Húsvétkor nem leszek otthon...

... mondják többen. Jó anyánk még megdöbben, ha valaki fogja magát és húsvétkor elmegy a hegyek közé. Jó anyáink ezt még valahogy illetlennek tartják.

Aki nem ilyen bátor, az becsuk ajtót-ablakot. Érdekes módon e felforgató tevékenység kezdeményezői többnyire a gyengébb nemhez tartoznak. Logikus! Mert mit is jelent egy háziasszonynak a húsvét? Valami olyan eszméletlen fizikai és lelki terhelést, hogy azt a gyarló férfi fel sem tudja fogni. A fizikai: a nagytakarítás. Mert a hagyomány megköveteli. Mert mit fog szólni a rokon, ha eljön, meg a szomszéd, aki már egy hete ablakot suvickol, meg mindenki meg a világ... Kevesen gondolnak arra, hogy régebben – azaz úgy harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt – lemeszelték a falat, kirázták a szőnyeget – ha volt –, felsepregették az udvart. Kész! Ma? Sokablakos ház, emeletes ház. Szőnyegtisztítás, csempefényesítés, kerítésfestés, fűnyírás. Sokszorosára növekedett a nagytakarítással járó fizikai munka. Hogy a vendéglátói kötelezettségekről már ne is beszéljünk. Az egyszerű sonka-kolbász-tojás gasztronómiai hármas immár a múlt ködébe vész, s helyette megjelenik egy olyan terített asztal, amely bármely fejlődő ország nagykövetségén megérdemelt sikert aratna.

S a lelki terhelés? Megfelelni mindenkinek, az elvárásoknak, a hagyományoknak, a locsolkodóknak, a családnak, s ha minden csillog-villog, ha minden szép és jó – és jóízű –, akkor már csak a mosogatás meg a takarítás van hátra a rengeteg vendég után, ami alig egy-két újabb napot vesz igénybe.

Ami meg a locsolkodást illeti, a mai hölgyek távolról sem oly edzettek, mint nagyanyáink voltak. Nem igazán csípik, ha hajnalok hajnalán kirángatják őket, s nyakon öntik egy veder jeges vízzel, de az se sokkal kellemesebb, ha 87-féle pacsulival locsolják meg egymás után.

Csöppet sem érthetetlen tehát, miért a nők a kezdeményezői az elszánt húsvéti otthon nem tartózkodásnak. A férfi a takarításnál csak lábatlankodik, esetleg eltöri az anyós féltve őrzött cseh kristályvázáját, a tökéletes szimmetriát felmutató hidegtálat orvul megdézsmálja, a későbbiekben meg végképp érzéketlenné válik a húsvéti bonyodalmak iránt, mert a tüzes víz különböző fajtáinak gyakori alkalmazása révén magasabb meditációs régiókba libben át. Egyvalamit azért ő is megért. Hogy ez az egész, így, ahogy van, eléggé drága. Még az is olcsóbb, ha elutaznak.

Igen, igen, tudjuk. A húsvétnak nem a kampánytakarításról, a zabálásról, a nagy ivászatokról kellene szólnia. Eredetileg az új élet fakadását ünnepelték, majd Krisztus feltámadását, ami a böjttel egybekötve valamiféle csendes befelé fordulást, kis önértékelést jelenthetett. Mármint a vallásos embernek. A nem vallásosnak meg ez a négy nap esetleg lehetőséget ad arra, hogy együtt legyen a család, oly hosszan és kötetlenül, mint az egész év folyamán talán sosem. Milyen kár, hogy nincs alkalmunk közvetlenül megkérdezni az Urat, vajon mely változat kedvesebb az ő szívének: a zajos húsvétolás, vagy inkább a csendes elvonulás, még ha a szokásoknak fittyet hányva is.