Humor és vallomásosság – szinte eszköztelenül

A 42. Jókai Napok szerda délutánja és estéje két kamara-előadást, a csütörtök délelőtt pedig egy nagyszínpadi produkciót tartogatott a nézők számára.

A komáromi GIMISZ Diákszínpad Az igazság földje című darabot mutatta be. Csengel Mónika nyolc klasszikus szerző jó néhány drámájának részletéből állította össze az elvágyódás és megváltáskeresés lírai kollázsát. A Kiss Péntek József–Csengel Mónika rendezőpáros egy hajléktalanszállónak tűnő sikátor szeméttelepére helyezte egzisztencialista kínokban fetrengő, önreflexív antihőseit. Érezhető volt az összeállító filológusi öröme, ahogy Shakespeare, Szophoklész, Csehov és mások hőseit randevúztatja, de a színpad kevéssé alkalmas az irodalmi paráználkodásra. Az efféle élvezetek csupán akkor teljesedhetnek ki, ha a megelevenedő alakok hozzák magukkal színházi tradíciókba ágyazottságukat vagy az általuk megidézett színpadi formanyelv teremti meg a sokféleség feszültségét. Itt azonban egy meglehetősen homogén játékstílus bontakozik ki a térben, amely megmarad vizuális információnak, nincs igazán belakva. Szép, ahogy a kezdőképben rengeteg ember bukkan elő a szemétlerakatból, de itt sincs folytatás, dialógusokra bomlik a jelenet. Az előadás aforizmagyűjteményként indul, de a testi-lelki nyomorból kiutat kereső szerencsétlenek színészileg egyre ihletettebb és eszköztelenebb vallomásai hamisítatlan színházi pillanatokat szülnek. Az igazság kimondásának, megfogalmazásának vágya erősebb volt, mint az autonóm világ teremtésének kényszere. Hupka Adrián, Szalai Tímea és Till Tímea mindenképpen külön megemlítendő az alázatos csapatból.

A Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre Tóth Gábor rendezésében Vámos Miklós Anya csak egy van című regényének adaptációját játszotta. A visszafogott és civil színészet, a teret pimasz egyszerűséggel és leleményesen kezelő beállítások, a rezzenéstelen arccal mindent gúnyoló humor és a semmilyen külső eszközzel nem segített vallomásosság mind-mind egy nagyon mai, nagyon hétköznapi történet szolgálatában állnak. A rendező késélen táncolva engedi meg a megrendülést az egyik pillanatban, hogy a másik pillanatban kedvesen bohóckodja át magát egy háklis témán. Nagyvonalúan odakent és gondosan megkomponált jelenetek váltakoznak. Az ellenszenves értelmiségi önsajnálat generációs vallomássá nemesedik Molnár Gábor technikailag kikezdhető, de természetes tébláboló figurájában. Az anya kissé irodalmias harsánysága izgalmas karakterré duzzad Darabos Magdolna ízes, tévedni is, élni is bátor színészetében. Az egyetemisták magukon keresztül akarják megérteni a világot. A saját bőr vásárra vitele és az emberi esendőség szeretetteljes gúnyolása hitelesíti a blődséget is, gyengeséget is vállaló játékot. Vannak fölösleges, nehézkesen megvalósított jelenetek, de a Ladó-féle univerzum létrejött a színpadon. Tetten érhető, mikor fogy ki az ötletgyártó szufla, de az is, mikor szikárítja tudatosan a játékot a rendezés. Az anya szinte eszköztelenül, félhangon, vontatott tempóban előadott monológja a fesztivál legemlékezetesebb pillanatai közé tartozott. A szürrealizmust és intellektualizmust ötvöző humor, a lecsupaszítottságtól meg nem rettenő színészet ritkán tapasztalható jelenség amatőr és profi színházainknál.

A galántai Satyrikon Diákszínpad Örkény István Tótékját játszotta Hlavaty Mária rendezésében. Az ortodox-őskonzervatív szemléletű előadás nem a diákszínjátszás lehetőségeit használja ki, hanem a csak szövegben gondolkodó, a téma felvetése és kibontása, viszonyok megjelenítése, helyzetek teremtése fölött lelkesen átsikló hagyományokat követi. A szituációk nem születnek meg a színpadon, hanem készen lappangó mondatok képében jellemépítéstől és jelentéskereséstől, problémaértelmezéstől érintetlenül tesznek úgy, mintha egy kicsit furcsa bohózat aranyosan bárgyú világába csöppent volna a néző. A mindig a legegyszerűbb megoldást választó, az írott instrukciókban jelzett lelkiállapotokat mindig szó szerint vevő, sémaként kezelő – és azok illusztratív kifejezését erőltető –, lélektani motivációkat nem kereső rendezés végül is benne hagyja a festett pácban a színészt.