Hősök márpedig vannak

A börtönben: Nagy Imre szerepében Jan NowickiÚgy tudom, a film ötlete már régen megfogalmazódott Önben. A megvalósításra azonban éveket kellett várni.

Először 1980-81-ben, a lengyel forradalom idején kezdett el komolyabban foglalkoztatni Nagy Imre sorsa. Abban az időben Lengyelországban nagy elismeréssel, példaként emlegették a magyar forradalmat, és próbálták megkeresni azokat a pontokat, amelyek a bukását okozták. Ott és akkor értettem meg, hogy ez a rendszer, amely egész Kelet- és Közép-Európában lázadásokat és forradalmakat idéz elő, valószínűleg halálra van ítélve. Mivel ismerem Nagy Imre lányát, Nagy Erzsébetet, az ő életét és magatartását, reménykedtem abban, hogy elkezdhetek dolgozni a filmen – azonban a Kádár-korszak idején említeni sem volt szabad Nagy Imre nevét, nemhogy filmet forgatni róla. És később se lett sokkal könnyebb a helyzet: sem az Orbán-, sem a Medgyessy-kormány nem mutatott túl nagy érdeklődést a film iránt...

Vajon miért?

Az Orbán-kormány politikájának egyik pillére az volt, hogy mindaz, ami a szocializmusban történt, az rossz. ĺgy hiába volt Nagy Imre kiváló személyiség – ezt ők is elismerték –, mégiscsak kommunista volt. Amikor támogatást kértem, kerek perec kijelentették: „Nagy Imre nem a mi hősünk!” A szocialisták viszont ’89-ben, a rendszerváltás idején elszalasztottak egy nagy lehetőséget: elfelejtettek bocsánatot kérni ’56 rengeteg áldozata miatt. S habár rehabilitálták Nagy Imrét, a téma mégis kényes maradt. ĺgy történt, hogy a 320 millió forintos költségvetésbe a lengyelek és a szlovákok is nagyvonalúan beszálltak, holott a történethez tulajdonképpen nincs semmi közük.

A lengyel segítség érthető, hiszen a főszerepet férje, a lengyel Jan Nowicki alakítja. De hogyan kerültek a képbe a szlovákok?

Egyrészt a film egyes jelenetei Romániában játszódnak. Románia azonban messze is van, és az utak sem jók, ezért a forgatáshoz keresnünk kellett egy másik helyszínt. Erre a Csorba-tó környéke kiválónak bizonyult. Másrészt az volt az elképzelésem, hogy Magda Vašáryová játssza majd Nagy Imre feleségét. Ő azonban diplomata asszonyként már nem vállal szerepeket. Felajánlotta viszont a segítségét: általa könnyen bejutottunk a szlovák minisztériumba, ahol mindenféle probléma nélkül megígérték a támogatást.

A film társdramaturgja – Jancsó Miklós mellett – Gizela Miháliková. Hogy találtak rá?

Tulajdonképpen ő talált ránk: együtt várakoztunk a miniszter úrra, és beszélgetésbe elegyedtünk. Ő ajánlotta producernek Igor Hudec urat, aki mindent kiválóan megszervezett. Gizelának és Hudec úrnak és egyáltalán a szlovákoknak nagyon sokat köszönhetünk. A forgatásra minden elő volt készítve, és minden a legnagyobb rendben zajlott. És valóban, ha nem kapjuk meg a helyszínt, akkor nem tudjuk befejezni ezt a filmet.

„Ajánlom ezt a filmet a fiataloknak” – ezt olvashatjuk az első képkockákon.

Igen. Nekik ajánlom, mert sokan nincsenek tisztában azzal, mi történt pontosan. Azt szeretném, hogy nézzenek szembe a történelemmel és gondolkodjanak el. Gondolkodjanak el a múlt századon: nagyapjuk, nagyanyjuk és az én 20. századomon. A döbbenetes, szörnyű rendszereken, amelyek meghatározták az életünket – először a fasizmus, aztán pedig a kommunizmus... Hogy egész Kelet- és Közép-Európa szovjet gyarmat volt, és hogy ’56 meghatározó pillanat volt a magyarok történelmében. Egy igazi nagy lázadás és felkelés, amit Kádár – cserébe a hatalomért – könnyű szívvel elárult. Gondolkodjanak el azon, hogy harminc éven keresztül széles tömegekkel sikerült elhitetni, hogy Nagy Imre csak egy sodródó, tutyi-mutyi senki volt; hogy a forradalom nem volt más, mint ellenforradalom. S hogy a társadalom mindezt elfogadta, sőt, el is hitte... Kádár János és Nagy Imre története egy valódi shakespeare-i dráma, hősökkel és antihősökkel.

Hősök... Mintha eltűntek volna a filmvásznakról. Mi lehet ennek az oka?

Valóban: Magyarországon nincsenek se történelmi, se hétköznapi példaképek, sőt, mintha az igazi, szép nők is kihaltak volna. Az ok a történelemben rejlik: az utóbbi tizenöt évben túlságosan gyorsan történtek a változások. És nem csak nálunk: önöknél, Szlovákiában is. Az élet régebben egy zárt dobozban mozgott, most pedig hirtelen kinyílt a világ. A művészet pedig nem találja azokat az embereket, akikről példát lehetne venni. Szerintem Nagy Imre hős. Képes volt meghalni azért az igazságért, amit vállalt. Emberi magatartása, méltósága végül mindenkit lenyűgözött: az egész magyar társadalmat, sőt, magát Kádárt is. Amikor elkezdtük gyűjteni a dokumentumokat, kezünkbe akadt az a film, amelyben eredeti részleteket – pontosabban töredékeket – láthattunk a Nagy Imre-perről. Kádár megrendelésére propagandafilmnek szánták, azonban soha nem mutatták be. Ugyanis hiába állították be Nagy Imrét mint hazaárulót, a képek alatt hiába hangzanak el mindenféle véres kádári szövegek, Nagy Imrének olyan tartása volt, hogy végül mégis szimpatikus emberként jött le a vászonról. Egyébként a dokumentumokhoz még annyit, hogy ennyi drámai érzelmi pillanatot egyetlen korábbi forgatás alatt sem éltem át.

Például?

Megrázóak voltak a családokkal való találkozások. Nagyon érdekesek voltak a kihallgatások dokumentumai. De a legszörnyűbb maga a börtön volt.

A filmben az eredeti helyszínt láthatjuk?

Nem. Nagy Imre valódi cellája a budai Gyorskocsi utcában volt, az azonban azóta nagyon megváltozott. Viszont tökéletes helyszínt találtunk a váci börtönben, ahol a politikai foglyokat tartották azelőtt, és amit a mai napig „ávós folyosónak” neveznek. Ezeket a cellákat egyáltalán nem kellett átalakítanunk, a reális szenvedések benne voltak a levegőben. Nagyon nehéz volt megérteni, és legalább töredékében átélni, mit jelent egy ilyen sötét, büdös, csótányokkal teli lyukban másfél évet eltölteni. Megrázó volt a kivégzés, hogy a testét beletaposták a földbe, és hogy másokkal is ezt tették... Borzasztó volt belegondolni a brutalitás részleteibe. De hát az embernek, ha forgat, bizonyos fokig el kell távolodnia ezektől az érzelmektől. A filmcsinálás gyakorlatias munka.

Önnek mindig fontos volt a filmművészetben a nők reális ábrázolása és a női látásmód. Mit jelent ez pontosan? Mitől más egy női film?

Egész egyszerűen azért, mert mi, nők másképp látjuk a világot. Másképp teszünk oda egy növényt, egy asztalt, egy lámpát. Másképp ír Proust mint Virginia Woolf, és más érzékenységgel csinálunk filmet – hiszen Isten és a természet is másképp teremtett bennünket. Jancsó Miklós azt mondta nekem, hogy A Temetetlen halott tipikusan női film, hiába szól politikáról és egy férfiról. Mikor megkérdeztem, miért, azt válaszolta, azért, mert egy férfi rendező valószínűleg belebonyolódott volna az akkori politikai-hatalmi játszmába. És valóban: ilyen a férfigondolkodás. És ez is jó, így is kell filmet csinálni, de ez egy egészen más történet. Engem azonban jobban érdekelt a pszichológiai vonal, Nagy Imrét, az embert szerettem volna bemutatni. Az embert, aki soha nem adta fel az elveit, aki soha nem tört meg, aki lesoványodott, krisztusi arccal ment el ebből a világból.