Igénylik a figyelmünket

Padány.

Padány. A törődést, a szeretetet leginkább igénylőknek – a mentálisan sérült gyerekeknek és a nyugdíjasotthonokban lakó magányos, idős embereknek rendezett Karácsonyváró játszóházat a közelmúltban a Csallóközi Népművelési Központ, a padányi, a várkonyi és a csallóközkürti községi hivatal, valamint a három község éneklőcsoportjai. A Dunaszerdahelyi járás szociális intézeteiből – Királyfiakarcsáról, Medvéről, Ekecsről, Lapagosról, a Nagymegyer melletti Izsappusztáról, Várkonyról és Bősről csaknem 200 kis beteget és nyugdíjast láttak vendégül a szervezők. A műsor délelőtt alkotóműhellyel kezdődött, a nap folyamán fellépett többek között a helyi és a csallóközkürti éneklőcsoport. A csallóközkürtiek azokat a betlehemes játékokat is bemutatták, amelyekkel a közelmúltban Egerben megrendezett Palóc Gálán is szép sikert arattak. A kisudvarnoki Kabóca bábcsoport mesejátékkal szórakoztatta a Karácsonyi játszóház közönségét, és felléptek a mentálisan sérült gyermekek dunaszerdahelyi intézetének bábosai is. Amint azt a főszervező Csallóközi Népművelési Központ munkatársa, Szabó Jolán elmondta, sokat köszönhetnek a dunaszerdahelyi alapiskolák és gimnáziumok tanulóinak, diákjainak, akik rengeteg játékot és ruhát gyűjtöttek az intézetek fiatal és idős lakói számára, és ajándékcsomagokat is készítettek nekik. Ugyancsak kiemelte a dunaszerdahelyi Komenský utcai óvoda óvónőinek, Miklósfalvai Máriának és Ipolyi Olgának a segítségét. Az egész napos, az öröm és meghatottság pillanataiban sem szűkölködő rendezvény kapcsán Szabó Jolán megjegyezte: remélhetőleg ezzel is sikerült egy kicsit ráirányítani a figyelmet a társadalmunk meglehetősen mostohán kezelt tagjaira, és jelezni azt, hogy ezeknek az embereknek – kicsiknek és nagyoknak egyaránt – milyen nagy szükségük van a törődésre, a segítségre. És nem csupán ilyenkor, karácsony táján – hanem az egész év folyamán. (e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?