Húsvét csodája a legnagyobb ajándék

# A hívő ember számára kevésnek bizonyul korunk húsvétjainak egyre erősebben külsőségesre hangolt ünnepe. Az Istenfiú föltámadása örömhírének fényében, a húsvéti valóságban másodlagos az olyanynyira megszokott tojásfestés vagy locsolkodás. Arról, hogy a keresztyén családok hogyan élik meg a húsvéti készülődést, illetve magát az ünnepet, Érsekkéty református lelkészével, Feszty Zsolttal és feleségével, Anikóval beszélgetünk, aki jelenleg még egyetemista, Budapesten tanul pszichológiát.

– Számomra a húsvét az év legnagyobb ünnepe. A karácsonynál is fontosabb, mert Jézus születése a kezdet, de a húsvétban van a beteljesedés. Történetkritikailag nem is lehet megcáfolni a bibliai idők húsvéti eseményeit, hiszen az evangelisták újszövetségbeli beszámolói nagyon megalapozottak. Végeredményben a húsvét dönt el mindent – mondja Feszty Zsolt. De azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy ezeknek a jelentős ünnepeknek – mint amilyen a karácsony, a húsvét és a pünkösd – valahogy nem találjuk a helyét az életünkben. Holott egyszerűen megkerülhetetlenek. S akkor kerülnek kellő súllyal a helyükre, ha az ember hitre jut. És azután évről évre többet értünk meg belőlünk.

Ez mit jelent?

F. Zs.: Én mindig azt mondom, hogy a hívő embernek van egy előnye a nem hívőhöz képest. Az, hogy tudja, milyen hitetlennek lenni. A hitetlen ellenben nem tudja, milyen hívőnek lenni. A hívő lét nem valamiféle magától értetődő „adottság”, tenni kell érte nap mint nap. Miután az ember hitre jut, eleve egy olyan ismeret kerül a birtokába, hogy az élet nem véges. Mert a feltámadás erről szól. Hogy a személyes példámmal illusztráljam, tavaly nyáron édesapámat vesztettem el egy balesetben, decemberben a nagymamám hunyt el. Nem könnyű elfogadni, de ha nem volna a föltámadás tudata, még nehezebb lenne.

Két aranyos kislányuk van, a négyéves Orsolya és a kétesztendős Boriska. Nekik mit mondanak erről?

F. Zs.: Azt mondom, és nem hazudok, hogy elment. Olyan messzire, ahová csak utána lehet majd egyszer menni. ĺgy könnyebben megértik, hogy miért nincs velünk. A halált viszont nem értik meg a gyerekek.

Húsvétvasárnap Jézus föltámadását és megváltásunkat ünnepeljük, de előtte ott van a böjti időszak, a nagypénteki keresztre feszítés, egyszóval az egész szenvedéstörténet.

F. Zs.: Énbennem a böjti időszakban most heteken át ugyanaz a kép jött vissza: hogy az ember tulajdonképpen jogosan ül egy siralomházban. Mert ha az Isten törvényeihez viszonyítom magamat, akkor azt mondhatom, nekem az jár, hogy leültetnek, majd jönnek értem, és megyünk a vesztőhelyre. És teljesen mindegy, hogy csak magamat, vagy az egész emberiséget ültetem be ebbe a siralomházba. Elég körülnézni, hogy mi zajlik a világban. De mi az, ami történik? Bejön valaki, és azt mondja, hogy ott a nyitott ajtó, menjetek ki! Mert én magamra vállalom a büntetéseteket. És most már próbáljatok úgy élni, hogy ne kerüljetek ide vissza! S Jézus Krisztus az a valaki, aki kinyitja nekünk az ajtót. Lehet, hogy egy kicsit könnyedén vesszük, hogy hát jó, ő Isten fia volt, neki egyszerű volt, hiszen tudta, hogy föl fog támadni. Holott azért őbenne is voltak kétségek. Az utolsó vacsora után, amikor kiment az Olajfák hegyén levő Gecsemáné kertbe, azt mondta: „Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem e pohár, mindazonáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te!” Azt gondolom, az sem véletlen, hogy e negyvennapos böjti időszak már az őskeresztyéni időkben éppen a húsvéti események elé helyeződött. A böjtről Mózes öt könyvében még sehol nem találunk rendelkezést. Semelyik parancsolatban nem szerepel, mint életszabály. Ugyanakkor Jézus gyakorolja. Amikor megkeresztelkedik, a lélektől vitetik ki negyven napra a pusztába. Ez számára elsősorban lelki felkészülés arra a feladatra, amit ember voltában el kell végeznie. Ezért is mondom azt, hogy a húsvét előtti böjt nem egy egészségügyi időszak, hanem kimondottan a föltámadásra való lelki ráhangolódás időszaka. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az év más napjain, vagy más dolgokért nem lehet böjtöt tartani. De a húsvét előtti böjt hittartalma mindennél erősebb. A Keresztrefeszített harmadnapon föltámadott a halálból, és ezzel megváltott bennünket. Ezt nem csak húsvétkor, hanem vasárnapról vasárnapra megünnepeljük a templomban. Maga a húsvét elnevezés nem is igazán a lényegről szól, hanem hogy a negyvennapos böjt után húst vehetünk magunkhoz. A pravoszlávok úgy köszöntik egymást, hogy „vaszkreszényie” – boldog föltámadást! Ez a vasárnap neve. Az angolszász „Sunday” jelentése – a nap napja, vagy a fényesség napja. Érdekes, hogy éppen a magyar nyelvből kopott ki az Úr napja mint a vasárnap általános megnevezése. A nép lelkének egyrészt jót tett, hogy István királyunk tízfalunként felépíttetett egy templomot. De a kereskedők hamar rájöttek, hogy az Úr napján sokan összegyűlnek a templomban az adott környékről, s ezt kihasználva megtartották a vásárt. És ez maradt meg a köztudatban, a vásár napja, azaz a vasárnap. Úgy, ahogy a húsvét a böjt végére utal, és sajnos nem fejezi ki azt, amit kellene.

Az Önök családjában hogyan zajlik a húsvét?

F. A.: Van legátusunk, azaz szolgálattevőnk, ami nagyon jó, mert nyugodtabban telik az egész ünnep. Tehát nem egyedül kell az egész családi életre figyelnem, főzni, készülődni, felügyelni a gyerekekre, Zsolt is besegít, mert nem kell készülnie a prédikációra. A szüleim minden évben eljönnek, és igazi nagycsaládi örömünnepet tartunk.

A húsvéthétfői locsolkodás teljesen elmaradt?

F. A.: A mi családunkban csak nagyon szűk rokoni körben locsolkodnak. Serdülőkorom óta húsvéthétfőn inkább kimentünk a kertünkbe, szóval nem volt különösebb vendégvárás. Maga a népszokás, hogy vízzel locsolják meg a lányokat, illetve hímes tojásokat festenek, nagyon szép. Hiszen mindkettő az élet megújulását szimbolizálja. De mára valahogy elromlott ez az egész.

F. Zs.: Inkább a fiúgyerekek várják a locsolkodást, a lányok már kevésbé. Főleg amióta a tiszta vizet felváltották az ilyen-olyan kölnik. A saját kamaszéveimből arra emlékszem vissza, hogy az osztályban szinte vetélkedtünk, ki mennyi pénzt locsolt össze. Erről szólna az ünnep?! Ezt adják tovább a szülők a gyerekeiknek?! Jómagam tizenöt éves korom óta nem voltam locsolni sehol.

Most milyen az ünnep rendje?

F. Zs.: Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyetlen gyülekezetem van, mert így a nagyhéten mindennap tarthatok istentiszteletet. Mivel a nagyhét egyben bűnbánati hét is, úrvacsoraosztás van. Húsvétvasárnap és hétfőn aztán egy teológushallgató szolgál, ő a legátus, a küldött. Az a szokás, hogy a teológiai akadémiák hallgatói nagy ünnepeken szolgálni mennek a gyülekezetekbe. Ez azért jó nekik, mert gyakorolhatják magukat az igehirdetésben. A gyülekezetnek pedig azért, mert így minden ünnepben ott van az újdonság.

F. A.: Hogy hogyan zajlik az ünnep, részint attól függ, hogy egy adott évben milyen fokozatra jut el az ember, honnan világítódik meg az egész szenvedéstörténet, illetve hogy hol tart a gyülekezet. Vályai Nagy Ervin református teológus úgy fogalmazott, hogy az ember egész élete két ünnep között, a húsvét és a pünkösd között telik el. Tehát a megtérés, a Szentlélekre várás, maga a hitre jutás nem egyszeri aktus, hanem egy lassú, az ember haláláig tartó folyamat.

F. Zs.: Húsvét fényében én a halált sem nevezném halálnak, mert hiszen a föltámadás után Pál apostol a halottakról kimondottan úgy beszél, „mint akik elaludtak”. Engem nagyon megfogott az a gondolatmenet a teremtéstörténetben: „Lőn este és lőn reggel – első nap”. A reggel az utolsó. A fény az utolsó. És a mi időszámításunk micsoda? Reggeltől estéig. És nem estétől reggelig. De ki merné azt megígérni, hogy másnap is felkel a nap?! Minden reggel egy kicsi „feltámadás”, felkelés az elalvás után. Ugyanilyen az élet egésze is. Amikor az ember az élete végéhez ér, és megfárad és elpihen, akkor elalszik. Azután jön majd el a föltámadás ideje. A Jelenések könyvében János „két föltámadásról” ír. Az első föltámadásban azoknak lesz részük, akik Krisztust úgymond felvállalták. Vagyis felismerték benne az Istenfiút, a Megváltót, a Föltámadottat. Ők egy „ezeréves birodalomban” fognak uralkodni. És azután jön a második föltámadás azoknak, akik Krisztust nem ismerték, vagy nem ismerték fel. Őket Isten a cselekedeteik alapján fogja megítélni. A döbbenetes az, hogy az ifjakkal, de az idősebbekkel való beszélgetések során is sokszor találkozom azzal, mennyire keresik a kibúvókat. A leggyakoribb kérdés, hogy mi lesz azokkal, például Afrika őslakosaival, vagy az Amazonas mentén élő indiánokkal, akik nem is hallottak még Istenről? És a másik bújtatott kérdés, hogy vajon üdvözülnek-e azok a történelmi népek, amelyek a Jézus eljövetele előtti időkben éltek. Ez utóbbi felvetésre maga a Szentírás adja meg a magyarázatot. Péter apostol írja levelében, hogy Jézus alászállt a holtak birodalmába, és a holt lelkeknek is föltámadást hirdetett. Azoknak, akik őt nem ismerhették, legfeljebb ígéretként tudhattak róla. Ez az emberiség történetében egyszeri esemény volt, a mi számunkra már nem adatik meg. Mindazonáltal nekünk sokkal könnyebb, éppen mert utána vagyunk a Megfeszített föltámadásának. Az ehhez hasonló kérdésekre azt szoktam válaszolni, hogy Isten nem hagyja cserben azokat sem, akikhez még nem jutott el az Ige. De akit megkereszteltek, aki naponta látja, hogyan mutat az égre a templom tornya, és találkozik az istentiszteletre igyekvő lelkészszel, az nem mentheti magát a természeti népek tudatlanságával! Akik mellesleg talán örömmel hallgatnának Isten hívó szavára.

Beszéltünk arról, hogy a hívő ember lélekben haláláig építkezik. Hogyan tükröződik ez vissza a gyerekekben?

F. A.: Úgy, hogy az ember saját magát tartja karban. Ez a legfontosabb. Mert hogyha én megélem, ha vissza-visszatérek a hitbéli gyökerekhez, s nem tompulok el sem mint ember, sem mint szülő, akkor ott szerintem már nincs nagy gond. Persze a gyermekneveléshez sok minden más is kell, de azt gondolom, a szülőnek úgy kell átadnia ismereteit a gyermekének, hogy azonosulni tudjon vele. Vagyis belülről. Ha érzi, hogy én belülről mit élek meg, azt éli meg ő is. Nincs szükség direkt tanításra. A gyerek a szüleitől látott példa szerint éli a mindennapjait.

Hogyan lehet húsvét ünnepének belső jelentéstartalmát közelebb vinni azokhoz az emberekhez, akik ismerik ugyan a bibliai idők eseményeit, de ennyivel meg is elégszenek?

F. Zs.: Alapvetően Jézus Krisztus személyéből kell kiindulni. Ő nem változott. Virágvasárnap is ugyanaz volt, mint amikor megfeszítették, mint amikor feltámadt. Mi változunk. Virágvasárnap az emberek pálmaágakat meg ruhákat terítenek le elé, és ugyanez a tömeg pénteken már azt kiáltja, hogy „Feszítsd meg!”. Jézus a keresztről ugyanazokat az embereket látja, mint a szamár hátáról. De csak annyit mond, hogy „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!” Ő maga a mérhetetlen szeretet. Én úgy látom, hogy a mi virágvasárnapunk igazából a húsvét vasárnapja lett, amikor eljön a templomba a sok, szép ruhába öltözött ember, és hódol neki. De mi van utána?! Nem látszódik meg a társadalom életén, az emberek, a családok életén, hogy ennek bármilyen jelentősége is volna. S ez csak akkor változhat, ha Jézust próbáljuk megismerni, és őmellé próbáljuk állítani magunkat. Akkor rájövünk, hogy kik vagyunk igazán. Ennek a furcsa ellentétnek talán az a feloldása, amit egy nagyon kedves barátom mondott egyszer: mi nem csak olyan bűnösök vagyunk, hogy Jézusnak meg kellett halnia értünk, hanem olyan értékesek is az Istennek, hogy föltámadt!