenébe álmodásáért”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?